A nagy hullámokat korbácsolt Cyclingtips cikk utolsó részének ismertetéséhez érkeztünk.

Az első rész Pantanival és a nagy öregekkel, míg a második epizód a középmezőnnyel ezeken a linkeken olvasható.

A listát egy leginkább ismeretlen személlyel folytatjuk, hogy egy olyan valakivel zárjuk, aki valóban professzionális, intézményi szintre emelte a cuccolást. Köztük számos nagyon nagy kedvenc kerül terítékre. Arra kérek mindenkit, őrizze meg hidegvérét, a szájüregi testnedvek másra eregetését főként virtuálisan hanyagoljuk.

Top 10

10. Tom Danielson. Egyes eltiltott versenyzők azért jobben felhergelik az embert, mint mások és Tom közéjük tartozik. A Cannondale korábbi kerekese, még korábban a Discovery Channel vízhordója szintetikus tesztoszteronnal bukott, ami után nem került meghosszabbításra a szerződése. Leginkább az USA-ban korbácsol indulatokat, és valószínű egy másik listán nem is szerepelne.

9. Alejandro Valverde. Nemrég az egész internet egyként sóhajthatott fel, amikor kiderült, hogy Valverde mégsem indul a kockaköves belga versenyeken. A legnagyobb bűne talán az, hogy még mindig teker és még mindig győz. Bár néhányan azzal őrizték meg renoméjukat, hogy nem beszéltek a doppingról, Valverdét ugyanezért ostorozzák. Vérbeli kerekes és tiszteletreméltó ember (gondoljunk csak a Scarponi özvegyének felajánlott nyereményre), de a folyamatos dobogóközeli jelenléte kijózanító emlékeztető arra, hogy a mai világ sem éppen az az újabb, tisztább érája a profi versenyzésnek. Viszont azt is el kell ismerni, hogy győzelmeinek felét már a csendben letöltött két éves eltiltása után érte el. Jó nézni ahogy megy, és jobb nem tudni, hogy a tavalyi súlyos bukása után, még idősebben miért jobb szinte, mint valaha.

8. Riccardo Ricco. Karrierje delelőjén – például a Col d’Aspinen a 2008-as Tour-on – a Kobra olyan kirobbanó formában repült fel a hegyre, mintha direkt akarta volna, hogy elkapják. Ekkor CERA-val bukott az olasz, aki elismerte, hogy ifi kóra óta doppingolt. Ezt követően a sürgősségin találta magát, mivel túl régi vérrel próbáltak meg nála vérátömlesztést végrehajtani, majd elkapták miközben EPO-t vásárolt egy McDonald’s parkolójában. Kalandos pályafutása és élete regényszerű, de a nyocadik helyezése ennek következtőben egyértelmű.

7. Davide Rebellin. Ez a zűrös múltú figura sem akar egyszerűen távozni. 46 évesen a profi kerékpározás ősmamutja még mindig szerződéseket ír alá és vesz el egy helyet a fiatalabb kerekesek elől. Emberfeletti teljesítményű egy napos specialista volt, akit végül csak egyszer kaptak el CERA-val a 2008-as olimpián. Ezzel ugrott is az ezüst érme és azóta megye II-es csapatoknál teker és panaszkodik sanyarú sorsáról. Hát igen elég nehéz komoly venni valakit, aki nem vállalja a saját tetteiért a felelősséget és még most is azon munkálkodik, hogy mások elől vegye el a lehetőséget.

6. Bjarne Riis. Talán senki sem tett annyit a dopping elfogadtatásáért versenyzőként és edzőként is, mint ő. Fénykorában Mr. 60 százalékként ismerték - amely hematocrit szintjére utalt – az 1996-os Tour győztesét [társai Ullrich és Virenque a dobogón]. Csapatvezetőként a CSC, Saxo Bank és Tinkoff csapatoknál “mit sem sejtett” a versenyzői doppingolásáról. És ahogy Hamilton utalt rá a könyvében, Riis nemcsak átnézett a doppingolás felett, hanem tevőlegesen támogatta azt. Oleg Tinkovról sem sok jót mondhatunk, mint kerékpárszeretők, de legalább elérte, hogy Riist eltávolítsa a csapatból és a World Tourból is.

5. Femke Van den Driessche. A kerékpárosok poklában valószínűleg külön helye lesz a mechanikus doppinggal először bukó belga hölgynek (persze a bicaj a haverjáé volt, vagy nem is tudja kié, aha, felrajtszámozva...bullshit) Ez az eset nemcsak fellebbentette a fátylat a tényről, hogy valószínűleg egy teljesen más csalási forma is elterjed a profi mezőnyben, hanem kérdéseket vet fel egy svájci kerekes hihetetlen támadásával kapcsolatban a Muuron 2010-ben. Köszi Femke, de Varjas ezt nem lájkolja.

4. Alexander Vinokourov. Habár Vino doppingolása nehezen választható el más illetlen viselkedésétől, az általa “elért” teljesítmények alátámasztják helyezését. Tudjuk, hogy dr. Ferrari kezelgette és vérdoppingolt a 2007-es Tour-on és a doppingbotrányos Astana DS-eként elsiklott számos doppingeset felett. Aztán ott van még az állítólag elcsalt 2010-es Liége-Bastogne-Liége győzelme, amelyet “megvásárolhatott” Aleksandr Kolobnevtől és lehetséges hogy ugyanez történt a 2012-es olimpián, ahol Urant fizethette le. Kevesen tudták megőrizni rajongóikat versenyzőként és vezetőként is, akik ennyi doppingban és furcsaságban érintettek...Ez van.

3 & 2. Chris Froome és Bradley Wiggins. Nem is tudja, az ember, hogy hol kezdje? Gyógyszeres papírzacskó, TUE, triamcinolone és salbutamol, orosz hackerek és az ellopott laptop. De mindegy is, hiszen úgyis tudjuk a Sky története hogy fog végződni. Láttuk már ezt a Festina és a US Postal esetében is. És hogy miről van szó? Intézményesített hazudozásról és mellébeszélésről. Persze meg kell várnunk, amíg mindenre fény derül – ugyanis Wiggins sosem bukott le ellenőrzésen és Froome ügyében sem száradt még meg a tinta – de egyértelmű, hogy a Marginal Gains (elhanyagolható/apró nyereségek/előnyök) és a Sky zéró tolerancia irányelve gyerekmese. Úgy tűnik egyre több kerékpár szerető ember szemében viszont zéró tolerancia kezd kialakulni ezzel a kutyakomédiával kapcsolatban.

1. Lance Armstrong. (Vader, Joker, Kylo Ren, Voldemort) Használt más cuccokat, mint azok akikkel együtt tekert? Nem. Mélyítette a doppingolás okozta gödröt, vagy másokat hazudozott, mint a kortársai? Talán sokan nem értenek egyet, de szerintem nem. Egy nagyon perverz nézőpontból Armstrong talán még mindig bűnbaknak tűnhet az egész generációja által elkövetett atrocitási ügyekben. Azonban amikor oda kerül a sor, hogy ki hol legyen a listán az emberek nehezen bocsátanak meg egy bűneit megbánni képtelen “terroristának”, aki letaposott minden útjába kerülő embert a csúcsra vezető ösvényen. Az ifjú kerékpárosok, akiket elcsábít a sötét oldal jobb, ha jól az eszükbe vésik a nagy igazságot. Ne legyél gátlástalan, vagy legalábbis ne tűnj annak!

Ezzel a bejegyzéssel záródik tehát a konfrontatív cikk magyar változata. Jövő héten már a technikáé lesz a főszerep ,egy különleges formájú nyeregcsalád ismertetésével.

Addig is ne feledjétek május "az olasz csizmában tekerés hónapja", indul a visszaszámolás és az olasz kerékpározás végtelen szerelme (Amore infinito 01) három hétre ismét a képernyők elé szögez majd minket. Izrael, Zoncolan, 2 időfutam. Ez vár a 101-ik Giro mezőnyére. 

Az előző részben megismerkedhettünk a legpozitívabban megítélt szerhasználókkal, élükön Marco Pantanival és egy rendkívüli számokat produkáló hegyimenővel zártunk, Roberto Heras személyében. Folytassunk utunkat az (anti)hősök listáján a középmezőnyt áttanulmányozva:

29. Tyler Hamilton. Nehéz haragudni a srácra, habár az Ördög Vándorcirkuszában tekert évekig. Sokszor lebukott tiltott szerekkel és egy csomó embert lehúzott a “Higgyél Tylernek” kampányával. Hamilton öröksége egy furcsa elegye a faszagyerekségnek, a törékenységnek és a későn-érő őszinteségnek. Törött kulccsonttal tolt végig teljes Tour szakaszokat (az álmoskönyvek szerint) és bevállalta a tutit a CBS 60 Minutes showjában. Vérdoppingolását egy eltűnt ikertestvérrel is megpróbálta kimagyarázni. Hamilton ügyében egyszerre jelenik meg a megátalkodott csaló, egy valódi áldozat és mindezek felett a megbocsátás ereje. Apropó olvastad a könyvét? Ha nem, hajrá!

28. Jan Ullrich. Tulajdonképpen őrültségnek hangzik, de igaz, hogy az emberek többnyire megbocsátottak a komolyan cuccoló, majd évekig mellébeszélő Grand Tour győztesnek, aki csak ezután állt elő némileg ködös magyarázatokkal. Ullrichot mégis nehéz gyűlölni. A mellette szóló enyhítő körülmények, bár nem állnak biztos lábakon, de az élet már csak ilyen. Kezdetektől fogva erősebb volt a mezőny nagy részénél, de ezt nem igazán tudta kamatoztatni. Minden télen jól felszívta magát, hogy aztán nyáron jól kikapjon Kylo Rentől. A visszavonulása után nem is igen találta a helyét a polgári életben. Ezen dolgok és más körülmények miatt Ullrich azt mondja, ő csak ugyanazt csinálta, mint a kortársai és most már egy nyugodt békés családi életre vágyik, amit úgy tűnik a rajongók többsége hajlandó megadni neki.

27. Bobby Julich. Julich szimpátia indexe akkor emelkedett legutóbb, amikor a Sky kirakta edzői pozíciójából irónia nélkül, a csapat zéró-dopping irányelvére hivatkozva. És nehéz is haragudni a 1998-as Touron elért dobogós helyezésére, hiszen a dobogón Ullrichhal és Pantanival állhatott együtt.

26. Johan Museeuw. Néhány kivételtől eltekintve a kerékpárszeretők, nem éreznek ellenségesen a profi kerékpáros iránt, aki az oxigén-vektoros dopping forradalmának úttörője volt. Museeuw az egynapos versenyek királyaként jól felturbózta magát és csak visszavonulása után ismerte el egész karrierjére kiterjedő szerhasználatát.

25. Ivan Basso. Ugyan már, hiszen ő csak kísérletet tett (papíron ;-) ) a doppingolásra.

24. Michael Rasmussen. Egy évtizede egy hely a középmezőnyben még szinte elképzelhetetlen lett volna a dán számára, amikor kidobták a Tourról, mivel nem jelentette a doppingellenőröknek, hogy hol tudják vizsgálat alá vetni. Valójában földönkívüliként járt-kelt akkoriban a hegyeken, még a profi mezőnyben is. Mára ez azonban megváltozott, részben azért, mert őszintén bevallotta hogy hazudott, csalt és megtévesztett embereket és talán azért ,mert higgadt maradt és nem keltett nagyobb hullámokat a sportban.

23. Alberto Contador. Ha el akarod oszlatni a közvélemény dühét a téged érő doppingvádakkal kapcsolatban, sokat segít, ha van egy hihető háttértörténeted. És persze angyalként szárnyalva, a nyeregből kiállva támadni, igazi bajnokként a nagy körversenyeken, ez is kell hozzá. Emiatt sok ember nyugvópontra tért a szennyezett marhahúsról szóló bullshiten, valamint a Puerto Hadművelet kapcsán megtagadott DNS mintaadáson, amivel tisztázhatta volna magát a vádak alól. Az igazat megvallva Contador akkor nyerte vissza a renoméját sokak szemében, amikor Andy Schleck került be az almanachokba, mint a 2010-es Tour győztese. Karrierje utolsó kilométerein is hősiesen támadva, a Pisztolyos valószínűleg már saját vérébe mártott éleslőszert puffogtatva, egy ifjúként megtévedt, majd később beérett sztárrá válva a sportág történetének egyik klasszikus alakjaként vonul be az almanachokba.

22. Frank Schleck. A dr. Eufemiano Fuentes svájci bankszámlájára történt nagy összegű utalások ellenére Frank Schleck hivatalosan is tisztázva lett a vádak alól, habár később a 2012-es Tour de France-on lebukott Xipamide használat miatt. Schleck azt állította “nem tudatosan vette be a szert”. Aha, és ezt higyjük is el, mi? XD Egy szó, mint száz, az idősebb Schleck testvér nem kellett, hogy komoly doppingvádakkal szembenézzen összehasonlítva a kortársak” teljesítményével” az ő pozíciója sokkal inkább annak szól, hogy a szurkolók egy része valamiért sosem zárta szívébe a Schleck testvéreket.

21. Jeannie Longo. A legtöbb győzelemmel rendelkező nő a kerékpározás történetében, akivel kapcsolatban nem csak néha-néha hangzik el némi gyanús kijelentés, hanem csak úgy záporoznak a vele összefüggő furcsaságok. Longo kihagyott ellenőrzéseket, amiken adott mintát megbukott és el akarta hitetni a világgal, hogy a náluk talált EPO-t a férje vásárolta, hogy saját céljaira használja fel.

20. Jonathan Vaughters. Pont a lista metszetében helyezkedik el és erre jó oka van. Bár az öröksége kicsit bonyolultabb a dopping-ellenességet reflektorfénybe helyező edző szerepénél, de az is igaz, hogy az ellenségei által elismertnél lényegesen több jót tett, mint rosszat.

19. Richard Virenque. A babaarcú, rivaldafényben tündöklő hegyimenő bőven eleget cuccolt és bőven elég hazugságot nyilatkozott fapofával, hogy már a lista negatívabb felében végezzen. Az is igaz viszont, hogy egyszerűsége és naivitása miatt nem lehet rá komolyan haragudni. Hogy végleg nem kíván eltűnni a sport közeléből többeket késztet szemforgatásra, mint ahány haragost összeszed ezzel. Ő még mindig a Festina “sztárja”, aki csak színpadias tagadások, bírósági ítéletek és egy furcsa, az ártatlanságát bizonygató könyv megjelenése után vallotta be, hogy kilószámra szedte az EPO-t.

18. David Millar. Régebben sokkal előkelőbb helyet foglalt el a listán, s egy időben úgy tűnt, hogy kirakatembere lehet a változásnak, egy igazmondó és bölcs szóvivő, aki belülről változtathatja meg a sportot. Sokan átsiklottak az EPO fiolái, beismerései és lehallgatott telefonbeszélgetései felett, de idővel veszített a reputációjából a Maseratis autózásaival, a British Cyclingnél vállal munkájával és más versenyzők kenetteljes szidalmazása miatt. Millar tuti nem látta a Harcosok Klubját.

17. Danilo Di Luca. A robbanékony olasz hegyimenőt a tudósok talán megrögzött csalóként írnák le. Háromszor bukott le (kétszer CERA-val és egyszer EPO-val), amivel örökös eltiltást érdemelt ki, azonban legjobb eredményeitől mégsem fosztották meg. Időnként űrlényként tekerve egy cseppet sem törődött milyen áltlátszónak is tűnhetnek csalásai.

16. Filippo Pozzato. Annak ellenére, hogy Pippo a hátára tetováltatta, hogy “Csak Isten ítélhet meg”, sokan jogosultnak érzik magukat, hogy ezt vele kapcsolatban még a Földön megtegyék. Kétség kívül beszámolt a dr. Michelle Ferrarihoz fűződő kapcsolatáról, abból az időből, amikor karrierje csúcsán Milánó – San Remo-t nyert 2006-ban – azonban eljárási hiba miatt csak 3 hónap eltiltást kapott. Ennek ellenére, nehéz rá is negatív hősként gondolni – van benne valami nagyon különc, még mindig nehéz leszakítani és a közösségi médiában is aktív és vicces. Jó példa a fiatalabb versenyzőknek, hogy egy helyre kis Instagram profillal pozitív irányba mozdíthatod el megítélési indexedet.

15. Chris Horner. [Cenzúrázva]

14. George Hincapie. Az Indurain által kikövezett úton haladva, Big George is egy sikeres példája a “Ne szólj szám, nem fáj fejem” vonalnak. Természetesen sokan továbbra is a Joker fegyverhordozójaként azonosítják és utálják a pénzügyi sikerei, valamint a róla elnevezett versenyek miatt, nem beszélve folyamatosan a sport körüli ólálkodásáról. George mégis csendes és szerethető, és sokat tett a fiatalabb generációk támogatásáért és szinte minden esetben egy ízléses/nagylelkű bajnokként viselkedett a kemény teljesítményfokozót használók generációjából. Két fontos pont, ami tovább növelheti őt a szemünkben. Ifjoncként is roppant tehetséges volt, illetve sosem nyert Paris-Roubaix-t.

13. Floyd Landis. A nehéz esetek egyike. Vannak akik kedvelik ezt az egyenes beszédű, füvet áruló leleplezőt, akit egyértleműen az a személy nyomott ki a sportból, akinek a nevét csak a lista végén mondjuk majd ki. Mások azonban nem bocsájtják meg neki a 2006-os Tour 17-ik szakaszán mutatottakat, valamint az ezt követő maszatolást, a Greg LeMondot célzó fenyegetéseit és azt, hogy egyszerűen rossz színész (Ugye megvan az arca a sajtótájékoztatóról?). Ő is egyrészt áldozat, másrészről megátalkodott csaló, de nagyon izgalmas meghallgatni a véleményét a mostani helyzetről.

12. Levi Leipheimer. Egy meghatározó, utált és eléggé negatív karakter volt ahhoz, hogy a szponzorok eltávolítsák a profi mezőnyből a 2012-es USADA döntést követően. Ezt követően egy pernyerés után, szervezett egy versenyt, amivel veszélyeztetett gyermekeket és más jótékonysági alapokat támogatott, amivel sokat javított renoméján, emellett elismerte hibáit és vállalta értük a felelősséget, azonban még így is sok utálója maradt, akik gyűlölték amikor csalt, amikor megházasodott és amikor újra felépítette magát a szankciókat követően.

11. Ryder Hesjedal. Amire Hesjedal bekerült a profi országútizás világába a teljesítménynövelő szerek használata már nyílt titok volt mindenki számára, azonban ő ezt a mentalitást előtte még meghonosította az észak-amerikai montisok között is. Ezt követően a Grand Tourokon legalábbis “feltűnően” viselkedett és megnyerte a 2012-es Girot, a “teljesen tiszta” Garmin-Barracuda csapattal. Nem felejtjük őrült hegymászásait és azt sem, hogy csak azután vallott a doppingolásról, miután a neve megjelent Michael Rasmussen leleplező könyvében. Na és mindenki előtt felrémlik az a nagyon furcsán forgó kerék, ami magával ragadta azt a fránya földön fekvő biciklit.

A Cyclingtips.com oldalon bukkantam Peter Felix, a Bicycling magazin korábbi szerkesztőjének érdekes írására, amelyet most megosztok veletek szabad fordításban [a listát több részben teszem közzé terjedelmi korlátok miatt]:

 Mióta az 1980-as években elkezdtem figyelni a profi kerékpársport világát, mindig is elkápráztatott az a bonyolult képlet, amelyet a doppinggyanúba keveredett, pozitív tesztet produkált, és hosszú időre eltiltott versenyzőkkel szemben a rajongók alkalmaznak, hogy megbocsássanak vagy a földbe döngöljék őket. Miért van az, hogy az egyik lebukott személy örökre pária lesz, míg a korábban eltiltott, majd a másik visszatért kerekest csendben elfogadják, netalán még kedvelik is?

 A kérdés évtizedes tanulmányozása után, még ma sem tudok erre választ adni. Azonban úgy gondolom elég szorosan követtem az eseményeket, hogy felállítsak egy listát a problémás versenyzőkről, kezdve a leginkább szeretettől, a legjobban megvetettig, a “legföldbedöngöltebbig”.

Ez a lista egy kísérlet a köz véleményének összefoglalására, ami képlékeny, folyamatosan változik, szubjektív és azon dolgok egyike, ami különös, pikáns ízt ad a profi kerékpározásnak.

 A furcsa, a szokásostól eltérő értékrend gyakran megjelenik a kerékpáros hírek között is. Nem olyan régen még sokan kétségbeestek a gondolattól, hogy Valverde rajthoz áll a kockaköves klasszikusokon, vitát folytattak Chris Froome Giro részvételéről és ízekre szedték a tanúk szavahihetőségét egy leleplezést követő bírósági ügy kapcsán.

 Bármennyire is úgy gondoljuk, hogy csak a tények alapján döntünk, magunkban lefordítjuk a híreket és érzelmeink és igazságérzetünk, valamint korábbi tapasztalatinak lencséjén keresztül szemléjük őket.

A következő listán 40 kerekest raktam sorrendbe – olyanokat akik vagy pozitív tesztet produkáltak, elismerték, hogy doppingoltak, vagy teljesen bárnyékolták karrierjüket a vádak és sejtések. Elismerem, hogy a lista lehetett volna hosszabb, tehát ne gyertek azzal, hogy Luca Paolini vagy Laurent Jalabert és Bo Hamburger (akik mind sárosak) nincsenek rajta. Természetesen áldásom adom rá, hogy kommentben kiéljétek minden dühötöket, fájdalmatokat és akár értelmes vitát is folytassunk a kérdésben.

 Az egész úgyis csak egy vicc. Valami olyasmi. Hááát valójában nem igazán ;-).

 40. Marco Pantani (mindannyiunk szívét örökre megcsáklyázva) Akármilyen hosszú is legyen a lista, a kalóz örökké az első helyen fog szerepelni rajta. Hát igen, a Stelviónál magasabb hematokrit szintjeivel és a szerhasználat örökös sötét árnyát magán hordozva, hisz sosem volt egy angyal, de sokak számára mégis Pantani döbbenetes képességei és verseny közben tanusított merészsége mindig is el fogja homályosítani az EPO, inzulin, növekedési hormon és kokainhegyeket, amelyet elfogyasztott élete során. Korai és szívszorító halála bebetonozta a vele szembeni örök megbocsátást a tömegek szemében és méginkább szívében. Nem mondom, hogy ez helyes, csak azt, hogy dolgok jelenleg így állnak.

39. Frank Vandenbroucke.  Lásd. a 40-es pontot.

38. Eddy Merckx, Jacques Anquetil, and Fausto Coppi (hármas holtverseny). Az amfetaminszedés gyerekjátéknak tűnik a lista többi helyezettjéhez képest, főleg, ha generációjuk legnagyobb bajnokairól van szó.

37. Tom Boonen. A kerékpározás egy olyan sport, ahol egy pusztán kokainnal (háromszor!) lebukott versenyző egész tisztességesnek tűnhet. Hát igen, volt némi pletykálódás, hogyan is nyerte meg negyedik Paris-Roubaix címét egy 50 kilométeres magányos szökés után, de a legtöbbünk, nem tenne szemrehányást Tomnak. Na meg ott volt az ominózus párharca a svájci kerekessel, ugye emlékszünk? Mindent egybevetve stílusos, szerethető és a hölgyek számára is bejövős kerékpáros volt.

 36. David Zabriskie. Tehát a srác a US Postal halálcsillagának munkavállalója volt és ugyanazokat a cuccokat tolta, mint Lord Vader, de ha elolvassuk Zabriskie vallomását, amelyet az USA Anti-dopping Szövetsége előtt tett, kizárt, hogy ne érezzünk némi szimpátiát a kerekes iránt, aki a drogok elől menekült a kerékpározásba, hogy aztán… de hiszen tudjuk mi történt. A Floyd Landissel közösen nyitott marihuána üzlete nagyon megdobta a szerethetőségét, be kell látnunk, aki trendi-menő dolgot csinál, arra nehezebben vagyunk mérgesek.

 35. Miguel Indurain. A Harcosok Klubjának első szabálya, hogy nem beszélünk a Harcosok Klubjáról! Az udvarias, és sokszor idegesítően csendes Nagy Mig (Big Mig) jobban ráérzett erre, mint bármelyik másik kerekes a korosztályából. Örökösen meggyanúsított, de soha el nem kapott, pozitív tesztet nem produkált versenyzőként Indurain a legmeredekebb csúcsokon is tartotta a lépést a nálánál 6-8 kilóval könnyebb hegyimenőkkel, hogy aztán agyonverje őket az időfutamon, mindezt úgy, hogy örökösen a víz felszínén maradt a doppingolás tekintetében. Stílusosan és csendesen – persze közben a Banesto teljes csapatát a hírhedt olasz dr. Francesco Conconi “kezelte”, akit szintén nem kell bemutatnunk – Miguel 5 egymást követő Touron diadalmaskodott 1991 és 1995 között és két évvel a sportot először igazán megrázó Festina botrány előtt szállt ki a nagy pedálozásból, végleg megőrizve renoméját.

34. Frankie Andreu. Bár van a kerékpárrajongóknak egy jól körülhatárolható csoportja, akik sokkal lentebbi helyen látnák Andreut, főleg a túlságosan őszinte felesége Betsy miatt, vagy azért mert csapatvezetőként megvédte Paco Mancebot, a korábbi US Postal kerekesnek szavahihetősége megmarad, hiszen pozitív teszt, eljárás, beígért jutalom, vagy jogi aktus nélkül ismerte el a szerhasználatot, teljesen magától.

33. Christian Vande Velde. Nehéz nem megsajnálni valakit, akit a saját csapatvezetője hozott hírbe a Cyclingnews fórumán. Ezen felül a USADA “kelletlen doppingosnak” minősítette, hovatovább sokan gúnyolódtak az utólagos 6 hónapos eltiltásával kapcsolatban, amelyet épp a 2012-es VB utánra időzítettek, mindhiába. Karrierje koporsójába mégis ez jelentette az utolsó szöget.

 32. Matt White. A bátor vízhordó, aki egyfajta ausztrál Jonathan Vaughtersként a csapatvezetői pályán folytatta aktív karrierje után. Elismerte a doppingvádakat, mialatt a kerékpáros Sátán csapattársa volt a US Postálnál, elimserte bűnösségét a bíróság előtt és az általa irányított csapatoknál zéró toleranciát bevezetve ritkán alkalmazott olyan kerékpárost, aki korábban doppinggyanúba keveredett. Sok-sok a listán szereplő névvel szemben ő komoly lépéseket tett a sportág tisztaságának növeléséért.

 31. Mario Cipollini. Lehet sokan nem értenek egyett ezzel a relatíve engedékeny pozícióval, de Hagymácska (Cipollin olasz jelentése) volt a legközelebbi jelenség, amellyel a profi kerékpározás megpróbált közel kerülni a bírkózáshoz. Az egész műsor, amit előadott egy színházhoz hasoníltott. Igen, voltak vértasakok, de ugye emlékszünk még rá, ahogy a zebracsíkos skinsuitban sprintelt?

 30. Roberto Heras. Heras viszonylag előkelő helyezése annak köszönhető, hogy őt valószínűleg a bennfentesek is egyfajta “jófiúnak” aposztrofálnák, miközben mi kívülállók egyszerűen nem is tudtuk követni ügyének folyamatos fordulatait és változásait. A spanyol hegyimenő EPO-val bukott a Vueltán és az egyik legjobb hadnagya volt Voldemortnak, de sikerrel perelt eltiltása után és számos elvett eredményét újra elismerték. Csak zárójelben teszem hozzá, hogy az egyik valaha volt legnagyobb VAM érték birtokosa...

 Hogy kik kerültek a középmezőny még polkorrekt részébe, a következő részből kiderül!

A formázás hibáiért elnézést kérek, sajnos a blogmotor nem akarta az igazságot. 

A Campagnolo bejelentette a világ első 12 sebességes hajtását, a júniusban debütáló Super Record és Record szettek képében. Ahogy anno az Athena esetében, úgy most is ők vállalják magukra az úttörő szerepét a fokozatok számának növelésével.

Forrás: bikerumor.com

Hogy mivel jár ez? Még vékonyabb hézagolók és lánckerekek, maga a lánc is vékonyodik szépen tovább. Hogy ennek milyen hatása lesz az élettartamra? A Campa szerint hozni fogják a korábbi szettek szintjét, azonban jól emlékszünk, hogy a 9=>10 és még inkább a 10=>11 váltáskor, azért érezhető volt, hogy a korábbi élettartamokat az első alkatrészek nem bírták, néhány iterációnak el kellett telnie, amíg végülis nagyjából hasonló, de azért kevesebb kilométer ezekből ismét kihozható lett.

És mit kapunk cserébe? Kisebb ugrásokat a fogak között, tágabb spektrumban operáló fogaskoszorút a 11-29 és 11-32-es sorok megjelenésével, amelyet a klasszikus (53/39), a félkompakt (52/36) és a kompakt (50/34) hajtásunkhoz párosíthatunk. Továbbá 32 mm széles gumit préselhetünk a felnifékes változat patkói közé.

Az új fokozatkiosztás természetesen magával hozta a többi alkatrész áttervezését is. A fékváltókar picit “hegyesebbé” vált, amellyel némileg a váltókar erőkarja nőtt meg, ez könnyebb váltásban nyilvánulhat meg. A húzási arányok megváltoztak, így a rendszer a korábbi szettekkel értelemszerűen nem kompatibilis. Továbbra is lehetőségünk lesz viszont egyszerre akár 5 fokozatot leváltani a váltógombbal és nem kell lemondanunk a teljesen alapfelszereltségnek számító reach állításról sem.

Forrás: bikeradar.com

Az első váltó kapcsán érdemes észrevennünk, hogy az olasz mérnököket sem hagyta hidegen a Shimano előző iterációinak hosszabb karos átdobó-dizájnja, így egy hasonló megoldás köszön vissza az SR és R szetteken is. Az irány ezért valószínsíthetően a japán váltórendszer működése felé fog eltolódni, a korábbi pozitív váltási visszajelzések után az iparág minden szereplője a kisebb jelzést adó, finomabb működés felé mozdulhat el mechanikus fronton.

Forrás: bikeradar.com

 A hátsó váltó esetében itt is látható, az eséskori nagyobb túlélést biztosító hátranyújtott forma, amelyet azért az egyre nagyobb fogak megjelenése is indokol. Itt megmelíteném, hogy számomra óriási pozitívum a Potenza letisztultsága után a külsőben is megkomolyodó Super Recordot és Recordot látni. Bevallom és teljesen szubjektív leszek, a 10-12 évvel ezelőtti kocka-karbon díszítő réteg elhagyásával a Campa is otthagyja a számomra nagyon bazárinak ható, avíttas külsőségeket, ami miatt a képeket először meglátva bizony bátran emeltem meg a kalapom a dizájn csapat és a jóváhagyó vezetők munkája előtt.

Forrás: bikeradar.com

A hajtókar brutál merevségéről látatlanban nyilatkozhatunk és itt is a színárnyalat hasonló lehet a konkurencia termékeihez, ami elegáns és egyben félelmetes külsőt kölcsönöz a meghajtóegységnek.

A kezdetben csak mechanikus felnifékes variánsban elérhető szetthez később csatlakozik majd a hidrós tárcsafékes változat.

Az árlista kapcsán gondolom nem lepődünk meg semmin, hiszen tudjuk, a Campa olcsó sosem lesz. A Record szett tömör hajókarral, acéltestű középcsapival és USB-s, alacsonyabbra pozícionált csapágyakkal 1960 EUR, míg tárcsás változatban 2460 EUR lesz listaáron.

Super Record esetén a nagytesó üreges hajtókarjáért, a sok titánért, és CULT csapágyakért a BB-ben felnifékes változatban 2905 EUR-t, míg a tárcsás opcióért 3205 EUR-t kell leokéznunk a pinpadon.

Verdikt

Forrás: bikerumor.com

A Campa egy dizájnában letisztult, jó irányba induló, innovatív terméket tett le az asztalra, amely bár tömegesen sosem fog elterjedni, azonban egyértelműen rákényszeríti a versenytársakat, hogy ők is hozzák a 12 fokozatos szettjeiket.

Ez a technológia hosszútávon azonban leginkább a 1X-nek fog kedvezni, hiszen országúti elterjedés esetén megfelelő lánctányérral a 12 fokozatú hátsó sorok már őrült ugrások nélkül is biztosíthatják egy hétköznapi bringás első váltó nélküli fokozatkombinációit (persze alpesi mászások nélkül) és a minden körülmények közötti tekerés zavartalan örömét.

A cikk eredeti, néhol bővebb és kevesebb szubjektumot tartalmazó eredetijét angolul itt olvashatjátok a Bikeradar gondozásában.

Az előző cikkben érintettük a stoplibeállítás kérdését, most tekerjünk tovább és tegyük helyre a nyergünket is. Ez az a platform, amely testsúlyunk jelentős részét hordozni fogja kétkerekűnkön megteendő varázslatos utazásaink során, így szintén elengedhetetlen, hogy megfelelő pozícióba kerüljön.

Forrás:Pinterest

Ideális esetben nyergünket egy rövidebb, de akár néhány órás tekerés során észre sem vesszük, csak extrém hosszantartó túrák során jöhetnek elő valódi problémák (ezt egyéni anatómiai és biomechanikai lehetőségeink természetesen nagyban befolyásolják, szinte kizárólag lefel).

Lássuk hát, hogy mit és hogyan célszerű beállítanunk.

Képletet használó módszerek:

Forrás: road.cc 

Greg LeMond módszere (v1)

Talán a legismertebb módszerek egyike, a Facebookon, vagy tematikus oldalakon legtöbbször ezt alkalmazzák. A lényeg, hogy egy sima és egyenes felületű tárgyat, legtöbbször könyvet a lábunk közé veszünk, miközben cipő nélkül, kerékáros zokninkban és nadrágunkban a földön, kis terpeszben, vagy összezárt lábbal, esetleg kerékpárunk Q-Factorának megfelelően (a “mesélő” vallási beállítása függvényében) a földön, egyenes háttal állunk. A könyvet ezután addig húzzuk fel, amíg el nem érjük az ágyékunkat egy stabil pozícióban. Ezt követően a könyv teteje és a föld közötti távolságot lemérve kapjuk meg a belső lábhosszunkat (inseam).

A kapott értéket 0.883-mal kell megszorozni, és az így kapott értéket a középcsapágy közepétől a nyeregcsővel párhuzamosan kell felmérni és ehhez hozzáállítani a nyergünket.

LeMond v2

Egy másik módszer, hogy ugyanígy a belső lábhosszunkat 1,09-cel szorozzuk meg és az így kapott eredményt, most a hajtókaron lévő pedál tengelyétől mérjük fel, méghozzá úgy, hogy a hajtókar függőlegesen lefelé, “6 óra állásban” van.

Az általam sokszor ajánlott Competitive Cyclist Bikefit Calculator is a LeMond v1-et használja.

Sarkunkra hagyatkozó módszer:

Amennyiben nem szeretnénk számolgatni, nagyjából belőhetjük a kezdőpozíciót sarkunk felhasználásával is. Üljünk fel a kerékpárra, és a cipőnk sarkát a pedálhoz téve tekerjük le a pedált úgy, hogy az párhuzamosan legyen a nyeregcsövünkkel. Ekkor ideális esetben a lábunk teljesen nyújtva van, a csípőnk egyik irányban sem mozdult el, és a lábunkban lévő szalagoknak sem szabad egy kicsit sem feszülnie. Amint visszapatentoltunk és néhány pedálfordulatot teszünk, nem szabad semmi különlegeset, instabilitást éreznünk. Amennyiben túl magasnak érezzük ne kísérletezzünk, csökkentsük a magasságot, amíg az érzés el nem múlik.

Nyereg vízszintes helyzete (előre-hátra)

Miután meggyőződtünk a csípőnk stabilitásáról figyelmünket fordítsuk a nyereg horizontális pozíciójára. Ennek a pedálozási hatékonyságunk mellett a térdizületünkre és az azt körülvevő szalagokra lehet a legjobb hatása. Ideális esetben a térdkalácsunk belső végéből (vagy az elülsőből, ismét vallási kérdés) ha egy függőleges vonalat húzunk, annak a hajtókar előre irányuló állásában (9 és 3 óra) épp metszenie kell a pedál tengelyét.

Forrás: Bikeradar.com

Fontos, hogy ez sem kőbe vésett igazság, a legjobb pozíció valahol néhány milliméterre ezen a környéken van, semmiképp sem jóval előbb vagy hátrébb, ugyanis az rövid időn belül térdfájáshoz vezethet.

Általános igazság, hogy a nyereg vízszintes helyzetéhez hozzá kell nézni folyamatosan a nyereg magasságát is, ugyanis a túlságosan előretolt nyereg némileg csökkenti az effektív magasságot, míg minél hátrább toljuk, annál “magasabbnak” érezzük.

Extra fontos! Ha esetleg elcsúsztunk volna a vázunk méreteivel, de! a nyergünk pálcáján található méretezésnél a két szélsőérték között tudunk maradni (figyelve a térdünkre és nem extra rövid, túlkormányzást okozó stucnit használva tudunk haladni), ne törődjünk mások kommentjeivel. Lehet az eredmény nem szép, de koncentráljunk a biomechanikára. Legyen komfortos, ne sérüljünk meg, a szépség oltárán senki se haljon meg. Aztán majd a legközelebbi vásárlásnál már a tapasztalatok birtokában ügyesebben lehet a geótáblázatokat nézni és a szemnek is tetszetős beállításokkal menni. (Értsd: Egy nagy vázból feleslegesen ne húzd ki a nyeregcsövet annyira, hogy a csípőd imbolyogjon a térdkalácsod helyére való protézist már kezdjék is el önteni az orvosi fémmegmunkálók.)

Nyereg formája, dőlésszöge

Amennyiben a magasságot és a horizontális helyzetet eltaláltuk, sok gondunk nem lehet. Oh wait...Illetve nagyon is lehet. Ugyanis számos nyereggyártó, még nagyobb számú stílusú nyerge közül kell választanunk, és ahogy legtöbbször az első kerékpárunk méretét úgy valószínű, hogy az első (néhány) nyergünk formáját, szélességét és párnázottságát sem fogjuk tudni eltalálni. Néhány általános szabályt, külön márkák említése nélkül tennék.

Forrás: madegood.org (Madegood.bikes)

Az első és talán legfotnosabb a nyereg szélessége. Óriási különbség van és számos fájdalom és zsibbadás kialakulásához az vezet, hogy vagy túl széles, vagy túl szűk nyergen ülünk. Amennyiben túl széles, úgy ülőcsontjaink hegyén fog a tömegünk által létrejövő erővonal átmenni, ami így kis helyre koncentrálódva ott fog fájdalmat okozni. Ha túl szűk a nyereg, az ülőcsontok semmit sem fognak tartani belőle és az egész súlyunk a lágy részeken fog pihenni, ami azonnali fájdalmat és a lágy részek zsibbadását okozza.

Amennyiben tudjuk, egy kartonpapírra üljünk rá és ficeregjünk egy kicsit úgy, hogy ülőcsontjaink némi bemélyedést hagyjanak maguk után az anyagon. Ekkor mérjük le a két bemélyedés távolságát és nagyjából el fogjuk tudni képzelni, hogy milyen szélességű nyereg lehet számunkra megfelelő. Fontos, hogy ne a nyereg szélén üljünk, illetve a formát is képzeljük hozzá. Egy íveltebb nyergen a hasznos felület jóval kisebb, hiába írják 145 mm-nek, míg egy laposabbon pedig több. Ugyanakkor vannak teljesen speciális kiképzésű időfutam, vagy azokra hajazó “orrnélküli” nyergek is, ahol teljesen más pontokon keresztül érintkezik a testünk, amelyek haladóbb szemléletet kívánnak rendhagyó kialakításuk miatt.

Az SQLabnak van egy közelítő táblázata +0-1-2-3 centikkel, amely szintén gyenge hüvelykujjszabályként alkalmazható, azonban mindenképpen egyéni tapasztalás szükséges, így készüljünk fel vásárláskor, hogy amíg nincs hosszútávú és megfelelő tapasztalat, inkább az adott formán belül a CrMo pálcás, egyszerűbb anyagból álló modellel tegyünk próbát. Emellett számos bolt már működtet nyereg-tesztprogramot, ahol letét ellenében néhány napig próbálgathatjuk valós körülmények között a terméket.

A dőlésszög kapcsán alapvetően törekedjünk a vízszintes beállításra. Ezt módosíthatja számos egyéni tényező. Illetve figyeljünk a nyereg horizontális elhelyezkedésére. Ugyanis, ha a nyereg a pálcákon a beállítások miatt túl eőre, vagy hátra kerül, akkor bizony amint ráülünk máris megdől és nem feltétlenül a tervezéskor vágyott kialakításban érintkezik a hátsónkkal. Kerüljük az extremitásokat.

Ha túl előre döntjük csúszni fogunk előre és a kezünkre helyezünk túl nagy nyomást. Ha túl felemeljük az nyomni fogja az ágyékunkat és furcsa, a kormányt el nem érő érzés keríthet minket hatalmába. Tehát csak ésszerű mértékben döntsünk, itt is hüvelyujjszabályszerűen maximum 3 fokot lefelé, és 1-et felfelé. A dőlésszög pontos megállapításához vízmértéket, vagy okostelefonunkon a Saddle Adjust by BikeComputer Androidos appot használjuk.

Forrás: La Grand Traversée

FONTOS! A fent leírtak statikus módszerek, jellegüknél fogva nem veszik figyelembe a mozgás és különböző test-pozíciók okozta változásokat, sem az izmok, inak, szalagok kötöttségét, ezért minden esetben egy, az ideálishoz vezető út első lépésének tekinthetjük őket. Köznapi értelemben az irodaházban megmutatják a helyes emeletet, de hogy pontosan melyik ajtón kell bekopogtatnunk az rajtunk múlik.

Próbálgassuk a lehetőségeket, mindig csak apró 1-1 mm-es lépésekben haladjunk. Adjunk időt testünknek a változáshoz való hozzászokásra, ugyannakor nagy mértékű kellemetlenség esetén a sérülések elkerülése miatt azonnal szakítsuk meg a próbát és térjünk vissza a korábbi, legjobb beállításhoz és induljunk el újra!

Extra tipp

 Arra kérnék mindenkit, hogy a márkától és a színtől, de még akár a fehasznált anyagoktól is vonatkoztasson el egy kicsit és önvizsgálattal jelölje ki az irányokat. Első és legfontosabb hajlékonyság kérdése.

Egy teljesen egyenes nyereg, bármennyire is megdobogtatja a szívünket, könnyű, sportos, ha nem vagyunk hajlékonyak életkorunkból, vagy edzettségünkből fakadóan, bizony okozhat gondokat. Pusztán merevségünk, vagy medencénk statikussága okán nem fogunk tudni megfelelő szögben előre dőlni, kvázi “nem érjük el” a kormányt, egyrészt sokkal nagyobb terhelést adva a sejhajunknak, másrészt vállban, nyakban problémákat okozhatunk magunknak.

Ezzel ellentétesen, ha a nyereg ívelt, tehát fordítja valamennyire a medencénket arra is vigyázzunk, hogy ne fordítsa túl, tehát ne döntsön minket túlságosan előre, mert ekkor meg az ágyékunk kerül nagyobb nyomás alá és okozhatja a “csomag” zsibbadását, fájdalmát.

 A rövid orrú, és orr nélküli nyergek, különböző kivágásokkal megtámogatva arra hivatottak, hogy a rájder sok időt tölthessen agresszív pozícióban a dropokon és a fékváltókarokon (de utóbbi helyen behajlított könyökkel aeróbb tartásban) ezeket a nyergeket elsősorban így kell használni, a kormányt felül fogva, “urasan” tekerve az általában kevesebb párnázottságuk, valamint az eltérő kiképzés miatt, az ülőcsontunk hegyében akadhatnak gondok.

A példákat a végtelenségig lehetne folytatni, de most legyen elég ennyi. Következő epizódunkban a cockpitet vesszük górcső alá és megkíséreljük a megfelelő spacerezettséget előállítani, valamint elővesszük a szögmérőnket is.

 Ne feledjétek, ha Nibali fenekét is feltörheti a nyereg, ami miatt feladni kényszerül a versenyt, bárki hozhat rossz döntést, a lényeg, hogy próbáljunk rajta javítani, változtatni, lehetőségeink keretein belül.

*Maczkó Bandi fenti tapasztalatainak köszönhetően március 30-án 16,5 órát a nyeregben töltve ismételt vEverestinget görgőjén, amely kapcsán épp csak némi bőrpír keletkezett pihe-puha szőrrel borított hátsóján. A Maczkó nem volt szégyenlős, eddigi kerképározásai során több mint 10 nyerget próbált ki, elemzett és tesztelt, míg hosszútávú és rövidtávú agresszív beállításokhoz is megtalálta a neki való sejhaj-alátétet.

Ajánlott irodalom:

Cyclingweekly nyeregbeállítás

Roadcyclinguk nyeregbeállítás

Sheldon Brown gondolatai

Ajánlott videók:

Simon Richardson bemutatja a sarkas módszert és a térdpozíciót

Egyik korábbi posztomban már kivonatolva áttekintettem a kerékpár beállítást nagy vonalakban. Ebben a sorozatban igyekszem kibontani a részleteket.

Ahhoz, hogy megtaláljuk a megfelelő komfortot a kerékpárunkon fontos, hogy rendszerben gondolkodjunk és ne ragadjunk ki egy-egy beállítást a többi közül, hiszen mindegyik hat a másikra. Emellett megfelelő sorrendiséget betartva kell haladnunk és csak abban az esetben továbblépni a finomhangolásra, ha az előzőek már el lettek végezve.

Testünk három fontos ponton érintkezik a kerékpárral, amiből ha az előre haladást tekintjük fő célnak (mi más lenne) a nyerget orrhosszal a pedál beelőzi (harmadik a kormány, de majd a későbbi részekben látni fogjuk, ez is mennyire fontos), hiszen ha itt rossz a kontaktus az a talpunkon, lábfejünkön achillesünkön kívül a bokát, a térdet, akár kis mértékben a csípőt is negatív irányba befolyásolhatja, fájdalmat, de akár maradandó sérülést is okozva. Kezdjük tehát itt.

 Fotó: cyclingweekly

Fontos, hogy a helyes stopli beállításhoz és a teszthez, a nyergünk magasságát és relatív vízszintes helyzetét is mintegy 80-85%-ra el kell találnunk, így kiküszöböljük, hogy térdfájdalmat érezzünk az esetleges stoplibeállítási problémák mellett. Ehhez a Competitive Cyclist bikefit kalkulátorát ajánlom, amely továbbra sem szentírás, de nagyon jó, a hibahatáron belüli közelítő értéket tud adni a nyereg elhelyezésére, hogy megkezdhessük a stoplival való bíbelődést. Bővebben a második részben.

Több módszer is létezik én személyesen, a pedál tengelyének a lábközépcsontok lábujjhoz kapcsolódó izületeihez viszonyított relatív pozíciójának beállításában találtam meg a számomra komfortos beállítást.

“Vertikális” / hosszanti beállítás [előre-hátra]

Elsőként a stopli “vertikális” (értsd: előre-hátra) pozícióját keressük meg. Ehhez némi szigszalag, vagy festő-maszkoló szalag szükséges. Lépjünk bele a cipőnkbe, a stoplikat még nem szükséges feltenni, ha fent vannak, nem kell levenni. Ragasszuk fel a cipők első részére mindkét oldalon a szalagot, majd tapintsuk ki a nagy és a kis lábujjunknak a tövénél lévő izületet. A nagylábujjnál a nagy „buci” lesz az, míg a kicsinél egy jóval kisebb “buci”. Mindkét izület közepére tegyünk egy jelzést. Miután mindkét cipőnkkel végeztünk a stoplin található jel (amely a pedál tengelyének középpontját jelzi) segítségével egyelőre csak előre-hátra tolással próbáljuk meg úgy elhelyezni a stoplit, hogy a jel a nagy buci mögé, de valamivel a kis buci előtt legyen.

Fotó: BBC

Amennyiben a pedált túlságosan elöl hagynánk, úgy a lábujjainkra terheljük a legtöbb nyomást, amely egyrészt nagyon gyorsan bekövetkező zsibbadásban, vagy a cipő orrának való csúszásban és a zsibbadáshoz kötött fájdalomban nyilvánul meg. Alapesetben megfogalmazható, de lazán értelemezendő szabály, ha hátrafelé indulunk el a stoplinkkal kevesebb bajt okozhatunk, mint előre.

Elfordulás

Ezt követően a stopli elfordulását határozzuk meg. Erre jó módszer, ha felülünk egy asztalra, munkapadra, vagy bárhová és természetes módon lelógatjuk a lábainkat. Ekkor láthatjuk, hogy a sarkunk az egyeneshez képest befelé, avagy kifelé fordul-e. Ezt megerősítendő segítséggel, vagy egyedül megnézhetjük, hogy kis terpeszből, egyenes lábfejjel indulva, karunkat függőlegesen felemelve, némi helyben járás után a lábunk milyen természetes pozícióba áll be. Az elfordulás kapcsán azt kell figyelembe venni, hogy a pedál egyenesen van, tehát nekünk körülbelül a lógatás, vagy lépkedés alatt tapasztalt természetes állásszöget kell produkálnunk a pedálon is, így úgy fordítsuk, hogy ez meglegyen. Ne durvuljunk apró lépések bőven elegendőek!

Fotó: blog.bikefit.com

Szerencsére a legtöbb stopli nem fix, hanem enged némi mozgást, néhány fok eltérést. Az elfordulásnál a lényeg, hogy tekerés közben a lábfej ugyanúgy be fog állni a természetes szögébe, így a lényeg, hogy arra figyeljünk a pedálfordulat egyetlen részénél se fogyjon el az “elfordulás”. Ez ugyanis az egyik fő okozója a térdfájdalmaknak. Sokan észre sem veszik, hogy a "játéktér" a stopliban elfogyott és a csavaróerők már közvetlenül a térdizületre hatnak. Először laza tekerésnél, majd egyre erősebben megtekerve ellenőrizzük ezt. Ha tudjuk próbáljuk ki hegymenetben, illetve sprintnél is.

“Horizontális” / oldalirányú beállítás [jobbra-balra]

Ennél a beállításnál a lényeg kettős. Egyrészt arra kell törekednünk, hogy a stopli ne kerüljön olyan szélsőséges pozícióba, hogy fájdalmat, vagy zsibbadást okozzon a túlterhelés miatt a talpunk belső vagy külső részén, másrészt ügyelnünk kell, hogy a lábfej a térd és a csípőízületünk egy vonalba kerüljön.

Fotó: blog.bikefit.com

Nem felejtettük el, hogy középállásból indultunk, egyelőre csak előre-hátra toltuk a stoplit, illetve fordítottuk a sarkunk irányába. Ennyi tekerés után talán már érezzük is, hogyha valami nincs rendben. A talpunkra nézve nincs más lehetőség, mint az érzéseinkre hagyatkozni értelemszerűen a túlterhelt területhez képest ellentétes irányba próbáljuk „bevonni” talpunk többi részét is a „munkába”, míg a fontos izületi pozíciók esetében egy segítséggel, tükörrel, vagy mobiltelefonos felvétellel megszemlélhetjük ezek egymáshoz képest elfoglalt pozícióját.

Csak röviden. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy térdünk és a csípőnk kifelé van a lábfejünkhöz képest, akkor a stoplit befelé kell vinnünk, ezáltal a lábfejünk is kissé kifelé, ha elképzeljük jobban „a térdünk alá” kerül. Ugyanígy, ha a térd befelé áll, akkor a stoplit vigyük kifelé.

Fotó: blog.bikefit.com

Általános szabály, hogy mindig csak apró, kis lépésekben, milliméterekben haladjunk, csak minimálisat fordítsunk a pedálon. Sokszor egy nagyon kis mértékű változtatás is jelentős javulást, vagy romlást hozhat, így ne hamarkodjuk el a dolgot, mindig teszteljünk és csak ha biztosak vagyunk a dolgunkban akkor módosítsunk.

Univerzális megoldások a kerékpár beállításban nem léteznek, ezért ha diszkomfort érzetünk van, eltérhetünk az arany középúttól, hiszen valójában mi érezzük igazán a pozitív (jóleső érzés, észrevétlen használat) vagy negatív visszajelzéseket (fájdalom, zsibbadás).

Speciális esetek

Minden ember más és más, ezért az teljesen természetes, hogy a lábaink nem ugyanolyan hosszúak, sőt a lábfejünk dőlésszöge sem tökéletes (vagyis a függőlegeshez képest befelé, esetleg kifelé dől), amelynek számos oka lehet, ezeket nem sorolnám fel. Legtöbbször mivel nagyon kis eltérésekről van szó ezekről nem is bírunk tudomással. A komolyabb esetek kezeléséhez talpbetétre, shimre (alátét) vagy wedgre (a dőlést befolyásoló alátét) lehet szükségünk. Ezek használata azonban csak tényleg tapasztalt, higgadt, és mértéktartó egyén, valamint nagyon pontos, házilag nem, vagy csak nehezen elvégezhető mérések alapján lehetséges. Ha valakinek lúdtalpa, ortopédiai baja van, esetleg nincs, de hosszú ideje küzd a stopli beállításával, nem múló térdfájással, annak azt ajánlom forduljon szaksegítséghez és keressen fel egy bikefittert, ahol a lehetőségekhez képest modern eszközökkel, pontos méréssel és szaktudással segítik számára megtalálni az elérhető legkomfortosabb pozíciót.

Fotó: bikefitting.com

Ne feledjük Bernard Hinault könnyen pofozkodott tüntetőkkel, hiszen az ő idejében még nem volt csúszós stoplis cipő. Ha tehetjük használjunk stoplivédőt, amely a megcsúszások ellen nagyon hatékony lehet, az utunkba kerülő unszimpatikus alakok lepofozását lehetőségeinkhez képest kerüljük!

Mackó Bandi a fent leírt módszerek aprólékos próbálgatásával, hangyányi változtatásokkal több lépcsőben sikeresen állította be stoplijait úgy, hogy nem okoz számára gondot 15-17 óra nyeregben töltött idő sem. A beállításokkal való foglalatoskodás segíthet jobban megérteni testünk biomechanikai működését, önbizalmat adhat további bikefit lehetőségek saját kezű kipróbálására. Ha azonban bizonytalanok vagyunk ne szégyeljünk szakértői segítséget kérni!

Ajánlott videók:

Cyclingweekly stoplibeállítás

GCN stoplibeállítás (A szakáll nélküli Dan Lloyddal)

British Cycling stoplibeállítás Rebecca Charltonnal

Ajánlott irodalom

Steve Hogg stoplibeállításáról

Gebiomized tanulmány a stoplibeállítás okozta változsáokról (rövid, kivonatos) 

 Sagan, van Avermaet, Nibali, Dumoulin, Valverde, Quintana, Thomas. Vágyakozva nézed, ahogy tökéletes, merev tartással hódítják meg az Alpok vagy a Pireneusok csúcsait, vívnak nagy csatát a tengerparton becsapó oldalszélben, vagy épp a fejük búbjáig sárosan vágtatnak végig Roubaix kockakövein. Lehet már évek óta nézed a kerékpárversenyeket és végre te is kipróbálnád milyen egy országúti nyergében vitézkedni. Sajnos a szerszámkészleted elég szűkös, már vagy 10 éve nem ültél kerékpáron, a régi trekking leeresztett gumikkal, kissé rozsdálva szomorkodik a garázs sarkában. Nem igazán mond neked semmit a HT2, a PF BB, csak a szemed forgatod a centerlock, yaw, wattmérő szavakra, nem igen tudod megmondani melyik részegység a fogaskoszorú és egyelőre a láncfeszesség helyes szemmértéke sem rögzült még a szürkeállományodban, de mégis belevágnál.

Állsz a Decathlon közepén, épp nyugtázod, hogy a gyerkőc csak az asszonyhoz szaladt oda, aki épp rózsaszín cicanadrágokat válogat, amikor a gyerekbicajok, a városi dörrentők és hardtail montik erdején keresztül meglátod a Tribant. 179.900.- Forint áll a táblácskán, nem is sok, nyugtázod mire közelebb érsz. A fekete-fehér (vagy szürke) festés szolid, de mégis elegáns, a szögletesre hajlított felsőcső a komolyabb kerékpárokon divatos dizájnt követi. A fékváltókar futurisztikusan hat a korábbi markolatváltódhoz képest, a kétszínű bandázs, mint az 50-es 60-as évek túraautóinak vestése kis bizsergést indít meg a kezedben.

Leemeled a tartóról és amint először két kézzel markolod a kormányt felsejlik előtted a Kis utcai rázató, a külvárosi egyenes a mézfesztivált jelző flamme rouge-zsal vagy a sokszor még autóval is legyőzhetetlennek tűnő szőlőhegyi emelkedő útban a hétvégi ház felé. Már tudod, hogy ez kell neked, előtted az országút, kaland, kihívás, szerelem…

6061 Aluváz, kellemes csalódás

Az élettartam garanciás váz egy megfelelően kényelmes pozíciót tesz lehetővé, amely megidézi az első slopingos vázak geóját, viszont modern vonalvezetésével a jelenlegi mezőnyből sem lóg ki. Ezen az árszinten a varratok eldolgozatlanságát el kell néznünk, sőt amennyiben kicsit technokraták vagyunk, netán mi is hegesztgettünk már ezt-azt, még vagánynak is hatnak a precízen összeillesztett alumíniumcsövek. A villa alu nyakas karbon. A Btwintől már megszokottan az idei évi Triban 520 is rendelkezik sárvédő és csomagtartószemekkel, amelyek jó, akár egész éves komfortosabb használatot is lehetővé tesznek.

A nyeregcső vékony 27.2-es, amin egy Selle Italia SLR Lightot az utolsó részletéig utánzó Btwin-es saját márkás nyereg csücsül. Valószínűleg ezt az alkatrészt az olasz gyár szálltja a francia áruházláncnak.

Meghajtás – a korábbi évek megbízható technikája a belépő szegmensben

R3000-es Sora szett. A belépő kategória királya a meghatjórendszerek között. Dizájnja az egységesítés miatt szinte teljesen megegyezik a Shimano modellpalettáján található többi egységgel. Bizonyos külsőségek a 6700-ra, technikai részletek a 6600-ra és a 4500-as korábbi nagy sikerű szettekre emlékeztetnek, ha az egyenruha mögé pillantunk. Hiába, az idő múlásával az elmúlt évek kiforrott technikája elérhető áron vált hozzáférhetővé az ár/érték arányt leginkább szem előtt tartók számára.

A kerékpár méretéhez igazított hajtókar rendkívül merev, a lánctányérok tartósságához nem fér kétség, ezeket biztosan nem kell cserélnünk egyhamar. Hátul 9 sebességünk van, míg elöl sokak által kifigurázva egy tripla tányéras megoldást alkalmaztak. Utóbbival kapcsolatban vegyük figyelembe a kerékpár pozícionálását, amely az alkalmi tekerők első országúti kerékpárja kategóriát célozta meg. Saját tapasztalatom, mint triplával kezdő embernek, hogy az első tekerésekkor, még edzetlenül a pulzus-teljesítmény-táplálkozás-folyadékpótlás szent összefüggéseiről mit sem tudva, igenis jól jöhet a 27 fokozat, hogy minden élethelyzetben ekkor még a legkényelmesebb áttételt tudjuk tekerni, viszonylag kis ugrásokkal.

Fékezés

A fékek Btwin saját márkás, de a Tektro által készített példányok. A nagy nevű matricás cégek tajvani bérbe gyártott hasonló felszereltségű, de árban jóval-jóval feljebb pozícionált modelljein is ez a technika köszön vissza. Nem egy Cane Creek, FSA K-Light és sosem lesz olyan könnyű, mint egy THM, viszont amire kitalálták, tökéletesen alkalmas. A kerékpárt megállítja.

Kerékszett

A kerekek aero-jellegű, 32 milliméteres felnimélységű példányok. Sajnos mint sok más márkánál (pl.: Rodi) tapasztaljuk, hogy az alumínium és a magas felnik házasítása extrém súlytöbblet megjelenését hordozza magában. Ehhez jön a nagyon tartós acél szabadonfutó (kb. +100 gramm) és ha hinni lehet a Bikeradar mérésének csak a kerékszett 3 kiló feletti súlyt (1380g+1980g) eredményez a defektvédelmet mellőző, de már 25 mm széles Michelin Dynamic Sport külsőkkel és a Decathlon saját márkás belsőivel.

Természetesen ez nem egy versenyparipa, sem elsődlegesen alpesi hegyi mászógép, a költséghatékonyság oltárán viszont látszik, hogy ez a részegység került beáldozásra. Vagyis tényleg bekerült volna? Korábban több esetben hallható és olvasható volt panasz a Btwin sajátmárkás kerekeire, A 600 EUR alatti kategóriában ezt viszont nem nemesebb anyagok, hanem egyszerűen több anyag beépítésével lehet orvosolni, szerintem itt ez történt.

Összegzés

A Triban 520, a magyar kerékpáros társadalom kezdő óutisainak igáslova, folyamatosan fejlődve hosszú-hosszú évek óta tartja a legelérhetőbb és legjobb ár-érték arányú kerékpár címét. Egy kezdő kerékpárosnak rendkívül ideális lehetőség nemcsak az országút meghódításához, hanem a kerékpár karbantartási és beállítási folyamatok elsajátításához. Amint már gurul a kerékpár, a KRESZ tartozékok és a megfelelő ruházat beszerzésre került. Elsőként nekivághatunk a lánc kenésének, majd tisztításának. Ezt követően kipróbálhatjuk magunkat a hátsó fogsor indexelésében, a határolócsavarok helyes beállításában és eljuthatunk az első váltó trimjének tökéletesítéséig is. Bandázs és bowdencsere, a hézagolás megváltoztatása, fékbeállítás, ezekre mind mind kiváló terep a Triban 520, amely ugyan nem hagy mély nyomot a pénztárcánkban cserébe számos új, remélhetőleg felejthetetlen élménnyel gazdagít minket.

Mackó Bandi 2017-ben egy hasonló kategóriás vázzal, kicsit jobb kerék és váltószettel Everesting és vEveresting kihívást teljesített. Emellett tesztelte a 2015-ös modellt Microshift rendszerrel is, és azt is meglepően jónak találta. Határ tehát a Tribannal is a csillagos ég!

A kerékpárról kicsit más szemszögből, angolul  a Bikeradar cikkében is olvashattok.

Az év második felétől a Triban márkanév egyeduralkodóvá válik és a Btwin kivezetésre kerül.

Ne feledjétek, tárcsafékes kerékpár szabadgörgőn párizsiszeletelésre is alkalmas, és a húsvét közeledte ellenére is csak az bunny hoppoljon, aki biztos a dolgában!

Köszönöm, hogy elolvastad. Amennyiben tetszett, kérlek lájkold Facebook oldalamat is a jobb felső sarokban és így könnyebben jutnak el hozzád a cikkek.

A fotók a Btwin saját honlapjáról, a Decathlon blogról kerültek beszúrásra.

Második blogposztomban hosszan taglaltam a váltórendszerek jövőjére vonatkozó jóslataimat. Amelynek lényege szigorúan a közeljövőre vetítve a vezetéknélküli szettek piacán a SRAM egyeduralmát, a vezetékes piacon a Shimano hegemóniáját helyezte középpontba. Középtávon már valószínűsítettem, hogy a japánok a Di2-ra vonatkozó profitcélokat elérve, illetve a SRAM pozícióit betámadva nyitnak majd a vezetéknélküli váltás-technológia irányába. Majd 202X-ben. És minő fájdalom, hogy nemhogy csendben fejlesztenének, hanem kifejezetten lenyilatkozzák, hogy ááá a vezetéknélküli technológiában nincs annyi, hogy megmozduljunk érte…

Ma kinyitottam az internetet és meglepődve tapasztaltam, hogy a japán kategorikus tagadás falán, bizony átcsúszott egy szabadalmi bejegyzés, amely egy, mint látni fogjuk meglepően innovatív, immár a Shimanohoz méltó vezetéknélküli, ráadásul hidrós fékváltókar, szabadalmi oltalom alá történő helyezését jelzi előre. A témában Ben Delaney a Bikeradar és Cyclingnews oldalon írt cikke alapján az alábbiak tudhatók az általam egyelőre WI-Di2-nak [Wireless Di2] elnevezett egységről:

 A jelenlegi Di2 rendszerek jellemzője, hogy a mechanikus váltókarokban lévő, a bowden felcsévélését és visszaengedését lehetővé tevő karok helyett pusztán gombokat nyomogat az ember, amelyek csak távolról utánozzák a mechanikus elődök kezelési módszerét.

Ez a rendszer tökéletesen beleillik az egész Di2 koncepcióba, hiszen a nyeregcsőben, vagy épp a kulacstartó környékére szerelve egy, a rendszer igényeihez képest hatalmasra méretezett akkumulátor van egybekötve a karokkal és a váltókkal.

Az új szabadalomban viszont mit látunk? A japánok zseniális ötlettel álltak elő, viszont egyben a SRAM rendkívül egyszerű CR2032-es elemet igénylő módszeréhez képest jól elbonyolították azt.

 A fenti rajzon lényegében egy hidrós Dura-Ace váltókar látható, amelyen ismét teljes értékű váltást irányító karokkal rendelkezik. Ezek azonban nem egy bowden mozgatnak, hanem eltolásukkal egy gombot hoznak működésbe. Ugyancsak figyelmet érdemel, hogy a jelenlegi Di2 karokon megtalálható felső gomb a rajzról hiányzik.

 A leírásban szépen kifejtésre is kerül, hogy egy fix, egy mozgó rész, egy elektromos kapcsoló, vezeték nélküli kommunikációs egység, és egy áramforrás látható a képen. Emellett bár egy klasszikus fékváltókart látunk, a Shimano szerint a részegységek felszerelhetők lesznek egyenes kormányra, vagy könyöklőre is.

 Ezen kívül további érdekesség, hogy a vezeték nélküli egység a váltás mellett, teleszkóp, nyeregcső, vagy GPS fejegység vezérlésére is alkalmas.

És, hogy honnan nyer áramot a rendszer?

 Elsősorban természetesen egy elemből, azonban van itt még más is. A szabadalomban említést tesznek egy elektromos áramot termelő/előállító berendezésről is, amely nyomás, vagy rezgés útján állít elő energiát. Mégpedig oly módon, hogy vagy az egyik vagy amásik kart mozgatjuk.

 Példaként a piezo-eletromos egységeket említik. Tehát a konvektorokban, sütőkben, fali fűtők esetében használt gyújtást elősegítő egységek, általam csak szikráztatónak nevezett alkatrészek működési elve alapján tervezhetik működtetni a rendszert, amennyiben nem az akkumulátor/elem mellett döntenek. Ennek kétségtelen előnye, hogy nem merül le, környezetbarát, azonban a hosszútávú megbízhatósághoz megfelelően megtervezett és tartós anyagokból álló generátor-egység szükségeltetik.

 Ne feledjük a kar hidrós, viszonylag karcsú dizájn, szóval az egységnek valószínűleg nagyon kis helyen kell majd megfelelő mennyiségű áramot termelnie, amellyel működteti a kommunikációs egységet.

A szabadalom nem említi a kommunikációs csatornát, azonban biztosra vehetjük, hogy szabványos ANT+ vagy BTLE (nézzük meg a Shimano wattmérőjét például, szóval tuti, hogy ANT+ lesz) kommunikációra számíthatunk, bármennyire is bizonytalan ebben a kérdésben a cikk írója.

 Egy újabb gimmick, hogy a karra LED villogó, sőt akár apró vibramotor is felszerelésre kerülhet, amellyel számos jó, vagy kevésbé hasznos funkciót lehet a karokba vinni (Navigáció, arra fordulj amerre rezeg, váltást elősegítő rezgés, a fényekkel HR, vagy Watt zónák jelzése stb.) Ebben az esetben viszont egy komoly elemre, vagy kis akkumulátorra kell számítanunk.

 Dan hiába kereste meg a Shimanot, nem nyilatkoztak neki bővebben, de miért is tették volna? Hiszen alig több mint egy éve még mindent tagadtak.

 Küszöbön a wireless forradalom?

 Lassan válts, tovább érsz! (Összegzés)

 A korábbi cikkemben foglalt állításokat továbbra is tartom és úgy vélem ebből az innovatívnak tűnő fejlesztésből a közeli jövőben (3-4 év) biztosan nem lesz piacérett tömegtermék. Úgy vélem, a Shimano boszorkánykonyhájában minden bizonnyal vizsgálják a kérdést, és tesztpéldányok is létezhetnek a karokból, sőt ezek szerint váltókból is, azonban a többféle elektromos “meghajtás” a kissé elnagyolt rajzok (a piezoelektromos egység nem jelenik meg képileg) arra utal, hogy ez a platform egy techdemo, egyfajta vízió csupán, amely a későbbi platformok alapjául fog szolgálni és valószínűleg a szabadalomban említett formában sosem fog piacra kerülni.

 Gondoljunk csak bele a Campa 2016-ban jegyeztetett be szabadalmat vezetéknélküli fékváltókarra és még se híre, se hamva a terméknek, és ne feledjük a Shimano már a 90-es évek közepén levédetett egy 14! sebességes fogaskoszorúra vonatkozó tervet. Amelyek megjelenése több száz a SRAM által láncokra vonatkozó szabadalommal együtt a fiókok mélyén hever.

 Kezeljük tehát helyén a hírt, viszont örüljünk, hiszen 5-6-8 év múlva már a Shimanósok is megszabadulhatnak majd a kábelektől. Most már csak a Campának kellene lépnie, illetve lélegzet visszafojtva várjuk, hogy a szektor úttörője, a SRAM mit lép majd erre a Pearl Harborhoz hasonlóan előre nem látott támadási kísérletre. (Force eTap, Red v2, villámadapterek a játékosegerekből a gyors váltásért, 1X eTap?)

Lassan indulnak a németalföldi klasszikus versenyek. Ne feledjétek, ha nem tudtok eljutni Roubaixba, sebaj, irány a Thököly út, vagy bármelyik tetszőleges kieső érdi utca! Tekerjük meg azt a ***** pedált!

Köszönöm, hogy elolvastad, amennyiben tetszett kérlek jobbra fent lájkold Maczkó Bandit a további cikkekért és mondd el véleményedet a Shimano szabadalmáról!

A tavalyi zseniális befutó után ismét műsorra tűztem az olasz klasszikus versenyt, a tájban való gyönyörködés mellett természetesen ismét komoly tüzijátékban reménykedtem a befutó előtti emelkedőkön, a Cipressan és a Poggio di Sanremon. Bemutatkozott ugyanis Kittel a San Remók történetében és szurkolhattunk az ellenállhatatlan stílusban sprintelő Caleb Ewannek, ott volt a rajtnál Greipel, akinek különösen fekszik a talján aszfalt, valamint Bouhanni is összeszedte magát a betegségből. Colbrelli, Gato, mint fekete lovak? Vivani, mint nagyon erős évkezdő, a Sky börtönéből kiszabadulva?

" 

Ha a puncheuröknek (Sagan, Kwiato,Alaphillipe) nem sikerül megszökni a végén, hatalmas wattage bazookázás lesz várható az utolsó métereken. És ne feledkezzünk meg Matthewsról, Dumoulinról, vagy éppen Nibaliról.

A verseny esőben kezdődött és egy 9 fős boly tudott elszakadni a mezőnytől. Ebben a Bardiani, az Israel Cycling Academy, a Gazporm, a Vini-Fantini, a Wilier és az UAE Team Emirates adott embert.

" 

A szökésben lévők közül kiemelném a fent nem említett kakukktojást, a Novo Nordisk csapatát, amely cukorbeteg sportolókkal versenyzik, a pro-konti szinten. Őket Charles Planet képviselte, akivel már találkozhattunk a Dubai és Abu Dhabi körversenyek szökevény-csapataiban is.

Az Eurosport közvetítése körülbelül 115 kilométerrel a 294 kilométeres verseny célja előtt kapcsolódott be az eseményekbe. Az ekkor elöl lévő csoportnak körülbelül 5 és fél perc előnye volt a főmezőnnyel szemben, amely az első reklámblokk végére már 4 percre csökkent.

Sagan meghívta a csapatát egy uzsonnára és szépen, tanári formációban zárkóztak vissza a mezőnyre.

Az esős időben, a csúszós íveken a tempó egyelőre nem volt túl magas, mi több a part felől fújó szembe szél sem a szökevények malmára kezdte hajtani a vizet. Ugyanakkor ilyen távol a céltól a mezőny elején is 1-1 vízhordó adta egymásnak a kilincset a tempó vitelében. Az első petárdák pukkanására még sokat kellett várni. A célban viszont továbbra is sütött a nap, amely bizakodásra adott okot a finist illetően.

100 kilométerrel a cél előtt Kwiato előre küldte az embereit, a Sky vonat (a lábtöréséből visszatérő Luke Rowe-val az élen) egy Quick-Stepes srác, és egy Borás „őr” (Juraj Sagan) mellett kezdett bele a szökevények másodperceinek lefaragásába.

Furcsa incidensként, egy civil úgy döntött még a mezőny áthaladása előtt elindul fehér Puntójával (boltba,nagymamához?), szerencsére a kerekesek észlelték és a mezőny végében keletkezett apróbb szakadásokon kívül egyéb probléma nem lett az ügyből.

" 

5 óra telt el a rajt óta, mikor a szökevénycsoport kiért az esőzónából és a mezőnyben is először kezdtek eltünedezni a víztől átázott kamáslik és nagykabátok.

Sagan az uzsonnászsákját még 10 kilométerrel később is cipelte, míg a szökevényeknek a hideg esőben elfagyott ujjaikkal kellett megküzdeniük. 87 kilométerrel a vége előtt az látszott, hogy a szökevények a szokásos szponzor szökésen kívül maguk sem gondolják komolyan az előre menekülést a 33-34 kilométeres tempót sokan elbírták volna rajtuk kívül is, még a rossz időre is figyelemmel.

" 

A szárazabb pályával a Bora is szép sort alakított a megnyúló mezőnyben, mögöttük a QS, a BMC és a Bahrain Merida mezei tűntek fel. A többi csapat a verseny ezen szakaszában úgy volt vele, a nagyágyúk kontrollálják csak a szökést, ők köszönik, egyelőre spórolnak a puskaporral. Mindenki a második frissítőzónát és a kis huplik megjelenését várta (Capo Mele, Capo Cervo, Capo Berta).

" 

Sagan mosolyogva csempészett elő egy energiaszeletet a kabátja alól. Megmosolyogtató volt, hogy a csomagolásból ítélve ő is a szponzor csokis-kekszes ízvilágát részesíti előnyben a műanyag gyümölcsízek helyett. Ezt követően másik zsebéből előtúrta az itinert. Elmerengő nézéséből arra következtetek, edzője mindössze annyit írt rá. Cél Sanremo Via Roma, és előbb mint Kwiato...! Ilyen egyszerű lenne a képlet, néhány kilométer múlva kiderül.

" 

Eközben a különbség 3 és fél perc körül stabilizálódott 72 kilométerrel a vége előtt. Ekkor ismét a rendezők avatkoztak be a versenybe, egy mini körforgalmat rosszul kordonoztak le, így a versenyzőknek egy rendőr és némi kordonszalag között átbújva kellett abszolválniuk egy kis szakaszt. Talán ez az intermezzó, talán a DS-ek utasításai okozták, de Juraj Sagan az élre állt és egy erősebb 40 kilométer feletti tempóval kezdte közelebb lopni a mezőnyt a szökevényekhez.

A frissítőzónát komolyabb esemény nélkül mindenki túlélte, Pelizottinak és Sagannak gyűlt meg kis mértékben a baja a kamáslikkal. Szerencsére a csapattársak észlelték a nehézséget és átsegítették némi tolással a világbajnokot a kritikus pillanatokon. A szökevények számára egyre rosszabb híreket mutatott a számláló, a különbség ugyanis tartósan 2 perc 50 másodperc alá csökkent.

Kristoff és Greipel, Wizniowski és Mitch Docker társaságában korábban bukott hárman visszatértek a mezőnybe, Wizniowski azonban feladni kényszerült a versenyt.

" 

56 kilométerrel a vége előtt a szökevények elérték az első Capo-t, előnyük a mezőnyben keményen dolgozó Skynak köszönhetően tovább csökkent. (2:20)

Innentől a játék egyfajta pozícióharccá vált, a szökevények 1:50-es különbsége már biztosan nem tart ki, még akár a harmadik Capo végéig sem, viszont aki komolyan gondolta a mai napot, annak most már fel kellett zárkóznia az élre. GVA, Démare, Matthews és Nibali is megjelentek a mezőny elején, amely a különbség rohamos csökkenése miatt alaposan begombolt, majd talán Luke Rowe intésére és rövid kommunikációjára Juraj Sagannal ismét megtorpant volna. A kotta egyértelmű a Cipressán kell elfogni a szökevényeket, sem előbb, sem később.

43 kilométerrel a vége előtt az EF-Drapac két versenyzője (McLay és Clarke) a földre került. Kérdés, hogy a megnövekvő tempó mellett majd vissza tudnak-e zárkózni, illetve Sasha Modolo ezek után mire számíthat tőlük?

" 

A rohamosan csökkenő különbség már 50 másodperc sem volt, amikor az élmenők (négyen maradtak) megkezdték az utolsó Capo megmászását a Cipressa előtt. Szinte kizárt, hogy ezek után ne fogják meg őket még jóval a másik emelkedő előtt.

Vuillermoz az Ag2r-ből a földre került Rusvelos versenyzőkkel. Nem hiába, hosszú a mai szakasz fáradtak a fázós lábak, ilyenkor könnyen lehet hibázni.

A Capo Bertán elöl Kwiato, Sagan, GVA, Démare, Matthews és Dumoulin voltak az élen az esélyesek közül. A különbség 35 másodperc. 11 kilométer és begyúlhatnak a kanócok. A top csapatok 100%, hogy elkezdik égetni az embereiket felfelé! Ugyanakkor Kittelre már nem számíthatunk, a Via Román, hiszen a nem túl kemény 5%-os emelkedő is úgy megviselte, hogy leszakadt a főmezőnytől.

" 

A gázpedálra a BMC lép rá először, GVA a második helyen, segítője komoly tempót diktálva tépi tovább a sprinterek csapatait és magukat a géppuskalábú wattgyárakat is. Az biztos, hogyha a pavék királya, az olimpiai bajnok taktikája beválik máris csak a puncheurökkel kell majd meccselnie a végén. Természetesen a többi csapat kapcsol még és a mezőny még újra összeszár. 5 kilométer az emelkedőig.

Sagan, Kristoff, Trentin, Démare, Matthews, Dumoulin a legjobb pozíciókban az emelkedőig, szerintem Saganéknak kemény tempót kell diktálniuk, hogy kikaparhassák maguknak a gesztenyét. Ha meg tudják szakítani a sort valószínű nem lesz sprintbefutó.

Előkerül a Lotto-Soudal és a Trek sora is. A forró kávé és a tisztítószerek új lendületet adnak a mezőnynek, ami már csak 12 másodpercre van a négy szökevénytől. Ahogy jósolni lehetett a Cipressa a vízválasztó az elöl lévők számára. Kézfogásra nem sok esély lesz, hiszen máris emelkedik az út és a mezőny éhes szörnyként veti rájuk magát.

30 kilométer, a verseny most kezdődik. Cavendisht és Caleb Ewant még nem láttuk ma, ahogy a nagy K-betűvel a hátán Kittel is valahol a csoport végén tanyázik. Amire leírom Cav és Boasson Hagen vicsorog az élen. 500-600 watt kell most ahhoz, hogy az elöl maradjon az ember.

" 

A Cipressán már meg is szakad a mezőny. Nibali az élen beijeszt, mögötte Sagan és Matthews. Kittelnek vége sajnos, de mi történik elől? Démare emberei kontrollálják a mezőnyt, nehogy bárki meg merjen indulni. Caleb Ewant is megpillantjuk a mai napon először. Kwiato kissé hátrébb. Az FDJ pont annyit megy, hogy ne legyen támadás, így a kígyó végéről néhányan a kanyarokban visszazárkóznak. A szembeszél is erős, talán ezért sem vállalkozik senki támadásra. Ne feledjük így, hogy a sprinterek legtöbbje még az emelkedő közepén is bírja a tempót, nem teszi lehetővé sajnos a vigéckedést.

Az emelkedő felénél az FDJ elhalványul, Démarenak két embere marad, míg most a korábban bekkelő Sky lendül támadásba. Stannard ugyan kiszáll, de a lengyel még három emberből gazdálkodhat, Sagant viszont úgy tűnik egyelőre csak egy ember vigyázza. A korábban bukó Kristoff még megmentheti ma a Katyhusa becsületét?

" 

Ennyi a Cipressáról, kontrolláló FDJ és Sky, erős szembeszél, támadás nem volt. Aki számít, Kittelen kívül a mezőnyben. A sprinterek, ha kibírják a Poggiot kikaparhatják maguknak a gesztenyét. A tavalyi trió esélyei minden egyes méterrel csökkenek, ahogy a sprinterek a mezőnyben maradnak. Az utolsó emelkedőn, ha nincs támadás, mezőnyhajrá zárja majd az idei Milánó-Sanremot.

Sokan betolják az utolsó zseléket, miközben Sagan beszéli meg Hausslerrel a követendő taktikát. 17 kilométer, mindjárt vége. A mezőny 40-50 főre zsugorodott, a helyzekedés első rangú, aki elveszíti a kontaktot, búcsút mondhat a jó helyezésnek. Démare úgy tűnik ki szeretné bírni a következő emelkedőt is és 2016 után újra nyerne. Csapatából többen felértek és segítenek neki. Greipel vonata is összeáll, miközben Sagan némi lökdösődésre kényszerül a mezőnyben.

900-800-700-600 méter és itt a Poggio. 7 óra versenyzés után kiben maradt egy huszáros virtus a mezőny és a sprinter vonatok megtréfálására?

A sprinter csapatok magasan tartják a tempót, egyelőre nem tűnik úgy, hogy bárki támadni tudna, vagy akarna...hatalmas bukás a Dimension Data-sok keveredtek bele, nem lepődünk meg, hogy sajnos Cav is a földön van. Nem vette észre a terelőelemet a járdaszigetnél. Nem volt rendőr a kereszteződésben, a mezőny közepében esélye sem volt.

" 

Poggio. Az első dinamitot a Bora dobja le, Markus Burghardt nyomja, mögötte a Bahrain, Trek, Sunweb mezek. Michael Matthews , Démare, Nibali, GVA még elől. Burghardt eljön a mezőnytől vagy 30 méterrel, a BMC küld rá embert. A német kipukkad, a BMC-s Drucker tovább támad, de neki is fogytán az ereje. Nemsokára ott vagyunk ahol Sagan, Kwiato és Alaphillipe is támadott. Gyerünk valaki mutassa meg nekik vagy ők, hogy kell ezt csinálni!

" 

Nibali a cápa elmegy 50 méterre, akció, Nathan Haas a Katyhusából megy utána, az olasz komolyan gondolja, míg a többiek nem! Micsoda különbség egyszerre, vagy 100 méter, kitarthat a végéig? Micsoda??? Tovább nyomja. Roy Schneider retteghet, a cápa lerázza a farvizéről a többieket és egyedül tör a csúcsra! A Sky és a Bora soraiban zavar érezhető, ezt meg lehet nyerni a szimpatikus olasznak?

Hátul Démare még a mezőnyben a Sunweb próbálna menni, de inkább a Borára hagyja a menést. 5,7 kilométer. A lejtmenet technikás, a cél előtt 150 méterrel kanyar van. Vincenzo megfirkálhatja őket. Vége a Poggiónak. Az előnye 7-8 másodperc. A mezőnyben kikerülnek a biztosító szegek a bazookákból a kanyarok között is eszméletlen tempó. AZ előny viszont 11 másodpercre nő. Nem sok segítő maradt, az esélyeseknek már a saját zsírjukat kell égetni.

12 másodperc, ki a kulaccsal, 4 kilométer. Matteo Trentin friss lábakkal veti magát Nibali után, Caleb Ewan már nem sprinttel (dehogyisnem :-) ), szabad a gazda a Scottban. Közben bukás, de nincs idő megállni. 3500 méter, 10 másodperc, 7 körülbelül Trentin, viszont ő lassan vesz egy kanyart és a Borasok talán visszahozzák a mezőnybe.

" 

2600 méter 9 másodperc. Nagyon szoros lesz, ez egyelőre kevés a mezőny megmaradó részével szemben, de szimpatikus a támadás, ha lesz 5 másodperce az utolsó körforgalomnál lehet esélye, de már csak 7-et mutat az óra.

" 

Kwiato előrejön, van segítője, Trentin viszont talál még egy sebességet és a mezőny is darál. Nem lesz meg? Mezőnysprint, de ha nincs Nibali, nincs tűzijáték? Trentin kipukkad, talán technikai hiba. Az olasz előnye 70 méter, 1 kilométer van hátra. Démare őrülten hajtja az embereit és Viviani is megjelenik.

" 

500 méter és még mindig elől, de a QS vonata robog. Utolsó 300 méter, őrület, mindenki sprintel, de mintha Nibalinál lett volna még a célegyenesre +100 watt. Imbolyognak a kerékpárok, de a különbség nem csökken. Az öreg cápa pimaszul még hátranéz és begurul a célba.

" 

Ott kellett támadni, ahol tavaly a nagy trió támadott. Most spóroltak, a hősies és önfeláldozó támadása a Merida sztárjának meghozta a várva várt győzelmet. Nibali aki úgy indult neki a San-Remonak, hogy talán most, idén igazán lehet esélye mosolyogva kommentálta Sagan és Kwiato esélyeit, amikor kellett pedig vicsorogva, időfutampózba behozta a szekeret az első helyre.

Amikor az utolsó 1500 méteren hatalmasat csökkent az előny nem adtam volna egy lyukas vasat sem a vonatok ellen, de az olasz mégis megcsinálta. Soha rosszabb versenyt.

A további sorrend Ewan, Démare, Kristoff. Jövőre ugyanitt, ugyanekkor!

További képeket itt találtok!

  "