Néhány éve még kizártnak tartottam, hogy valaha egy KickR birtokosa legyek és láss csodát, az elmúlt hónapokban már több, mint 168 órát töltöttem el rajta. Ez már egy olyan időtáv, amely alatt a görgő minden rezdülése kiismerhető, a kezdeti lelkesedést követően, már az esetleges problémáknak is ki kell jönniük. Nagyon jó hír, hogy az elsöprő mennyiségű pozitívumot, csak néhány apróság árnyalja.

Apró nüánszok

A görgő továbbra is bombabiztos, stabil, az összeszerelés minősége jeles. A csavarok rendben tartanak, nincs semmi meglazulva, nem lötyög semmi. Amire érdemes figyelnünk, hogy a KickR oldalsó karjain lévő „táncoló talpak” csavarja csere, vagy gyakori el, illetve előpakolás során nem lazult-e meg, mivel lötyögő támaszték esetén, nyeregből kiálló hegymenet, vagy sprint esetén vibrációt és ijesztő fémes kattogást hallhatunk és egyből számos rosszra – közép- vagy kormánycsapágy hibára – asszociálhatunk.

A másik, általam nem tapasztalt problémát a lánc feszítőt takaró műanyag burkolat esetleges deformációja okozhatja, amennyiben hozzáér a szíjhoz vagy a lendkerékhez és csúszó, súrlódó hangot hallat. A felfogatás elrendezéséből adódóan ez a lánctányér alján, a „görgő eleje” felé fordulhat elő. Amennyiben ilyen hangot hallunk érdemes a lendkereket lassan átforgatva ellenőrizni a burkolat pozícióját.

Szíjhajtás, ami bírja a strapát

A szíjhajtású görgőknél kardinális kérdés a szíj esetleges megnyúlása, élettartama. Az eddigi használat alapján nem tapasztaltam csúszást, sérülés nem érte a szíjat, a takaróburkolat eltávolítása után erről meg is győződtem, a szíj feszessége tökéletes. A szíj hátán lévő kopást a feszítőgörgővel való érintkezés okozza, amely teljesen természetes. A 168 óra használat után a szíj oldalán néhány helyen a fekete külső bevonat már enyhe kopásnak indult, de semmi olyan nem látszik, amely ne valószínűsítene még további sok száz órányi gondtalan használatot. A rejtett spindown lehetőségével három alkalommal kalibráltam a görgőt, ebből két esetben a görgő fékerejének beállítási értéke 1.03 volt, míg egy esetben 1.04, ráadásul 1.03-1.04-1.03 leosztásban, így ebben az értékben sem tapasztaltam jelentős eltérést. (Ha neked ez az értéke nem ennyi, az nem jelent semmit, minden görgőnél más és más).

Ahogy azért a hajtás kopik, úgy a Trainerday applikáció folyamatosan jelzett Powermatch értékein keresztül látszik, hogy a hajtóművem spiderében lévő P2M Ngeco wattmérő és a KickR által mért értékek néhány wattal távolabbra kerülnek egymástól, főként a 300 wattot meghaladó részeken 3-5 perces intervallumokra számítva, ezt azonban inkább a láncnyúlásnak, illetve a kenőanyagok aktuális állapotának tudom be, jellemzően 1-2%-os értékekről beszélünk, amik elhanyagolhatónak tekinthetők (az összehasonlításokhoz ne felejtsük el a simító algoritmusokat mind a görgőn, mind az applikációkban kikapcsolni, de legalább azonos értékűre állítani).

Szuperapu mindenre figyel

Kisgyermekes apukaként amire még felhívnám a figyelmet, hogy 250-270 wattértékű vagy erősebb edzés a görgő dobját nagy mértékben felmelegíti, amely a kicsik érzékeny bőrét szó szerint megégetheti. Az edzés végeztével ezért vigyázzunk, hogy a kis kezek nehogy hozzáérhessenek.

Sunrace – teszi a dolgát

Újabb kellemes csalódás volt a görgőhöz járó Sunrace sor minősége. A váltási élmény az általam használt Sram Force 22 váltóval remek, még finombeállításra sincs szükség a görgő és a hátsó keréken lévő Sram PG-1170-es fogaskoszorúhoz képest. Ezzel annyira meg vagyok elégedve, hogy a kinti tekerésekhez is beszereztem egy Sunrace sort.

Használat közben

A külső és technikai részletek után a Zwift, RGT és Trainerday appokban történő használat során sem tapasztaltam a görgő működésével kapcsolatos anomáliákat. Mivel a KickR valódi lendkerékkel rendelkezik, ezért annak belendítése a szoftverek és az adott edzésprogram, vagy free ride kiindulópont szemszögéből egy virtuális megoldáshoz képest nagyobb energiát igényel, ezért én jellemzően az első néhány pedálfordulatot a kistányéron teszem meg, majd innen váltok fel az ovális nagytányérra. (Wattmérő és a görgő összehasonlításához végig kistányéros hajtás ajánlott a legpontosabb eredmény eléréséhez).

A különböző ellenállási szinteket a KickR megfelelő ütemezéssel állítja, a többi gyártó görgőihez hasonlóan az erős intervallumok és all out sprintek esetén tapasztalható egy leheletnyi spét, emellett szoftvere válogatja, hogy külső wattmérő esetén a powermatch, tehát a wattmérőhöz állított, a görgőn mért adatoktól függetlenített ellenállás során ez az eltolt reakció mekkora mértékű. Zwift és RGT esetén valamivel kisebb, míg a Trainerday esetén valamivel nagyobb. Ugyanakkor ezzel nem fogunk veszíteni semmit, mert ha 1 másodperccel késik a kezdő reakció, úgy az intervallumok végén is van további 1 másodpercünk, hogy a pedálokat passzírozzuk.

Lendkerék - a valódi vas az igazi

A valódi lendkerék nagyon sokat segít a kinti kerékpározási élmény visszaadásához, korábbi Elite vagy Tacx görgőimhez viszonyítva főként az RGT fejlett bolyozó és kanyarodási fizikájánál itt érzem leginkább, hogy egy valóságosabb élményt ad vissza a görgő a gyakori szabadonfutózásból történő ismételt erőkifejtések esetén. A lendkereket jól belendítve bátor kerekesek a leesett zselészacskók, vagy távirányító után le is ugorhatnak és néhány másodperccel később felpattanva szinte szó szerint ugyanott folytathatják a tekerést, ahol abbahagyták.

Power Smoothing

A Wahoo a KickR szoftverének programozásakor úgy döntött a felhasználók legtöbbjének szemét jó, ha jótékony homály fedi, ezért a teljesítményértékeket a görgő alapból extrém módon simítja, elemző programokban visszanézve úgy tűnik, mintha tűpontosan ott tartanánk ugyanazon a watton erőkifejtésünket, ami természetesen lehetetlen. Én javaslom, hogy mind a görgő, mind a használt szoftver oldaláról ezeket az opciókat kapcsoljuk ki, ne ringassuk hamis tévhitekbe magunkat.

Firmware

Szoftveres oldalon örök téma a firmware frissítés kérdése. Az okostelefonok és más okos eszközök megjelenése óta félember az, aki nem frissítgeti orrba szájba az eszközt vezérlő programot. Én a teszt és a teljes kép kedvéért végig frissítettem az összes verziót a kiadás óta és sem magával a letöltéssel és telepítéssel sem használat közben nem tapasztaltam glitcheket. Ugyanakkor a felhasználók egy részénél a BT FTMS protokollt végre bevezető, valamint az ANT+ FE-C vezérlést javító 4.2.X verziószámok free rideban okozhatnak gondot, miszerint a görgő BT kapcsolaton keresztül mégsem állítja a terepnek megfelelő ellenállást. Épp ezért szoktam azt javasolni, hogy amennyiben a mi felhasználási területünkhöz, a kapcsolt szoftverhez vagy applikációhoz egy adott verzió megfelelő, akkor ne frissítgessünk, csak a frissítés kedvéért. Természetesen a görgő ikonjára 10-szer rányomva az applikációban lehetőség van korábbi firmware visszatöltésére, de spóroljuk meg az extra köröket. Akkor telepítsünk, ha új, számunkra hasznos funkcióval bővül a vezérlő, netalán valami problémánk van.

Összegzés:

Végig olvasva az eddig leírtakat úgy tűnhet számodra, hogy nem egy dicshimnuszt olvasol, ugyanakkor fontosnak tartottam megjeleníteni azt a néhány aspektust, ami, mint minden terméknél a felhasználók egy csekély százalékát érintheti és jó, ha képben vagy róla. A görgő amúgy remek. Csak felkattintom a hosszabbítón a gombot, felülök és megyek. 168 óra azért nem kevés. Kilométert nem írok, mert ahány szoftver, ahány pálya, annyi volna. 5000 felett, a lánc most lesz cserés, amit a görgővel együtt raktam fel.

A véletlenek furcsa összjátéka, hogy most nem egy smartbikeról írok, de a KickR-rel az isten lábát fogtam meg, és vaskos euró ezreket a pénztárcámban. Ha útban van, könnyen el tudom rakni, és ugyanígy elővenni. A körmérete a Neómnál kisebb, tehát ezt bátrabban elől hagyhatom a nappaliban. Bár nem vagyok egy sprinter, de az általam készített szőnyegalátéteken 1000 wattal nem tudom megmozdítani, pedig nincs elsőkeréktámasz hozzá. Ha hegyre megyek kiállva is szépen engednek a “táncoló talpak” a vázam sem kell félteni. Nagyon szeretem, hogy a kerékpárom szöge ugyanaz, mint az úton, ezért nem tréfál meg az esetlegesen felemelt elsőkerék a bikefit finombeállításánál. A gyermekem továbbra is szépen szuszog mellette közvetlenül a karámjában, vagy némileg felette a kanapén. A korábbi szomszédháborúnak is vége van a KickR által keltett vibráció az általam használt terheléstartományokban (200-350 watt) minimális. Kicsit gondban vagyok, sokan kérdezők tőlem, milyen a KickR? Mondom: Jó! Miért? Igazából, mert olyan, mint egy oroszlán. Nem a leghatalmasabb, nem a legerősebb, nem a legcsillogóbb, hanem egy olyan elegy, amely 300+ óra Elite-ezés, 443 óra Tack Neózás után ezzel a 168 órájával (és ezen sorok írásánál már megint egy picit többel) számomra az interaktív edzőgörgők királyává teszi.

Az utóbbi évek soha nem látott növekedést mutattak a kerékpáros edzőgörgőzés területén. A téli hidegben, fagyott utakon, sötétben történő kinti bohóckodás helyett kerékpárosok százezrei ismerték fel, hogy a nyári forma megőrzéséhez és fejlesztéséhez elengedhetetlen az egyre pontosabb edzőgörgők beszerzése és valamilyen szoftver vagy applikáció használata, hogy a korábbi izzadós, videónézős tortúrát egy interaktív, örömteli, a kintivel összemérhető élményt nyújtó eseménnyé varázsoljuk.

Az első nyílt platformok (Zwift, Trainerroad, Sufferfest) mára ismerősen csengő márkákká váltak nagy rajongótáborral, sokan már fanatikusan esküdöznek egyik, vagy másik mindenhatósága mellett. Ugyanakkor népszerűségük maga után vonta, hogy a platformok indulásához szükséges első tőkeinjekciót biztosító befektetők most már szeretnék gyümölcsözőre fordítani invesztíciójukat, amelyek meglehetős 50-80%-os áremelésekben manifesztálódtak, mindössze néhány év leforgása alatt.

z az emelkedés lehetőséget biztosított arra, hogy a nagynevű versenytársak mellett azok funkcionalitását részben, vagy majdnem teljesen átvevő, de sok esetben egyszerűbb, sőt még újításokat bemutató kisebb fejlesztők is megpróbálkozzanak a szektorban. Köztük ilyen a Trainerday is, amely egy brutálisan erősen árazott csomaggal és ingyenes funkciókkal indított támadást az edzéstervezés és az okostelefonos appok piacán 2020 őszén.

A fentiekből látszik, hogy amikor a Trainerdayről beszélünk, akkor két dologra gondolunk, amelyeket célszerű szétválasztanunk és egyenként elemeznünk. 

A rendszer lelke a Trainerday.com weboldal, ahol beregisztrálhatunk és teljesen ingyenesen hozzáférhetünk több ezer edzéshez, vagy edzéstervhez, összeállíthatunk saját magunknak egyszeri edzést, vagy akár tervet is és itt jön a slusszpoén: teljesen ingyenesen áttölthetjük azt Trainingpeaksre, vagy Garmin Connectre. A tervező maga roppant egyszerűen kezelhető, emellett, ha van másik kedvencünk, mint mondjuk az Intervals.icu, vagy a Zwiftfactory, akkor zwo és fit kiterjesztésű fájlokat pillanatok alatt feltölthetünk rá.

A terveket és edzéseket böngészve szembesülhetünk vele, milyen széles tárház áll már rendelkezésre, legyen szó alapozásról, vagy a csúcsforma utolsó wattjainak megtalálásáról. Nagyon könnyen módosíthatunk a már meglévőkön*, vagy beilleszthetjük őket a saját tervünkbe. Ötletbörzének sem utolsó, ha válogatunk a felkínált ajánlatok között. Minden esetben szépen látható az egyes edzések és a heti terhelés TSS értéke is. (*a már meglévő edzéseket először le kell menteni, majd a szerkesztőbe visszatölteni 5 kattintással, hogy saját magunk számára is szerkeszthetővé váljanak.) Ha még csak most kezdünk ismerkedni a self coaching témakörével, számon szerző rövid ismertetős és utasítássorozatot is mellékel az adott edzéshez, amelyből megtudhatjuk, mit miért fogunk csinálni a tekerés során. Ez sokkal könnyebben átélhetővé teheti a nagy ismétlésszámú extra intenzív, vagy a sokáig tartó szinte unalomba fulladó recovery intervallumokat is. 

Ha ügyesen tervezünk, akkor a kint is használt fejegységünkkel is le tudjuk hozni az edzéseket, ugyanakkor ez esetben le kell mondanunk a szépen, egyenletesen emelkedő bemelegítő és levezető intervallumokról, na meg az edzés közbeni már komolyabb wattokat megkívánó rámpákról. Ekkor jön képbe a Trainerday másik eleme, az iOS és Android rendszereken is futtatható applikáció, az azonos nevű, Trainerday app.

Aki ismeri a Trainerroad felületét, annak nagyjából hasonló élménye lesz a használat során. Magunk előtt láthatjuk az edzésünk grafikonját, a képernyőn fent pedig a legfontosabb edzésadatokat. Amennyiben nem elégszünk meg az alap telemetriával, én javaslom Garmin eszközök esetén a Connect IQ store-ból egy összetett data field letöltését, és így a mobil mellett a fejegységünket használva nyomon követhetjük a TSS alakulását, W’bal-unk aktuális értékét és „visszatöltődését” is.

Az app kissé döcögősen indult, mint minden zöld mezős fejlesztés, de nagyon kellemes meglepetést okozott, hogy az alkotók néhány hónap alatt a kezdeti problémákon úrrá lettek és heti rendszerességgel dobják be a foltozásokat és a funkciók bővítését, a felhasználói élmény javítására irányuló változtatásokat. Teljesen alapnak számít egy hosszabb melegítésre történő edzésráindítás, a két dolog összefűzése, az auto pause, vagy a levezetést követő extra pörgetés automatizálása. Az app gyorsan teremt kapcsolatot a szenzorainkkal, a kommunikáció folyamatos, amennyiben a telefont a kerékpáron, vagy annak közelében helyezzük el, adatkimaradástól nem kell tartanunk.

A béta állapot és a tengernyi andoridos telefon, főként az ár/értékarány bajnok kínaiak adott esetben feladhatják a leckét, de egy átlag felhasználó számára az élmény tökéletesen megfelelő. És hogy mennyit kell ezért havonta fizetnünk? Mindössze 4 dollárt, tehát a nagy nevű elődök havi díjának negyedéért-ötödéért hozzájuthatunk egy nagyon jó apphoz, az ingyenes platform mellett, amellyel a projekt működését és fennmaradását támogathatjuk.

Amennyiben nem szükséges számunkra a csillogó háromdimenziós világ, nem ájulunk el a marketinghullámoktól, az AI-nak mondott presetekkel megtámogatott edzéstervezőtől, netán haladók vagyunk annyira a témában, hogy kipróbáljuk magunkat, vagy már biztosan tudjuk mit szeretnénk, kicsit idegesítenek a kiüresedett tartalmú Ride on pittyegések, nem akarunk bosszankodni az elnagyolt fizika miatt, emellett főként a saját, valós edzésteljesítményünk metrikája érdekes számunka, a Trainerday lehet az a platform, amire már régóta vártunk. Olcsó, jó, folyamatosan fejlődő, hatékony.

Az ingyenes edzéstervező és kereső platform részét extrém különösen, kihagyhatatlan szinten ajánlom azoknak, akik a görgős felkészülésük során a lehető legtöbbet szeretnék kihozni edzésmunkájukból, tanulnának mások programjából és sajátjukat is szívesen közkinccsé tennék, ezzel segítve a közösséget.

Az applikáció pedig a mindössze 4 dolláros havidíjért nagyon-nagyon tetszett minősítést kap tőlem. Ennyi pénzért, ilyen hasznos szoftvert, ilyen kényelemmel nem lehet máshol igénybe venni. Bízom a Trainerday sikerében, hogy minél több alternatíva közül lehessen a jövőben is válogatni, ezáltal a fejlesztők egymásra licitálva jobb és jobb megoldásokkal állhassanak elénk, kerékpárosok elé.

A fotók a trainerday.com,cyclingweekly.com és a smartbiketrainers.com weboldalról származnak.

2021 első hetének lezárultával már reálisabban szemlélhetjük idei, vagy hosszabb távú céljainkat, terveinket és a megvalósításukhoz vezető utat. A karácsonyi ünnepek után és közvetlenül az év elején a legnépszerűbb téma az új évre vonatkozó fogadalmak kérdésköre. Életmódváltoztatás, pénzügyi tudatosság, jellembeli fejlődés. Cikkek és videók sokasága harsogja évről évre, itt az idő változtatni, jelöljük meg a nagy célt, a vágyott állapotot, lehetőleg szilveszterkor és pezsgős koccintással pecsételjük meg eskünk, hogy az óévet magunk mögött hagyva, az újban sikerre visszük elhatározásunk.

 A legtöbb esetben azonban a népszokás által generált fogadkozás már a pezsgős koccintást sem éri meg, de 95%-ban a másnapi, néha fejfájós felkelést követően foszlik semmivé. Talán az akarat, az elhatározás vagy körülmények a ludasak, netán ezek elegye, de a többség fogadalmai soha be nem váltott lehetőségekként tornyosulnak egy gondosan került agytekervényben, legyen szó káros szenvedélyeink – dohányzás, alkohol – csökkentéséről, munkánkkal töltött idő, az ahhoz való hozzáállás módosításáról, vagy a családi kapcsolataink fejlesztéséről.

 Én is azok közé tartoztam hosszú évekig, akik mertek nagyot álmodni december 31-én és január 1-én a felébredést követően a már megszokott rutinnal nem vettem tudomást az alig pár órával korábban elmondott, vállalt célokról. Legtöbbször túl nagyot álmodtam és gondolati síkon egy csapásra szerettem volna megoldani mindent, amit csak lehetett. A „hatalmas” feladat és az ezt övező elvárások, kötelmek tudat alatt megrogyasztottak és úrrá lett rajtam az úgysem sikerül életérzése.

 A változtatásra való legbensőbb igény azonban kikényszerítette, hogy módosítsak szemléletmódomon. Mi lenne, ha a nagy célt, célokat több részre bontanám, a hatalmas falat, nem leküzdhetetlen kolosszusnak, hanem egy sok-sok apró lépcsőfokból álló emelkedőnek tekinteném? Nem egyszerre szeretném átugrani a magasságom sokszorosát, hanem mindig csak egy-egy kis lépést megtéve napról-napra lassú, de megfontolt és biztos haladással érném el a célt?

90-50-10

Néhány éve bevezettem a 90-50-10-es fogadalmi triumvirátust. Mit jelent ez? A céljainkat osszuk fel három, de akár sokkal több részre is, nehézségüket tekintve rangsoroljuk és úgy állítsunk fel egy listát.

 A 90% számomra olyan cél elérését jelenti, amelyet egész évre tekintve akár 4-6 hét alatt véghez vihetek, amennyiben elég kitartó vagyok. Ennek nem kell egy világmegváltó dolognak lennie, sokkal inkább a biztos megvalósíthatóság lebegjen a szemünk előtt. Az egyszerű(bb) feladat teljesítése még az év eleji időszakban hozzásegít minket az első sikerünk átéléshez, lett légyen szó családról, munkahelyről, sportról, bármi egyébről. Ez lesz az az első lépcsőfok, amelyre építkezhetünk a jövőben.

Az 50%-os valószínűséggel leküzdhető kihívásra olyan feladatot érdemes adni, amelynek teljesítése az előző lépcsővel párhuzamosan, vagy azt követően 6-8 hónapnyi erőfeszítés, munka és odafigyelés kell. Ennek a szintnek a teljesítéséhez már nem elég akár félpasszívan kivárásra játszani, itt keményen meg kell fogni a tenni akarás szekerének rúdját és sok-sok időt és energiát mozgósítva haladni előre.

 A 10% a non plus ultra kategória. Ennek bezsákolása nem tűr tétlenkedést, halogatást, magyarázkodást. Az egész évben odatéve magunkat keményen dolgozva ütni a vasat, nem elbizonytalanodva esetleges visszaesésektől, nehézségektől, nem várt eseményektől sem. Lehet ez a korábbi céljaink összegzése és még magasabb szintre emelése, de teljesen más is, csak rajtunk áll.

A fejben átgondolt lépcsőfokokat papírra vethetjük, kiakaszthatjuk a szemünk elé, telefonunkba beírva emlékeztetőként, csipogó appokat használva újra és újra megjelenő üzenetként tarthatjuk azokat napirenden. Az első fokozat teljesítése után ott lesz mindig a másik kettő, vagy több is akár és miután már a többség meg van, látjuk, hogy képesek voltunk elérni már nemcsak a legkönnyebb, de nehezebb lépcsőfokokat is, nagyobb erőt érzünk majd a megkezdett helyes irány folytatásához a legnagyobb célba való „befutásra” is.

Nem ördögtől való jutalmak kilátásba helyezése egy-egy részcél teljesítésére sem, sőt kifejezetten ösztönzőleg hathat. Anyagi lehetőségeink figyelembevétele mellett ez lehet vásárlás, de amint belejöttünk a célok teljesítésébe és látjuk, hogy nem a jutalom, hanem a jutalom megszerzéséhez vezető, jellemformálásban, erőfeszítésekben, sokszor lemondásban bővelkedő kacskaringós ösvény az igazi ajándék, egyszerű kis apróság, de számunka az élmény teljességével átitatott token lehet a nyeremény.

Amennyiben valami nem sikerült, túlvállaltuk magunkat ne csüggedjünk. Könnyű nagyot álmodni és elcsúszni a megvalósításban, a lényeg, hogy ne adjuk fel, ne tegyük fel a kezünket. Sok nehéz pillanat áll adott esetben előttünk és ha már nyilvánvalóan látszik is, hogy a hajó elment, ne feledjük már ennyi és ennyi órát, agytekervényt, izommunkát, írást, beszédet, bármit beletettünk, az már a miénk lesz. A fejlődés nem egy kétállású kapcsoló, részteljesítés esetén a következő nekirugaszkodáskor már nem nulláról indulunk majd, így még tovább és tovább jutva bizony sikerülhet.

 Hogy konkretizáljak kicsit, álljanak itt a kerékpáros célkitűzések 2021-re:

90% - Egész évre tekintve a testsúlyom átlaga a napi mérések szerint legyen 73 kilogramm alatt. Nem voltam sohasem elhízott vagy túlsúlyos, ugyanakkor az egészséges étkezésre, és a megfelelő kalória, rost, ásványi anyag, vitamin bevitelre csak nagyon nagy vonalakban figyeltem. 186 centis magasságomhoz így a testsúlyom 81-84,5 kilogramm között ingadozott már évek óta. Tavaly áprilisban értem el az intervallum maximumát, amely után változtatni kellett. 7 hónap alatt lassan, fokozatosan 71-73 kilogramm közé szorítottam le a tömegemet úgy, hogy a kerékpáros teljesítményem nem csökkent. Ezt szeretném megtartani idén is. Jól látható, hogy egész éves odafigyelés szükséges ehhez, de a jelenlegi körülmények azt mutatják, az aktuális életmódomnak megfelelően behúzható a cél a listáról.

 50% - 320 wattos FTP elérése MAP teszten. Ez egy technikai cél, tavaly a 309 wattot sikerült elérnem, ami a súlyom mélypontján (70,8 kiló), egy számomra impresszív, 4,36 w/kg-os értéket jelentett. Az év első felének 6-7 hónapnyi edzésmunkájával tehát a rámpateszten szeretnék eljutni odáig, hogy a 445 wattos 1 perces átlag meglegyen, így a 320-as FTP érték garantált volna. 72 kilogrammos abszolút vállalható tömeggel ez 4,44 w/kg-ot jelent, amely az amerikai kategória besorolás szerint a 2-es osztályt, a „nagyon jó” csoportot jelenti.

 10% - 185 kör teljesítése párosban a Ring24-en. A 2019-es rekord 179 kört szeretném felülmúlni a hungaroringi 24 órás versenyen, láthatóan a két korábbi lépcsőfok összegzéseként. És hogy miért 10%? Itt az emberi tényező mellett számos külső körülmény is közre játszhat (időjárás, ellenfelek, vírushelyzet) így a nagyon erős elhatározás és energiabefektetés mellett talán egy kis szerencse, kedvező csillagzat is szükségeltetik a teljesítéshez.

Jutalomnak az első lépcsőhöz nem állítok be semmit, mivel önmagamon érzem, hogy a súlycsökkentés még a teljesen normális intervallumokon belül is milyen pozitív élettani hatásokkal járt (vérnyomás, nyugalmi pulzus, oxigénfelhasználás, ízületek), az 50%-os cél teljesítéséhez a LEGO által kibocsátásra kerülő Star Wars-os Mandalorian figurát vásárolhatom meg magamnak (1890 HUF) és amennyiben mindhárom kategóriát kipipálom, akkor az anyagi lehetőségekhez mérten egy brand aero cockpit beszerzése, vagy egy KickR Climb emelkedésszimulátor megvásárlása lehet a végcél számomra.

Nincs vesztegetni való idő, hajrá!

Ahogy a koronavírus járvány által fémjelzett 2020 napjai lassan leperegnek, úgy kerülünk egyre közelebb 2021 márciusához, amikor az utóbbi három évtizedben az országúti kerékpárok piacát apránként ledaráló Shimano 100-ik születésnapját ünnepli majd. Már idén beindult a nagy spekulálgatás, hogy vajon mi fog történni, mit lép majd a japán gyártó, hogy megörvendeztesse ügyfeleit, rajongóit? Tekintettel arra, hogy a születésnap egybeesik a vállalat csúcs hajtásláncának a Dura-Ace sorozatnak a megújításával, vajákosok, jövendőmondók, botcsinálta Nostradamusok hada igyekszik érdeklődésünket és kattintásainkat fokozva megjósolni, amit egyelőre az anyacég és a kereskedelmi láncának felsőbb polcain lévők tudhatnak csak.

A kerékpáros világsajtót és a hazai bringás oldalakat is bejárta egy már-már kinyilatkoztatásszerű hír, miszerint a következő Dura Ace 12 sebességes lesz, méghozzá részben vezeték nélküli konfigurációban. A fékváltókarok önálló áramforrással, sőt mi több a váltókar mozgásából energiát gerjesztő kicsi kütymürüttyökkel lesznek ellátva, míg a váltók továbbra is a „hagyományos” Di2 módon, vezetékkel kapcsolódnak majd a nyeregcsőben elhelyezett akkumulátorhoz. A legtöbb portál tényként mutatja be a fentieket, egy-két mértékadóbb médium azért feltételesen kezeli a pletykát. Nézzük meg azonban mi is, hogy mi tudható erről a kérdésről?

Elsőként szögezzük le, hogy a Shimano részéről bármilyen bejelentés, vagy megerősítés, még csak egy sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudjuk nyilatkozat sem hangzott el a témában. A hír tulajdonképpen a Shimano korábban benyújtott szabadalmi kérelmeiből összefércelt anyag, amely már az adott időszakban, például a vezetéknélküli fékváltókarokról szóló rajz bemutatásakor is szárnyra kelt, viszont akkor valamiért nem szólt akkorát, mint most.

A kérdéskör első részét, a sebességfokozatok számát azonban viszonylag könnyen megtippelhetjük. A Campagnolo nyitásával, majd a Sram felzárkózásával lényegében a piac másik kettő, ugyanakkor sajnos csak kisebb együttes súllyal bíró tagja már 12 fokozatra kapcsolt oszágúton (is), így törvényszerű, hogy a japánok is kövessék a példát, hogy a feature harcban ők is nagy betűkkel rákanyaríthassák a sajátóanyagok borítóira és a termékek dobozaira a "12 speed" feliratot. Nincs ebben semmi újdonság, hiszen a HG szabadonfutóra szintén egy korábbi szabadalmi bejegyzés okán joggal remélhetjük, hogy még akár 14 sebességi fokozat is felapplikálhatóvá válik. Attól a körülménytől tekintsünk el, mely minden „sebességváltáskor” felmerül, hogy kinek, mire szükséges a 9-10-11-12 vagy még több fokozat, a növekedéskényszerben vergődő vállalatoknak, akárcsak a mobiltelefonok megapixelháborújában itt is tolni kell néha-néha az értékeken. A fokozat kérdés gyakorlatilag eldőlt, ebben szerintem senkinél sem lesz vita, hogy a 9200-as sorozatú Dura egy tucat lánckerékkel szerelt hátsó sorral fog érkezni. A fenti 14 sebis HG szabadalom pedig nagyon jó direkciót jelent arra a campagnoloi irányra, hogy a Srammal és az xDR szabadonfutóval ellentétben a kerékpáros társadalom jó részének nem kell eldobnia, majd berendelni szeretett kerékszettjéhez, görgőjéhez az új szabadonfutót, remélhetőleg maradni fogunk a HG freehub keretein belül.

A vezeték nélküli fékváltókarok kérdése már jóval árnyaltabb. A szabadalmi bejegyzés nagyon előre mutató, amolyan én találtam ki a fékváltókart stílusú, ugyanakkor egy, a jelenlegi mechanikus karok bonyolultságával összemérhető, talán még azt is meghaladó eszközt sejtet. A tervezésének indoka valószínűleg nemcsak a környezetvédelem, hanem a Sram egyik, a fékváltókarok áramellátására vonatkozó szabadalmának kivédése lehet, amely megakadályozhatja, hogy az amerikai gyártóhoz hasonlóan egy egyszerű, ámde így is tartós CR2032-es gombelemről kapja a kar a „naftát".

Országútisként, és kütyüfanatikusként borzasztóan várnám egy ilyen megoldás megjelenését, de sötét felhőként számomra ott tornyosul a bonyolultság miatti esetleges extra költségek megjelenése. Vegyük ugyanis figyelembe, hogy az Ultegra és Dura-Ace sorozatok legtöbb eleme ugyanazokon a gyártósorokon készül, így a jövőben esetlegesen lecsorgó technológia, amennyiben költségnövekedést okoz, a vállalat fejőstehén pénznyomdájának, az Ultegrának a jövedelmezőségén ronthat majd. Ahogy a Sram is már hosszú ideje, a Shimano és a Campa is rendszerben gondolkozik, így mára eljutottunk arra a szintre, hogy egy vakteszten a 105-Ultegra-Dura-Ace trió bármelyik tagjára ülnénk fel, hasonlóan magas színvonalú pontos váltást és tartósságot kapunk szinte nüansznyi különbségekkel. Egy csúcson bevezetett megoldásnak ezért még csirájában, a "rajság van meg pénz" kategóriában is mutatnia kell, hogy lecsorgathatóvá válik az alacsonyabb szintekre egyszer. Bár én kételkedem, de ne csüggedjünk, bízzunk benne, hogy visszatér a Shimano régi fénye, amit például az első önálló wattmérőjük, illetve ha emlékszünk a kissé botrányos kezelőfelületű, majd teljesen magára hagyott userbázisú akciókamerájuk okozott.

Nem mehetünk el azonban amellett sem, hogy szép-szép dolog a 100-ik születésnap, de a piac egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen vezetőjeként, vajon szükséges-e, hogy a 12 fokozatra való átlépés mellett, ebben az iterációban vállalja be a vezetéknélküli váltást a japán óriás. Az OEM piac királya, a világ bármely szegletében a kikezdhetetlen No. 1. hajtáslánc-szállító? Ebbe a helyzetébe egy kicsit talán bele is kényelmesedve a Shimano vezetői, főleg egy körvonalazódó gazdasági válság első taktusában folytathatják az utóbbi évek konzervatív politikáját a kiegészítők terén bevállalt kockázatokkal és botlásokkal, így a fő termékcsoportnál lehozhatják a frissítést a vezetékes megoldással. Lényegében a különbség egy junction box, egy rádiós egység és néhány kábel a két elgondolás között, a fékváltókar bonyolultságát nem számítva. Ha pedig nagyon akarunk hinni a vezetéknélküliségben miért nem azt feltételezzük, hogy a Sram mellett ők is elő tudnak állni egy olyan megoldással, amely a konkurencia szellemi tulajdonát nem sérti, de egy sima gombelem, mikrokapcsoló, rádiós egység trióval abszolválják nagyvonalakban a dolgokat?

Hogy csavarjunk még egyet a képleten én azt gondolom, hogy a 9200 mindenképp egy szélsőséges stáció lesz. Szélsőséges abban az esetben, hogy én jóval nagyobb esélyt adok egy “csalódás” vezetékes Di2 bemutatására és bátor lépésként a mechanikus szett elhagyására, mint egy forradalmibb fékváltókar bevezetésére. Ha viszont meghúzzák a váratlant korszakos, sokáig emlegetett terméket tehetnek le az asztalra. Sajnos csináljon bármit a SRAM vagy a Campa, hatalmas erőfölényével a Shimano úthengere dönt a komoly kérdésekben és irányokban (egyelőre).

Mechanika elhagyása. Nem kell egy bekezdéssel sem tovább menni, hogy megjegyezzem bár a Di2 egyre nagyobb és nagyobb szeletet hasít ki a Shimano bevételi tortájából a legutóbbi időkig még mindig a mechanikus Ultegra volt a japánok dollárbébije, így sokkal inkább mondhatjuk, hogy a jövőbeli fejlesztési irányokat a mechanikus szettek piaci teljesítménye határozza meg és nem valami felhasználokat elkényeztetni vágyó magasztos idea. Épp ezért nincs még mindig 105 Di2 sem, mivel azzal meg alulról nyírnák a mechanikus Ultegrát. A Durával ugyebár egy soron készülő Ultegra esetében, ha a Dura mechanikusa kiesik, márpedig ott látjuk, hogy épkézláb ember már mechanikusat nem vesz, csak ha fanatikus, az eladások 90+%-át generáló OEM piacon pedig lassan kb. zérus, vagy katalógus filler a mechanikus Dura opcióval árult kerékpárok listája, akkor a méretgazdaságosság csökkenésével a marzs ilyen szempontból is csökkenhet.

Megint más a helyzet, amit innen én nem látok, hogyha a 8050/70 szettek eladása már elérte azt a kritikus tömeget, amely mellett a 9100-as mechanikus és szép csendben lassan az OEM piacról a 8000/20 kivezetése megkezdődhet a következő években és lényegében a Sramhoz hasonlóan lemenő jelleggel végre elindul az elektromos szettek falutáblás sprinter józsik felé történő lecsorgása is.

Végszóként én óvatosságra intek a nagy reményekkel kapcsolatban, ugyanakkor azok akik az országúton is 12 sebességre vágynak megnyugodhatnak. A Shimano jövőre a legnagyobb valószínűséggel bemutat számukra egy új Durát. A konzervatív, fontolva haladásukról mindig is híres japánok, pedig szerintem fenntartják a számukra kedvező helyzetet és a 100-ik szülinapot egy atombiztos vezetékes, talán a szoftveres oldalon erősített szettel koronázzák meg és az “elérhetőbb” árú 700-800 EUR körül 105 Di2 szettet váróknak ismét fityiszt mutatva lépnek be az új évtizedbe.

Lapzárta után érkezett: Mi van akkor, ha megtartjuk a jelenlegi madzagos, egyszerű Di2 fékváltókarokat és a junction boxba építünk be egy vezetéknélküli adatátviteli modult, amely a már kapható BT modulon keresztül kapcsolódik a hajtáshoz és az "agytröszt" akkumulátorhoz. Ezt se zárjuk ki.

Akár kezdők, akár haladók vagyunk, egyik legfőbb vágyálmunk, hogy az utolsó sebességmorzsákat, wattokat, tizedmásodperceket is kisajtoljuk önmagunkból és kerékpárunkból, lett légyen szó falutáblás sprintekről, Strava szegmensezésről, vagy a Balaton-körről.

Természetesen adja magát a helyzet, hogy az edzésmunka mellett, avagy helyett a pénztárcánkat hívjuk segítségül és több-kevesebb local credit elköltésével könnyebbé, gyorsabbá, aeróbbá tegyük paripánkat.

A legolcsóbb és sokszor meglepően nagy hatékonysággal működő projekt, ha áttekitjük gumikülsőink állapotát, illetve típusát. Alap dolog, hogy ahogy kopik a gumi, úgy fog lassulni. Ez persze nem egy tragikus és sokszor nehezen mérhető folyamat. A Bicycletyrerollingresistance.com oldalon a Continental zászlóshajójának tekintett GP5000 esetén ez mindössze néhány tizedwattot jelent, viszont akinek az utolsó centik is számítanak, a nagy esemény előtt a már lefutott külsők helyek jó, ha újakat rak fel.

Az igazi nyereményt akkor üthetjük meg, ha sokszor akár neves gyártók (rád nézek leginkább, Bianchi) által költséghatékonyság miatt felpakolt belépő szintű külsőinket, úgy ahogy van, akár vásárlás, vagy rövid használat után továbbadjuk kevéssé teljesítményorientált sporttársainknak. Hogy miért?

A nyilvánvaló teljesítményelőnyök mit is jelentenek? Mondjuk a kezdő bringánkra felrakott, jól marketingelt Vittoria Zaffiro Graphene (Grafén! Csodaanyag!) 2.0-ás gumi a fenti oldal tesztjén 28.8 km/h-ás, tehát nagyon sokak által megtekerhető sebességtartományban 15.2 wattos ellenállással bír, míg egy jól felfújt Continental GP5000 10 wattal, egy Schwalbe One TLE Addix 10.2-vel beéri. Ez két kerékre vetítve már kimutatható veszteség és még postaköltséggel együtt is 80 EUR-körül orvosolható.

Nem szabad azonban elmennünk amellett sem, hogy egy magasabbra pozícionált gumiköpeny a leggyengébbek 1 vagy 2 komponense helyett, nem ritkán 4 különböző keveréket tartalmaz, hogy minden helyzetben a legtovább biztosítsa a tapadást számunkra. Erre főleg nedves, vagy esős körülmények között lesz szükségünk, hiszen mint mindig, ilyenkor is mindössze két hüvelykujjpercnyi gumifelület jelenti a kapcsolatot az út és közöttünk.

Hogy milyen márkát válasszunk? Ezt azért mindenkire rábízom, de látható, hogy a gyorsasági szekcióban a Continental, a Schwalbe és a Vittoria adja egymásnak a stafétát. Mielőtt egyből beleugrunk a tutiba, tanulmányozzuk a gumiköpenyeket, mivel a legesleggyorsabbak korántsem általános, hétköznapi használtra termettek, hanem leginkább időfutamra, vagy zárt pályás versenyre (Velodrome, Hungaroring). Súlyuk csökkentését és a gördülési ellenállás szinte lenullázását a gyártók a defektvédelem teljes zárójelbe tétele mellett és a gumi robusztusságának lefaragásával (vékony oldalfal és futófelület) érték el. Bizonyos szériák oldalfalproblémáit is szem előtt tartva mégis azt mondhatjuk, valahol a német gyártók köpenyei amelyek a kellő gyorsaságot a tartóssággal úgy tudták kombinálni, hogy egy nyerő elegyet alkotnak. Nem hiába szerepelnek a nagy webáruházak eladási toplistáin is.

Egy mérés nem mérés és egy tesztoldal nem tesztoldal alapon az Aerocoach legfrissebb rangsorát is böngészhetjük, amennyiben új gumival lepnénk meg szeretett paripánkat. Fontos figyelembe venni, hogy az értékek a két ismertetett forrás között közvetlen nem vethetőek össze, mert míg a Bicycletyres-nél egy dobon forognak a gumik 77 percig, úgy az Aerocoachnál szabadgörgőn egy kerekes teszteli őket. Utóbbi metodikájához hozzátartozik, hogy 45 kilométeres sebesség mellett nézték az eredményeket és a számok a teljes kerékszettre, tehát két kerékre vonatkoznak. Mivel egyik mérés esetében sem kint történik az adatok gyűjtése ezért csak a gördülési ellenállásra vonatkozó részről tudunk nyilatkozni, a mintázat, vagy annak a hiánya, a keltett légörvények, a felnihez nem passzoló, ezért nagyobb légellenállást kifejtő gumikról nem szól a fáma.

A toplistákról kiderül az is, hogy a jövő a belső nélküli, tubeless köpenyeké, már ami a fejlesztésükbe fektetett energia gyümölcseit illeti, ugyanakkor amíg nem lesz a tubeless olyan fejlett, hogy tömítőanyag nélkül, a hagyományos „belsős” gumikkal összemérhető tudás, tapasztalat és szerencse kell a szerelésükhöz, akár az út szélén, tekerés közben is, én elsősorban a hagyományos köpenyeket részesítem előnyben termoplasztik, vagy latex belsővel használva.

Mielőtt ismét új GPS megvételén törnénk a fejünket, nyugodtan gondoljuk át, nem akarunk-e 1-2%-kal gyorsabban és biztonságosabban tekerni a következő szezonban, netán most a nyálkás, vizes utakon. Nyakunkon a Black Friday és a karácsony, ha most kezdjük el hőmérőzni az árakat, még lesz időnk kitapasztalni, hogy az adott napon kihirdetett egetrengető akció valós, vagy csak a marketingosztály és a felülárazó gépezet legújabb csapdája.

Ha tetszett, ne felejtsd el like-olni Facebook oldalamat, ahol a blogcikkek mellett időszakosan mémekkel is jelentkezem!

Ha személyesen is szeretnél kapcsolatba lépni velem a Facebookon kívül ajánlom a Hungarian Indoor Cyclist nevű, nem csak görgősöknek szóló Discord csatornát is.

Olyan régóta görgőzöm és úgy hozzászoktam a statikus beltéri tekerésekhez, hogy két évvel ezelőtt, amikor a Wahoo bemutatta a KickR Climb emelkedés-szimulátort, csak jobbra-balra forgattam a szememet. Begyöpösödött ősgörgősként nem láttam tisztán azt a célcsoportot, akinek az eszköz szólna, főként, hogy picivel 500 EUR feletti, és ezzel 200 ezer forint alatti árával nem az olcsó kiegészítők közé tartozik. És hogy megéri-e? Jó-e? Mindjárt kiderül!

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy kipróbálhattam az eszközt, mert megint csak egy olyan fejlesztésről van szó, amelyet előzetes fenntartásaim miatt helyből nem vásárolnék meg. Még nagyobb mázli, hogy egy már bejáratott teszteszközt kaptam, így a leírtak egy már sokat használt, kicsit abuzált készülékről fognak szólni, amely állta az idők sarát, sok-sok emelés után is megbízhatóan működik.

Kibontást követően, a Wahootól már megszokott egyszerűséggel tudjuk beüzemelni az eszközt. Bontsuk ki, állítsuk fel, válasszuk ki a villánknak megfelelő adaptert, amelyből QR-es és átütőtengely variációkat is kapunk, kapcsoljuk be a KickR-ünket, mivel a Climb hozzá fog párosodni, dugjuk be a Climbot.

Ezt követően a gép életre kel és már csak a tetején lévő telefonzsinórra kötött kontrollerrel kell párosítanunk. Fogjuk meg, húzzuk jól hátra a Kickr dobjáig és a középső lakattal jelölt gombot nyomjuk hosszan, amig a középső fehér LED el nem kezd villogni. Szociautósok és 1987 előtt születettek előnyben lesznek, ugyanis Skoda 105(120) és Zsiguli indexrelék ütemére emlékeztető villogás jelzi a görgő és a Climb közti párosodást. Először ütemes villogás mutatja a keresést, gyors villódzás a kapcsolódást, és a folyamatos fehér fény az összeköttetés létrejöttét. Innen már nincs is más hátra, mint tekerni. 

Illetve nem, mert figyeljünk arra, hogy egyenes felületre tegyük a Climbot és a lakat-gomb kétszeri megnyomásával hozzuk is azt szintbe. Emellett én javaslom, amennyiben időnk engedi és ahogy a kézikönyv is kéri, a kormánnyal emeljük meg és várjuk meg míg ingamozgásával beáll egyensúlyi helyzetébe, majd úgy helyezzük vissza a földre. Más dolgunk tényleg nincsen.

A működés pofonegyszerű, az általunk használt szoftverekben nem kell semmilyen extra beállítást kieszközölnünk, mivel a Climb ANT+-on keresztül, magától a görgőtől kapja a jelet, a szükséges emelkedés, vagy lejtés beállításához. Mielőtt indulunk, ne felejtsük el a lakatgombbal feloldani a rögzítést (a jobb oldali kék LED égjen a nyitott lakattal), mert másképp az automatika nem fogja állítgatni a domborzatot. A legtöbb szoftverben a nehézség vagy a realizmus 50%-os beállításon van alapból. Ahhoz, hogy a Climb-ot ki tudjuk használni, ezt 100%-ra kell állítanunk, másképp például 50-nél lefelezi az emelkedők és lejtők meredekségét.

 Első tekerésre mindenképp egy dombos útvonalat válasszunk, ahol az emelkedők és lejtők gyors egymásutánban váltják egymást. Nem kell félnünk az egység nagyon stabil és hátul a KickR is tart minket, felborulni vele lehetetlen, még mindent bele sprinteléskor sem kell félnünk semmitől. A Climb 12 kiló feletti tömege segít is stabilizálni a setupunkat, odaszögezve azt a helyére.

Amint az út megindul felfelé, avagy lefelé, ismerős érzések kerítenek minket hatalmukba, az izommemória egyből működésbe lép. Ha nem vagyunk hozzászokva a statikus brusztoláshoz, hiszen erre kint nem igazán van lehetőség, vagy értelem, úgy sokszor szenvedünk a görgőn. Ezt szünteti meg a Climb, hiszen az útfelületről érkező információk kivételével parádésan másolja a hegymászás, vagy a lejtőzés érzését. A dinamika csak a görgő mechanikája által engedett keretek között köszön vissza, tehát másodpercenként kb. maximum 1,5%-os emelkedés esetén reálishoz közeli, de ez nem von le semmit a Wahoo tervezői által megálmodott élményből. Néhány budai utcába való hirtelen behajtás kivételével nem tudunk kifogni rajta.

Elsőre a flandriai körverseny klasszikus sprintemelkedőjén, a Paterbergen próbáltam ki a Climbot, majd áttekertem kedvenc 24 órás versenyem helyszínére a Hungaroringre. Előbbi esetében a legmeredekebb részén közel 20%-os emelkedő jól másolta a Tour de Zalakaros gelsei falát, a fejem búbja a nyeregből kiállva a plafoncsillárunkkal egy magasságba került, míg a ringen a kettes kanyar lejtése, és a hármas kanyartól lényegében a sikánig emelkedő út becsukott szemmel nagyban hozta a valódi érzést.

Hosszú emelkedőkön, mint az Alpe du Zwift, a Stelvio, Mount Ventoux és a többiek, nagy segítségnek érezzük majd az emelkedést, hiszen sokkal könnyebben fog menni a tekerés, a kiállás is életszerűbb lesz, sőt az izomcsoportok is a megfelelő módon kapják majd a terhelést. A lejtőzésre is jól készít fel a Climb aktív használata, hiszen amint lebukik a villánk, karból rendesen kell majd tartani a felsőtestet, csakúgy, mint az életben. 

Műszakilag a Climb egy 12, majd 13 kilós, keljfeljancsi talpú impozáns kiegészítő. Fémháza van, mely elpusztíthatatlanságot sugall, ezt alul és felül műanyag fedelek zárják le. A mechanikát egy sínben csúszó vékony műanyag fedélegyüttes óvja a nedvességtől és az ifjabb, valamint idősebb kíváncsiskodók kezétől. Magának a tengelynek van egy minimális holtjátéka, amely szerintem beépített és nem a használat okozta, mert a mértéke nagyjából megegyezik a KickR táncoló talpainak rugalmasságával. Pont annyit enged, hogy amennyiben őrült módon rohamozunk felfelé a hegyen, a Climb egyenesen állhasson és ne feszítsük nagyon meg a villánkat. 

Amire figyelni kell az az adapterek behelyezése és használata. Ezeket egy gumigyűrű tartja a helyén a Climb tengelyénél. Ez a gumigyűrű a használat során azonban deformálódni fog egy kicsit. Ez annyit jelent, hogy jó, ha megjegyezzük melyik volt a jobbos és balos adapter (érdemes filccel ráírni). Ha fordítva próbáljuk – ismétlem erős – használat után berakni őket, kis holtjátékuk lehet, amely a használat mértékétől és főként testsúlyunktól függően nem biztos, hogy jót jelent hosszú távon. Ezen az apró részleten kívül nem gondolnám, hogy más buktatója volna a használatnak. Jól összerakott darab a Climb, minden bizonnyal hosszú évekig fog hűségesen szolgálni.

Verdikt:

 Ismét egy olyan eszközt próbáltam ki, amellyel előzetesen fenntartásaim voltak és örömmel mondhatom, hogy a Climbnak sikerült azokat megcáfolnia. Nem olcsó jószág, azonban azt a pluszt, amely nemcsak egy valósághoz közelítő filtert, egy extra gimmicket jelent, hanem a kőkemény edzésmunkában is hasznosulhat, az emelkedőn történő kerékpározási technika és az izommemória fejlesztésével, egy korrekt áron érhetjük el. Amennyiben az egész ökoszisztémát nézem, a KickR, a Climb, a Headwind és a TICKR pulzusmérő egy alsó középkategóriás karbon kerékpár áráért lehet a miénk (~2000 EUR körül).

Ha eddig fenntartásaink voltak a benti görgőzéssel, netalántán unalmasnak találtuk és futja rá a büdzséből, a 200 ezer forint alatt elérhető Climbnak, amennyiben 2017 utáni KickR, KickR Core, vagy Snap tulajdonosai vagyunk nyugodtan adjunk egy esélyt. A kezdőknek az érdekességek kedvéért, a haladóknak már a tudatos felkészülésért. Az ERG mód egyik pápájaként mindig ágáltam azok ellen, akik nem a görgő által vezérelt módon teljesítették edzéseiket. Ezt azzal egészíteném ki, hogy aki beszerez egy Climbot és maximalista, a Road Grand Tours progi Magic Roads funkciójában töltse be azt az útvonalat amire készül, legyen az egy sima Strava szegmens, Dobogókő, vagy épp a Tour de Zalakaros útvonala és ERG nélkül tolja le az intervallumokat a meredekség szimulálásával a kinti út másán, megéri. Csalódás kizárva!

Hobbistaként, amatőr sportolóként, családanyaság, vagy apaság mellett, munkába és haza ingázva sokszor meglehetősen korlátozott idő áll rendelkezésünkre kedvenc sportunk űzésére és az abban történő fejlődésre. Bár, ahogy az ember öregszik, megállapodik, nőnek a gyermekek, érzi, ideje megelégedni a helyzettel, megállapodni.

A kapuzárási pánik sokszor azonban mégis erőt vesz az emberen és életpályája zenitjén egy vaskos összeggel lepi meg az egyik kereskedőt és hozza el, a fiatal korában elérhetetlen kerékpárt, sisakot, futócipőt, úszódresszt, GPS-t, triatlonos órát. Ezzel alapvetően nincs is gond, de mi volna, ha a sokkal egyszerűbb konzumer magatartás helyett/mellett kapuzárásként, vagy akár jóval előtte is önmagunkba invesztálnánk, megtennék azokat a sokszor évek, évtizedek óta elhalasztott lépéseket, amik eddig látens korlátként meredeztek előttünk?

TLDR az elmúlt hónapokban ledobtam magamról 12,4 kilogrammot (84,6->72,1 kg) különösebb nehézség nélkül, de lássuk, hogy is történt mindez?

A COVID járvány első hulláma alatti bezárkózás és home office, na meg a lakásfelújítás nem sok teret engedett a kerékpározásnak, emellett a görgőm is tönkrement. Óhatatlan, hogy az üzemen kívül lévő konyha és a mozgásszegény napok magukkal hozták némi extra felesleg megjelenését főleg a hastájékon (ételrendelés, nasizás, etc.). A korábbiakban megszokott, lényegében évek óta tartott 81-82 kilogrammos súlyom 84,6 kilóra nőtt. 186 centiméteres magasságomhoz mérve ez bőven nem tragikus, sőt a normális BMI intervallumba tartozik, azonban a (virtuális) környezetem pozitív példáin felbuzdulva eldöntöttem, hogy nemcsak visszaszerzem azt az eltűnni látszó könnyebb testsúlyt, de rá is duplázok és 79 kilogrammra csökkentem testtömegemet a kerékpáros teljesítményem romlása nélkül, zsírból adva azt le apránként.

Azt alapból eldöntöttem, hogy semmilyen markteingvezérelt hangzatos és felesleges pénzkidobásokkal tarkított „programot” vagy „diétát” nem fogok bevállalni. Úgy véltem, a jelenleg is kellően változatos étrendem finomhangolásával és a sporttáplálkozás tudatos átszervezésével elegendő változást indukálok a célok eléréséhez.

A főbb mérföldköveket a következők szerint határoztam meg. A szénhidrátfogyasztást jelentősebben át kellett gondolnom. Ugyan már régóta nem szerepelt a fehérkenyér a menüben, az időnként vásárolt fehér péksüteményeknek végleg búcsút intettem, emellett a rozsos, vagy tönkölyös cipók esetében is a teljes kiőrlés felé mozdultam. Alapvetően irodai munkát végzek és bár minden nap több mint 4 kilométert gyalogolok, sőt amennyiben tehetem 18 emeletnyi lépcsőt mászok meg, a sporton kívüli hétköznapjaim mozgásszegényen telnek, így magukat a kenyéradagokat is visszafogtam. Egy halovány, vékonyka szelet elég a reggelihez és ugyanez este, ha épp hideg vacsora van az étlapon. A tradicionálisan kenyeres melegételek esetében, mint a főzelékek, vagy a paprikáskrumpli lassacskán a kis szeletkék vékonyításával, vagy félbe vágásával elértem, hogy ezeket is már kenyér nélkül fogyasztom. Később az esti kenyerezést este félig fel is mondtam és a szeletke helyett puffasztott búza, rizs és kukorica rudakat kezdtem fogyasztani.

A felvágottak és szalámik kapcsán úgy határoztam, hogy az eddig bevált adagolási módszeremet, amelynek mértékegysége a kés pengéje volt, szintén csökkentem 25%-kal két lépésben 3-3 hét alatt, a kieső mennyiséget néhány mag elfogyasztásával pótoltam, mint a mandula, dió.

A gyümölcs és zöldségfronton eddig is az átlagnál jóval többet fogyasztottam, hála a saját termelésnek, így itt nem volt szükség érdemi változásra.

Ahol még módosítottam, az a folyadékbevitel volt. Az okosmérlegem, ami egy kifejezettem olcsó és ezért általam apró szkepticizmussal vizsgált darab, rendszeresen jelezte, hogy a folyadékszintem nem megfelelő, pedig a korábbi évektől eltérően saját érzékelésem alapján kifejezetten sok vizet fogyasztottam. Csak próbaképp 2 hétig számoltam, hány pohár víz megy le egy nap és ekkor rájöttem, hogy itt bizony van mit pótolni. Így a munkahelyen rádupláztam az időszakosan bevitt mennyiségre. Ez rendszerint egy extra mellékhelyiséglátogatást is magával hozott, de ez azért csak belefér.

Komoly változásokat a sportolás közbeni táplálékbevitel kapcsán kellett még foganatosítanom. Ugye megvan az a sok kép, ajánlás az egyes zselék, porok, szeletek csomagolásán, hogy 30-45 percenként ezekből bizony ennyit és ennyit el kell fogyasztani, vagy irgumburgum, hutyutyú, vápvápvápsuváp lesz. Kérem szépen sejtettük, és már sokan megírták, hogy ezek a marketing bullshit kategóriába tartoznak, nem kell óránként 37 grammos cukoroldatot meginni, hogy tudjunk futni, vagy tekerni. (Feltéve, hogy rövid, 1-2 órás erőkifejtésben gondolkozunk)

Ezeket a különféle ultrafeldolgozott cukros motyókat kihúztam a listámról. Hétköznapi rövid, maximum 120 perces edzéseim során nem veszek magamhoz cukrot, a hidratációra, az elektrolit (só) bevitelre figyelek. 180 percnél 1 zselé, vagy műzliszelet is megfelelő középtájon. Ezek a zselés, cukros-poros „csodaszerek” úgyis egy vagyonba kerülnek, még a legnagyobb kiszerelések esetén is, így itt nagyon jól lehet ellensúlyozni az étrend átrendezéséből fakadó esetleges extra kiadásokat.

Nasik. Nasinál nálam az lett a szabály, hogy lehet nasizni minden nap, valami kicsit, keveset, 1 darabot. Tehát 1 kis túró rúdi engedélyezett, de akkor aznapra más már nem, vagy 1 túrókrém, vagy 1 darab! Pilótakeksz (ez pl.: önmagában 100 kalória). Csökkentett cukortartalmú vagy édesítőszeres kekszekből méretükhöz mérve maximum 2-3 darab. Fagyi nincs, jégkrém nincs, csak nagyon hosszú endurance tekeréseken lazításként. Pont, punktum. Ez az a terület, ahol keménynek és következetesnek kell lenni és a végletekig betartani a szabályokat. Az édességeket, chipseket, kekszeket, süteményeket gyártó cégek bár nagyon helyesen már rá lettek szorítva arra, hogy közöljék a tápértékadatokat a termékeiknél, azt nem kötik az orrunkra, hogy 1 nem is túl nagy zacskó csokis, vagy citromos keksz tápértéke egy super size menü számaival vetekszik, szorozd fel a 100 grammra vetített értékekből kedves ügyfél. Aki leül és elmajszolgat egy fél, vagy egész tábla csokit, a kávét is 3 cukorral issza, ne lepődjön meg. Lesz úszógumi, zsíros combok, toka. Ez ennyire egyszerű.

Nagyon fontos a fokozatosság. Egyszerre nem tudjuk átállítani a szervezetünket a korábbi étkezési mennyiségekről. Haladjunk csak folyamatosan. Korábbi időszakban bizony kb. 2 hetente nekem is megvolt az 1-2 csomag keksz és óriás túró rudi, cukros joghurt nap, ebből hagyjuk el az extra kilengéseket és apránként csökkentsünk.

Ugyanígy a fő étkezéseknél is. Annak aki nagy adagokat fogyaszt nem az a megoldás, hogy akkor a töredékre visszavesz, hanem elhagy 2 szelet szalámit, vékonyabb lesz a szelet kenyér, nem 1 centis a margarinréteg. A lényeg, hogy a változás folyamatos legyen, az irányt tartsuk. Egy maratonifutásként fogjuk fel az egészet, valódi életmódváltoztatásként, ne úgy, mint a tömeg, akik bocsánat, de jól megfosatják magukat valami hashajtóval, folyadékot vesztenek, ráállnak testileg kikészülve a mérlegre, hogy lement 5 kiló és már nyitják is ki a fagyasztót a következő jégkrémadag után. Ez nem vezet sehová, ne akarjunk az arctalan önámító massza tagjai lenni.

Hogy miért nem? A lassú kezdés után kb. júniusra vált egyértelművé, hogy amit csinálok az jó. Ekkor kezdtek meglátszódni azok az eredmények, amik az első még nehézkes 6-8 hét alatt összejöttek. A kerékpározásom kezdetekor még emelkedőnek számító, majd megerősödésemmel huplivá minősülő buckák tovább laposodtak, a wattmérőm adatai alapján a korábban leküzdésükhöz kifejtett Vo2max effortok átadták lassan a helyüket a threshold kategória számainak. A munkahelyi lépcsőzések során a korábbi időszakok azonos hőmérsékletadataira visszagondolva örömmel konstatáltam, hogy mennyivel kevésbé izzaszt meg még egy nyári napon is az egyben lenyomott 7 emelet, ellentétben a korábbiakkal. És mondom ezt úgy, hogy nem voltam kövér, elhízott, vagy túlsúlyos. A normál BMI intervallum felső háromnegyed részében tanyáztam, míg most a közepétől picit lejjebb.

A Straván is csak jöttek és jöttek a PR-ek a huplikon és a rövid zalai emelkedőkön, ahol már érezni az ember testsúlyát, de a hétköznapi cipekedések során is örömmel konstatáltam, hogy azt az extra 5-6-8, majd végül 12 kilót most már nem magamon kell cipelnem, hanem hasznos teherként hordozhatom.

A teljesítményértékeim nem változtak, sőt javultak. A kihagyás miatt természetesen fel kellett újra zárkóznom, de a fogyással párhuzamosítva nagyon jó motiváció volt a korábbi FTP-m elérése, míg a könnyebb testsúly kifejezetten a rövid intervallumokon új wattértékek kifejtését tette lehetővé. A keringési rendszerem is megköszönte a törődést, a nyugalmi és erőkifejtés közbeni pulzus számaim is csökkentek. A vérnyomásom stabil 120/80.

Minden nap reggel, felkelés és toalettlátogatás után mérem magamat és határozom meg a napi lépéseket a siker fenntartása érdekében. Az első három hónapban a szám sokszor elgyengült, szó szerint néha úgy nyáladzottam, mint egyedül hagyott kutya a hentesüzletben, de nemet tudtam mondani a kísértésnek. Nem azért rendeztem át az életemet, hogy újra visszatérjek a régi kerékvágásba. Kb. 15 éve nem éreztem magam ilyen jól testileg, ami motivál az eredmények fenntartására és a táplálékbevitel optimalizálását meleg szívvel tudom ajánlani mindenkinek. A legjobb befektetés sport-hobbi-hétköznapi élet terén mi magunk vagyunk. Mielőtt elköltenénk 1 milliót a legújabb aeró bringára fontoljuk meg, a tavaszi szezonig önmagunkon alakítva nem tudunk-e esetleg a technika által ígért 1-2-5 watt előny helyett 10-20-50 wattnyi mennyiséget javítani a „balaszt-tartályok” leengedésével. Viccesnek tűnnek már a korábbi gramm-mániám emlékei. 30 euró extra egy 22 grammal könnyebb láncért, vagy 25 egy 18 grammal könnyebb fogaskoszroúért? Muhaha. Köszönöm, de a középkategóriás alkatrészek egy hobbista számára hozzák, amit kell és az évek alatt kiszámolva egy wattmérő, kerék- vagy vázszett árát is megspórolhatja az ember.

Jelenleg 4,27 w/kg-os FTP értékemmel már az amerikai besorolás szerint a Cat 2 legutolsó soraiba teleportáltam magam, míg 1 és 5 perces értékeim 1-1 grádiccsal jobbak is ennél. Ahogy mennek előre a napok, már nem diétának, vagy életmódváltásnak hívom az új rezsimet. Ez lett az új normális, ennek kellett volna lennie mindig is.

Amennyiben tetszett, ne felejts el feliratkozni Facebook oldalamra, ahol terméktesztekkel, mémekkel is találkozhatsz.

A bikefites, beállítással, illetve a zsibbadással, fájdalmakkal foglalkozó írásaim eddig mindig technikai-műszaki-eszköz okra vezették vissza a problémák felmerülését és a megoldás is beállítás, eszközvásárlást tartalmazott. Saját magamon is észrevettem azonban, hogy sokszor rossz beidegződés, hibás elképzelések miatt a legtökéletesebb bikefit, a legjobb eszközök sem képesek ellensúlyozni a felhasználói hibákat.

Feltételezzük, hogy a beállításaink a lehetőségeinkhez képest a legideálisabbak, de mégis diszkomfortérzetet tapasztalunk zsibbadás, vagy fájdalom képében a lábunkban. Mi okozhatja ezt?

Amit én észrevettem, hogy az ember gyakran feledkezik meg arról, pontosan a lábunk/talpunk melyik részével is kell hajtanunk a kerékpárt. Ez még stoplis cipők és pedálok esetén is megállja a helyét. Legtöbbször ugyanis szinte tudomást sem véve róla nemcsak a talpunk elülső párnájánál fejtünk ki nyomást, hanem bizony mindent bele alapon a lábujjainkkal is görcsösen préseljük a cipőnk betétjét, mintha ezzel még nagyobb teljesítményt tudnánk kifejteni. Sajnos nemhogy nem így van, hanem ezzel visszük be magunkat az erdőbe.

Nem nehéz belátni, ha őrült módon nyomjuk hosszú perceken, negyedórán, vagy még nagyobb időtávon ujjainkkal is a cipőt, azzal a vérkeringést lehetetlenítjük el az adott részen. Ez először érzéketlenségben, majd apró, végül nagyobb szurkálódásban, zsibbadásban, fájdalomban végződik. Ujjaink nem kellenek a hajtáshoz. A legideálisabb, ha a cipő és a talpbetét épp hagy egy kis mozgásteret az ujjainknak, a stopli pedig a megfelelő ízületek és talppárna alá van állítva, a nyeregben ülve sem síkon, sem emelkedőn nem fejtünk ki nyomást az ujjainkkal. A rossz beidegződések nehezen oldhatók fel, nekem elsősorban a téli görgőzések során sikerült áttörést elérnem a témában. A végső cél, hogy akár egy görgős MAP teszten, egy kinti FTP teszten, vagy hosszabb mászáson is bármikor megvizsgáljuk apró mozgatással ujjaink állapotát, köszönjék szépen, lazán helyezkedjenek el a cipőben.

Egy másik ötlet, amire érdemes figyelni a cipő rögzítőrendszerének használata. A legdrágább cipőt is lehet rosszul „rázárni” a lábunkra és a legolcsóbbat is, bár kicsit nehezebben (értsd néhány másodperccel több időt vele foglalkozva) tökéletesre belőni. Milyen hibát követhetünk el? Gondolom egyértelmű vagy túl szoros, vagy túl laza lesz a beállítás és megint érkezik valami baj akár 15-20 percnyi tekerés után is, de egy egész napos szenvedést, és utána több napnyi diszkomfortot is elintézhetünk magunknak.

Alapvetően egyik szélső érték sem jó, de a túl szoros meghúzás, tépőzárazás fog gyorsabban bajt jelenteni. Javasolni szoktam a minél több rögzítési pont, tekerentyű, csat, tépőzár választását, mert így a legoptimálisabbra belőhető minden. Tegyük fel, hogy két állítási lehetőség van a cipőnkön. Egy felül a lábfejünk tetején, egy pedig az alján. Amennyiben felül húzzuk, állítjuk túl a rögzítést, gondoskodva róla, hogy ha törik, ha szakad a sarkunk bizony legyen odaszögezve a cipő sarkába, úgy a rögzítéstől kiindulva lefelé alakíthatunk ki zsibbasztó zónákat, éles, égető érzésre emlékeztető fájdalompontokat. Lent pedig az ujjak és lábközépcsontok ízületeit szoríthatjuk össze, amely a szélekről befelé haladó fájdalom vektort aktivál és természetesen hozzájárul az ujjak zsibbadásához.

Túl lazára állított rögzítők esetén pedig előre hátra fog csúszkálni a láb és akaratlanul is túl fogjuk terhelni lábujjaink, vagy lábfejünk elejét. Célként tűzzük ki, hogy fent akkor a legtutibb a helyzet, ha még hosszú, egész napos tekerés esetén sem nagyon mozdul el a cipő nyelve a tervezett helyétől (illetve lábfejünk formájából kiindulva a nyugalmi helyzetéből, ami a tervezettől néhány milliméterrel eltérhet) alul pedig egy „természetes” ölelést érzünk, tehát érezzük, hogy ott van a cipő, de mintha ránk lett volna öntve (Ami a Lake egyedileg készített modelljei esetén szó szerint így van.)

Fent írtam, hogy az olcsóbb cipőkkel is természetesen átélhető a tökéletes tekerési komfort a lábunk számára, azonban a termékpalettákon felfelé haladva tűnnek el a tépőzárak és csatok és adják át a helyüket az egyre finomabb működésű BOA tekerentyűknek. Ezek akár nagyon-nagyon pici mértékű szorítást és visszaengedést is lehetővé tesznek, amely a lehető legszélesebb körben biztosíthatja az ideális beállítás megtalálását. Az egyetlen hátrányuk, hogy időnként egy kicsit, tényleg, csak egy-két kattintást újra kell őket húzni, mivel a felcsévélt fém, vagy műanyag szálból 1-1 millimétert főként hirtelen erőkifejtés esetén még a csúcsmodellek is képesek visszaengedni, hasonlóan a tépőzárak „felpuhulásához”.

Extra tartalomként azon gondolkoztam, korábban mi okozott problémát a hosszabb tekeréseimen és mit tettem ezek megoldása érdekében. Technikai és mentalitásbeli ötletek következnek.

A Facebookon az új kerékpárt bemutató fotósorozatok kapcsán az egyik első komment szokott lenni, hogy ki kell venni a hézagolókat, levágni a villanyakból, megfordítani a stucnit, sőt mínusz 17 fokosat betenni a 6-os helyett és akkor lesz tuti a gép. Aerodinamikai szempontból egy vegytiszta helyzetben ez igaz is. Azonban ezzel nagyon óvatosan kell bánni. A stucni cserélhető, megfordítható, de a levágott villanyak már nem nő vissza. Ha túl rövid lett, jönnek az állítható stucnik, vagy az értékesítés. Ugyanis a kedves kommentelőknek semmi sem drága, legyünk óvatosak, minden drasztikus, végleges beavatkozást alaposan járjunk körül. El lehet lenni egy egész szezont is a stucni fölé tornyosuló hézagolókkal biztos, ami biztos alapon.

A „jó tanács” csak abban az esetben helytálló, ha a váz mérete és a kormánycsapágy kupakja egy bikefit által is alátámasztott ideális pozíciót ad ki ÉS (nagyon fontos, hogy ÉS) az adott kerekes rendelkezik azzal a megfelelő rugalmassággal és hajlékonysággal, ami lehetővé teszi, az arra a pontra felszerelt, passzoló stucni-kormány kombináció felszerelésével a tökéletes bikefit „meglovagolásának” képességét. Lássuk be, hogy sokan nagyon keveset, szinte semmit sem nyújtanak, lazítanak, nem masszíroztatják le magukat időről időre, csak felülnek a kerékpárra, hajtják mint Singer a varrógépet, leszállnak, és kész. Az ideális pozíciót azonban így, főként 30, de még inkább 40 felett, adott esetben kevés tekeréssel, család, munka mellett nem fogjuk tudni elérni. Egy komfortos kiindulóhelyzetből fokozatosan több évre elosztva, rigorózusan betartva az ütemtervet el lehet jutni egyre versenyzősebb, aeróbb pozíció felé, anélkül, hogy hát és nyakfájás kedvetlenítene el minket. Magamról tudom elmondani, hogy egy 35! mm-es stackből kiindulva – és ez még a 10 mm-es csapitetőn felül számolandó, tehát igazi toronyról beszélünk – 25 mm-et csökkentve most már 10 mm-re, plusz egy néhány milliméterrel vékonyabb kormánycsapágy tetővel, már nem urasan ülök a kerékpáron, hanem tényleg rá tudok feküdni, ha kell. Ez 6 szezon fokozatos munkájának eredménye. Egy jó hüvelykujjszabályt találtam ki magamnak. A stacket úgy növelem és csökkentem, ha feltételezzük, hogy jó a kerékpár méret, hogy a kormány dropján tökéletes komfortban tudok legalább egy órát tekerni. Ez már egy olyan időintervallum, amit ha hobbistaként tudunk, úgy a különböző fogásokat váltva hosszabb kerékpártúrák alkalmával is kisebb eséllyel kerülünk a kényelmetlenség csapdájába. Emellett például benti görgőzés esetén, ha van rá lehetőségünk, mert hagytunk hézagolókat egy 5 mm-t emelhetünk a stacken, amennyiben úgy érezzük a benti merevebb tartás feloldásában ez segítségünkre van.

ovábbmenve a tartásunkkal is sokat segíthetünk magunkon, vagy ronthatunk kerékpáros élményeinken. A végig kimerevített karral való tekerés, akár a droppokon, akár a fékváltókarokon, kettős nyomást helyez felsőtestünkre. A tenyerünk, kézfejünk izmait, szalagjait, idegeit terheli túl, blokkolja, nyomja. Ez gondolom senkinek sem új. Amit talán kevesebben vesznek észre, hogy fent a vall ízületnél is okozhat ez gondot. Teljesen természetes, hogy nem figyelünk oda olyannyira a vállunk, nyakunk és hátunk tartására, ezért ha nem tartjuk magunkat megfelelően itt is beüthet a krach. A teljesen merev tartásnál általában vállunk a természetes pozíció fölé kerül, így nyakunk és gerincünk „egy picit beszorul” talán meg is feszül és a bejárható mozgástere is beszűkül.

A vállízület fájdalma mellett, így megjelenhet a fájdalom a nyaki gerincben is, amelyet szerintem az is okozhat, hogy a leejtett nyakpozíció miatt néhány tized, vagy fél foknyival a fejünket jobban kell felfelé fordítanunk. A helyzet sokkal hamarabb áll elő, ha a stackünk túl kicsi és a lehetetlennel felérve szeretnénk mondjuk a droppon tekerni, előre is látni és lazán, tartalékolva enyhén hajlítva tartani a karjainkat. Sokat javíthatunk a helytelen tartáson, ha a számos androidos nyújtó-lazító applikációk közül egy adatbiztonsági szempontból is elfogadhatót használva napi mondjuk 2*7-8 percben megmozgatjuk nyak és hátizmainkat is és felkészítjük őket a kerekezésre. Ugyanígy, ha tudatosan módosítunk a kerékpáron ülve a pozíción és próbáljuk lazábban megülni paripánkat eleinte lehetséges, hogy csak másodpercekre vesszük fel a helyesebb pozíciót, de később ez fokozatosan lesz egyre több és több idő, míg végül sikerrel járunk.

A fentiekkel összefüggő, de önálló probléma, ami alkarunk izmainak fejletlenségére is utalhat, ha a csuklónkat nagyon beejtjük és ez által jól elzsibbasztjuk a csuklónkat, a kontaktpontoktól függően blokkoljuk az alkar felé kilépő idegeket. A mellékelt képen egy egyenes kormányos helyzet mutatja be a helyes és helytelen tartást, ezt gondoljuk tovább mind a droppokra, mind a fékváltókarokra. Megfelelő méretű kerékpár és reach beállítása esetén felső fogásban a probléma nem fordulhat elő. Ez ellen is némi edzéssel, akár kis súlyzós csuklómozgatással és tudatos tartásváltással védekezhetünk. Ha reménytelen a helyzet átmenetileg megfelelő pontokon elhelyezett zselés kesztyű, vastagabb bandázs is segíthet, de ezek a kiinduló okokat nem szüntetik meg.

A fenti eszmefuttatások a teljesség igénye nélkül készültek, a fent felsorolt ötletek azonban személyes tapasztalatok mentén elért sikerekhez kapcsolódnak. Értsd, a probléma személyesen nálam fennállt és a leírt módokon kíséreltem megoldani, mára 6-8 órás tekerés sem jelent egyáltalán gondot, amit csak az Everesting és vEveresting tekeréseim überelnek. A kerékpározás, főleg az országútizás egy dinamikus sport, nemcsak a technika, de mi is folyamatosan változunk és változhatunk vele összefüggésben. A türelem és a kitartás a legfontosabb a fájdalom és diszkomfortmentes kerékpározás eléréséért. Olyan nincs, hogy ez a cél nem elérhető, pusztán a megközelítésünkön kell változtatnunk, nagyon apró lépésekben, a realitások talaján maradva haladni és célba érünk a technikai és biomechanikai fronton is.

Az országútizásról – legalább – Sipos János anekdotái óta tudjuk, hogy nem a legkényelmesebb sportok egyike. Amennyiben a kerékpárhoz illeszkedő kontaktpontjainknál valami hiba van, fájdalmat, zsibbadást, dörzsölést és ezek tetszőleges elegyét kiváltó kínokat élhetünk át. Sokan úgy vélik ez elkerülhetetlen és bizonyos szinten az is. Mások pedig nemzeti nagyjaink (Deák Ferenc, Szent István, Széchenyi) képmását viselő papírdaraboknak a problémára dobálásával kívánják megoldani a helyzetet. A cikk lábunk, lábujjaink zsibbadása kapcsán mutat be két aspektus közül egyet (a másikat a következő részben).

A suszter cipője lyukas, az országútis cipője sokszor rosszul választott

 Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, a legtöbb probléma a cipő kiválasztására vezethető vissza. A merev talpú, sokszor talán nem is evilági lábfejekről mintázott kaptafákon készült kerékpáros topánkák kapcsán számos tévhit, „aranyszabály”, urban legend és miegymás terjedt el. Lássuk csak, hol ronthatjuk el leginkább a vásárlást?

 Első lépésként, ha kezdők vagyunk fellátogatunk fórumokra, közösségi oldalak csoportjaiba, ahol kérdésünkre megkapjuk mindenki Szent Grálját, egy márkanevet. Én X gyártóét használom, ez a tuti, meg a Pista is megmondta, láttam a Youtubeon, és a tv közvetítésben a Sagan Peti lábán! Ezatutifix! Álljunk meg ekkor egy picit és bár ez a legnehezebb, felejtsünk el mindent. Márkát, színt, rögzítőmechanizmust, kedvenc versenyzőt, tényleg mindent. Ezután kerekedjünk fel és látogassunk el egy olyan szakboltba, vagy sportáruházba, ahol széles készlet áll rendelkezésre, hogy minél több modellt kipróbálhassunk. Ha Budapesten élünk szerencsénk van, ha Nyugat-Magyarországon a sportáruházak mellett szemünket Mattersburgra és a Radweltre, vagy Bécsre és a korábbi kerekes, Bernard Kohl üzletére vessük.

 Nem ördögtől való, hogyha kerékpáros zokninkat húzzuk a lábunkra és nem hanyatt-homlok rohanva megyünk a cipőt felpróbálni, hanem előtte megejtjük mondjuk a nagybevásárlást, mert így a lábunk kellően beizzad, picit dagad, térfogata nagyobb lesz, így szimulálni tudjuk azt a helyzetet, mintha tekertünk volna benne egy kicsit. Ez a módszer segíthet a méret alsó határának kiválasztásában. A legeslegrosszabb, ami történhet velünk, az az, hogy kicsi lesz a cipő, mivel a kemény talp és a felsőrész összevarrása miatt szélességben való tágulás minimálisan érhető el, így egy szűk cipő esetében instant garantál például a lábközépcsontok és ujjpercek közötti ízületek összecsúszása, amelyet a fájdalom és az ujjak zsibbadása kísér majd.

 Ha bemegyünk a boltba és felpróbáljuk a cipőt figyeljünk a következőkre. Fontos, hogy a cipő sarka megfelelően ölelje körbe sarkunkat, atombiztos legyen a sarok helyzete. Ezért amikor vesszük fel a cipőt ne lent az orr résznél kezdjük, a rögzítést, hanem a bokánk felől, a lábfejnél és úgy haladjunk lefelé. Ha tudunk és van szőnyeg, vagy kímélő felület, amelyen nem karcoljuk össze a legtöbbször (nem véletlenül) nagyon sérülékeny, fényesre kezelt talpú cipőt, tegyünk néhány lépést, berogyasztott combokkal dőljünk előre és próbáljuk tesztelni a sarok és a lábfejünk helyzetét. Az eladót, ha türelmetlen és siettetne minket, gyorsan nyélbe ütné a vásárlást próbáljuk meg kizárni. Legyen a cipő 4-5 percet legalább a lábunkon, hogy megfigyelhessük, mit érzünk.

 Észlelésünk eredményétől függően aztán elágazik a történet. Amennyiben biztosnak érezzük a sarkunkat, a cipő szélessége is megfelelő, vizsgáljuk meg, hogy a cipő hossza jó-e számunkra. Gyakran fogjuk hallani, hogy érdemes nagyobbat venni egy országútis cipőből, akár két számmal is, mert hogy X-Y márka szűk és rövid, ugyanakkor ne így induljunk neki, amennyiben kivédtük azt az esetet, hogy túl szűk a cipő, ne essünk abba a hibába, hogy túl nagy legyen. Ha 12 táblás szimultán sakktornát lehet lejátszani az ujjaink mellett vagy felett, ha azzal a céllal vásároljuk a cipőt, hogy a téli zokni is bőven beleférjen, sokszor csak saját magunkat csapjuk be. Nincsen ugyanis olyan rögzítőrendszer, amely tökéletesen és a tekerés teljes időtartama alatt a helyén tartaná lábfejünket, az mindenképp mozogni fog. Szerintem tudjuk is, merre. Amerre hely van, így a lábfej egy idő után majd elkezd előre csúszni és már el is érünk a zsibbadásunk okához.

 Ahogy ugyanis csúszik majd előre a láb a cipőben tudattalanul is, de aztán később tudatosan, lábujjainkkal elkezdjük ezt kompenzálni. Nyomjuk a cipőtalpat, betétet, 5 perc múlva pedig egymillió tű szúrását érezzük. Ahogy a túl kicsi cipő nem fog kitágulni, a túl nagy sem fog összemenni. Természetesen mondhatjuk, hogy oké akkor mindig veszek bele még egy zoknit, teszek bele másik betétet, de ez sosem lesz tökéletes megoldás. Ahogy a túlpárnázott nyereg, vagy túl vastag betétes nadrág sem – feltétlenül – üdvös, úgy a cipő „kitömése” sem. A csúszás és annak kompenzációja megfeszíti a talpunk izomzatát és az inakat is, ami a folyamatos erőltetés miatt szintén lehet fájdalom forrása.

 A minél jobban személyre szabható rögzítőrendszer megléte is fontos lehet, mert ahány lábfej, annyi forma. Egy sima, árva Boával nem fogjuk tudni mindenhol a megfelelő mértékben rögzíteni a lábat, akármit is mondjanak a reklámban. A „sok ponton záródó” két Boás megoldás már elfogadható, amennyiben a Boák nem közvetlenül egymás mellett vannak. A három egységgel zárható megoldások, ha jó az elrendezés talán a legmegfelelőbbek, de ez lábfüggő. Újabban néhány márka visszahozta a fűzős megoldást, amelynek szintén vannak előnyei, de itt vegyük figyelembe, hogy menet közben nem tudunk állítani, tehát rigorózusan kell minden esetben végig járni a fűzési pontokat, hogy mindenhol a megfelelő mértékű legyen a szorítás/tartás.

 Akkor mi a jó méret? Röviden a pont jó (ami picit a nagyobb irányába hajaz) Értsd úgy pont jó, hogy a használat teljes időtartama, tehát picit megnagyobbodott láb esetén is tökéletes, nem szorít, de nem is tág. Ezt azonban könnyebb mondani, mint megtalálni, így mindenképpen egy márka egyszerűbb modelljével kezdjünk, ha nekifutunk a vásárlásnak, illetve egy bevált utat, egy szebb színért, vagy marketing üzenetek miatt lehetőleg ne hagyjunk el. Amelyik márkánál vannak feles méretek, ott úgy gondolkodjunk, hogy a 42-es és 42,5-ös méretek általában ugyanazt a hosszat jelentik, míg a fél méret felsőrésze lesz valamivel bővebb. Vannak olyan cipők, amelyek felsőrésze egy icipicit nyúlik minden használatkor majd, amikor áll visszaalakul, ez tized, vagy fél millimétert jelent, amelyet ránézésre nem veszünk észre, de tekerés közben megérezhetjük.

 Ha úgy tűnik semmi sem válik be, akkor megpróbálkozhatunk a formálható alakú cipőkkel, mint a Bont vagy a Lake, vásárolhatunk szintén melegíthető, formálható betétet mondjuk az Ekoitól, vagy a Shimanótól. Spanyolországon belül a Lake, természetesen szép pénzért egyedire is készíti a cipőnket, ahol nem lehet kifogás, miért nem döntünk újabb és újabb PR-okat. Emellett itthon is „gyártathatunk” egyedi betétet magunknak egy belépő szintű cipő áráért.

A számos aknával és költséggel járó úton való elindulást azért ajánlom, mert a hajtás szempontjából legfontosabb kontaktponton a komfortérzetünk megteremtése teljesen más dimenzióba tudja helyezni a kerékpározás élményét, a megtett távolságok és a kifejteni tudott teljesítmény tekintetében is új dimenziókat nyithat meg. A drágább cipő nem feltétlenül jelenti azt, hogy automatikusan nagyobb lesz a komfortérzetünk, azonban apró dolgokban, mint a jobb minőségű betét, az érdesebb, „zoknirögzítő” bevarrás a saroknál, vagy a jobb rögzítőrendszer valamivel többek kapunk a pénzünkért.

Ha megvan a cipő még mindig nagyon fontos, hogy a stoplit és a nyerget is megfelelően állítsuk be, amelyhez ajánlom a bikefit sorozat vonatkozó epizódjait:

Stoplibeállítás

Nyeregmagasság és üléspozíció

Az utóbbi két évtizedben a kerékpározás hatalmas átalakuláson ment keresztül. A szénszálas kompozit anyagok megjelenése, a meghajtás és a váltórendszerek egyre kifinomultabb technológiája, a (sport)-táplálkozástudomány öles léptei nemcsak a hivatásos sportolók, de a széles tömegek számára is könnyebbé, szerethetőbbé, hatékonyabbá tették a kerékpározást.

Ebbe a sorba illeszthetjük be a mára teljesen általánossá és elfogadottá vált otthoni edzéslehetőségek megjelenését is, amelyet a hőskorban a szabadgörgők, majd a fix, hátsó kereket befogó, később ezt mellőző direct drive-os megoldások tettek lehetővé, és jelenleg a gyártók fejlesztési irányai jól kódolhatóan a smart bikekokkal koronáznak meg.

 Smart bike – az “okos szobabicikli”

Ha ránézünk a smart bike-ok felépítésére, a laikusoknak a különféle áruházakban kínált szobabiciklik jutnak eszünkbe, amelyet a többség hirtelen felindulásból megvásárol, majd legtöbbjük ruhaszárítóként, helykitöltő szobadíszként végzi. A témában picit jártasabbak az edzőtermekben alkalmazott spinning gépekre asszociálnak egy-egy sziluett megpillantásakor.

Lényegében mindkét megfigyelőnek igaza lehet, hiszen a smart bike jellemzően egy olyan spinning kerékpár, amelynél már előtérbe került a(z egészen) pontos kifejtett teljesítményt rögzítő wattmérők alkalmazása. Emellett ezen eszközök alkalmasak arra is, hogy számítógéppel, telefonnal, tablettel összekötve, a sok millió felhasználó által már hosszú ideje élvezett virtuális világokban (Zwift, Road Grand Tours, Sufferfest, Rouvy, Fulgaz, stb.) tekerhessünk. Valamint a nappalinkban élvezhessük – rossz idő, kerékpározásnak nem megfelelő napszak (sötétedés), vagy csak családunk közelségében tudva magunkat – a “kerékpározás” örömeit.

 Nagy előny, hogy az eszközt oly módon tudjuk teste szabni, hogy az teljesen megfeleljen utcai kerékpárunk minden méretének, így beállítás ügyileg szinte észre sem vesszük a változást. A nyerget is a számunka kényelmes típusra cserélhetjük, haladó felhasználók pedig ugyanezt megtehetik a kormánnyal is, ahol azért a vezérlés kapcsolóit és annak kábelezését is át kell szerelnünk.

 A gyártók az egyes termékek marketing anyagaiban felhívják a figyelmet arra, hogy ezeken könnyedén tekerhet akár az egész család is, a beállítások néhány kar, vagy gomb elforgatását követően könnyedén megváltoztathatók. A smart bike-ok tervezésénél figyelembe vették a zajhatások kiküszöbölését, így meghajtásuk halk, hiszen fémalkatrészek helyett szíjakat használnak.

 Robosztus felépítésűek, még komoly erőkifejtés esetén sem mozdulnak el helyükből és az amerikai Wahoo gyár terméke még a virtuális emelkedőket és lejtőket is képes szimulálni egy segédváz alkalmazásával, amely előre és hátra is dőlni képes a szoftverekben látott meredekségeknek megfelelően.

 Tizenkilencre lapot húzva a marketing brosúrák karbantartás-mentes működést, gondtalan használatot ígérnek.

Ha itthon szeretnénk ilyen eszközt vásárolni, akkor lényegében három smart bike közül választhatunk, amennyiben bevállaljuk a külföldről történő online rendelést. Ezeken kívül is léteznek még smart bikeok a piacon, de az értékesítési csatornák korlátozottsága miatt, a valóban rendelhetőkre érdemes szorítkozni.

 Stages Cycling – Smartbike SB20

A 2012-ben alapított cég az edzőtermi kerékpározás pontos teljesíménymérésének mezsgyéjén indulva, a wattmérő piac, és 2015-től gyártott spinning kerékpárjaikkal az edzőtermi gépek piacának is ismert szereplőjévé vált, így minden adott volt, hogy a két termékvonal egy eszközben történő egyesítésével a kor követelményeihez igazítva egy smart bike-ot hozzanak létre.

 Az SC3-as spinning kerékpárjuk alapjára készült így az SB20-as típus, amely egyfajta evolúciónak, a már meglévő tudásra való építkezésnek tekinthető. 70 kilogrammot éppen meghaladó tömegével tiszteletet parancsoló versenyző, amely 147 és 210 centiméteres magasság között biztosítja a megfelelő beállításokat. A népszerű szoftverekkel való kompatibilitást nem is kell említeni, a hajtómű tengelyének szélessége (Q-factor) lényegileg megegyezik egy országúti kerékpáréval, míg a hajtókar hossza 4 lépésben 167,5-175 mm között változtatható. Az árcédula forintra átszámolva 1 millió forint feletti, 2999 EUR, a hivatalos németországi lokációjú EU webshopjukban.

Tacx (Garmin) Neo Smart Bike

A holland családi cég (amelyet nemrégiben vásárolt fel az amerikai óriás a Garmin), amely kerékpáros kiegészítők gyártásával kezdte meg a működését az elsők között volt, ahol felismerték az interaktív (virtuális) edzőgörgőzésben rejlő óriási lehetőségeket és így vált a görgőpiac megkerülhetetlen játékosává. Az elektromágneses elven működő Neo fantázianevű okosgörgőjüket egy vázba becsempészve már készen is állt a smart bike. A „csomagot” kicsinosítva itt az eszköz egy kis kijelzővel is rendelkezik, amely lehetővé teszi a teljesen önálló, okoseszköz, sőt áram nélküli használatot is, emellett a gyártó a benti izzasztó edzések könnyebb elviselésére már a görgőre is szerelt két kisméretű ventillátort.

Érdekesség, hogy a Neo görgőből örökölt technológiának hála, amennyiben a használt szoftver lehetővé teszi, kockaköves út, hídpallók, vagy éppen murvás útburkolat szimulálására is képes az eszköz, emellett az egyes sebességfokozatok közötti (virtuális) váltás is meglepően hasonló a valós kerékpároknál tapasztalható visszajelzésekkel. Ára a három konkurens közül a „legolcsóbb”, a Rosebikes, német webshopban 2599 EUR.

 Wahoo KICKR Bike

 A szintén amerikai versenyző azzal vált híressé, hogy 2012-ben bejelentette, egy olyan edzőgörgő megalkotásán fáradozik, amelyhez az ANT+, vagy Bluetooth szabványon keresztül bárki szabadon kapcsolódhat, lásd bárki írhat egy szoftvert és irányíthatja vele a Wahoo görgőjét. Akkor a piac szereplői, mint a Tacx, vagy az olasz Elite, mind saját szoftverükön keresztül tették csak lehetővé a görgőik kezelését és még nem is igazán volt látható, hogy a Wahoo lépése valaha kifizetődő lesz. Jó dolog, hogy megspórolják a szoftver megírásának költségeit és azt majd valaki más elvégzi helyettük? Aztán jött a Zwift és a többi már történelem.

 A főleg angolszász területen népszerű KICKR görgő itt is jó alapot szolgáltatott, hogy egy vázra „ráakasztva” elkészülhessen a cég első smart bike-ja. A korábban az emelkedést szimuláló Climb kiegészítőjük esetében szerzett tapasztalat és technológia pedig egy segédváz alkalmazásával lehetővé tette, ahogyan fent is említettem, hogy a KICKR Bike szimulálhassa az emelkedőket és lejtőket így téve még realisztikusabbá a beltéri tekeréseket. Ennek azonban ára van, hiszen a piac legdrágább versenyzőjeként, itthoni ÁFA-val számolva 3700-3800 EUR-os szemöldökfelrántó árcédulával rendelkezik.

 A szemmel láthatóan nagy összegek kifizetését követően az ember elvárná, hogy az eszközök tökéletesen működjenek jó néhány évig, összhangban a reklámanyagokban, brosúrákban közöltekkel. A tapasztalt otthoni görgőzők azonban tudják, hogy a termékek első iterációi sokszor buta gyermekbetegségektől szenvednek, sőt adott esetben hosszú évek folyamatos termékfrissítései mellett sem lehet tőlük teljesen megszabadulni. Sajnos mindhárom gyártó esetén belefuthatunk néhány aknába.

Stages SB20

 Talán a koronavírus járvány hatása, hogy a már meglévő alapra épített smart bike minőségellenőrzése nem sikerült tökéletesre. Jelenleg két komoly és gyártói oldalról abszolút elkerülhető probléma azonosítható az első, Amerikában, illetve az Egyesült Királyságban forgalmazott sorozatnál. A smart bike vázának hegesztése számos egységnél nem sikerült tökéletesre, így a kormányt is tartó fém keret a vázban ferdén áll, így az embernek olyan érzése van, mintha egyik irányba picit kanyarodna. Másik probléma a lendkerék, illetve annak a csapágyazása, vagyis ennek hibája. A rendkívül halk görgő használata során bosszantó lehet a zaj, nem mellesleg egy hamar tönkre menő csapágy a lendkerék csapágyházát is károsíthatja, hogy csak a csere marad hátra. Apróbb, orvosolható, de szintén nem épp szívderítő probléma, a szíjhajtás borításának nem megfelelő felszerelése miatti nyüszögés, surlódás, kattogás, ezt a megfelelő nyomatékok és némi orosz QC alkalmazásával helyre lehet tenni.

Tacx Neo Smart Bike

Ezzel az egységgel megkapunk minden íncsiklandó képességet, ami már a Neo görgőt is fémjelezte, annak sajnos még mindig nem 100%-osan kiküszöbölt hibájával együtt. A meghajtásban szerepet játszó diszkre történő mágnesek felragasztása már 99,99%-os, de fórumokon még mindig van 1-1 példány, ahogy a rögzítés nem tökéletes, így az állandó mágnes leválva éktelen zajt csap és károsíthatja az elektromágneseket. A diszket tartó tengelyen lévő O-gyűrű elfáradása és az ezt követő csapágyhiba is előjöhet az eszköznél. Ezek a hibák jó esetben csak hosszú-hosszú használat során jelentkeznek, orvosolhatók. Van azonban olyan is, ami egyből szembe köszön a felhasználóval. A Tacx a szíjhajtással kapcsolatos tapasztalatait Flux nevű görgőjével szerezte, illetve joggal mondhatjuk, hogy a teljes tanácstalanságot és nemtörődömséget mutatta be ennek kapcsán. Ha a smart bike hajtását védő borítást leszereljük épp ugyanez köszön vissza nekünk. Könnyen úgy tűnhet, mintha az általuk használt CAD szoftverben a két tervrajzot egymásra helyezték volna, rajzoltak volna négy lábat, egy nyerget és egy kormányt és hopp, kész is lett a Chocapic helyett a Neo Smart Bike.

Ez a megoldás meglehetősen sok esetben jár a nem megfelelő feszítés miatt a szíj csúszásával, szakadásával, amely a konstrukcióból adódóan cserélhető ugyan, de végső megoldást a rosszul működő egységeknél nem fog jelenteni az ügyfelek számára. Az összeszerelés minőségét mutatja az is, hogy a jelentős mennyiségű műanyagot használó smart bike ezen darabjai könnyen törnek, recsegnek és ropognak. Cserélhetőek, de bosszantó és nem szükséges utánajárást és szomorúságot okoznak.

 Wahoo KICKR Bike

Az éves szinten eladott több tízezer KICKR görgő meghajtásának használata ellenére az ellenállást szabályozó „dob” esetén tapasztalható rendellenes működés, amely azzal jár, hogy egyszerűen nem lehet hajtani az eszközt, a hajtás „beáll” a dob nem forog, amennyiben erőltetjük valószínűleg halálra ítéljük a smart bike-unkat. Másik probléma a dőléshez kötődik. Az összeállításnál figyelnünk kell ugyanis, hogy a segédkeret semmi esetre se érintkezzen a padlóval, mivel úgy lett megszerkesztve, hogy az csak átadja a terhelést a háromágú lábnak, de közvetlenül nem viseli azt. Amennyiben erről elfelejtkezünk tönkre tehetjük a bike-ot. A lábak és a segédváz összeszerelése sem sikerül minden esetben, volt olyan felhasználó, aki 1-2 centis kilengést is tapasztalt jobbra és balra is, amely még egy pillekönnyű kerékpáros esetén is némi használat után egy kellemes balesettel zárulhat.

 A gyártók is felismerték, hogy az első gyermekbetegségekre lépniük kell és általában megértő, gyors és professzionális ügyfélszolgálataik segítségével igyekeznek orvosolni a hibákat. A legnagyobb példányszámban eladott Tacx esetén hibától és lokalizációtól függően viszonylag gyorsan kaphat cseremodellt az ember. Fontos azonban, hogy a cseredarab nem feltétlenül lesz új, hanem valaki más által visszaküldött és javított darabok is szép számmal kerülnek így újra felhasználókhoz. Amennyiben nem vagyunk szerencsések egy ördögi körbe kerülhetünk a folyamatosan és készségesen cserélt smart bike-okkal, amelyek mozgatása összerakása és szétszedése 50-60-70 kilós darabok esetében nem éppen könnyű. A Tacx-Garmin házasság is okoz gondokat, hiszen az ügyfélszolgálati teendőket már a „nagytestvér” intézi, amely azért a korábban a Tacx-hoz szokott felhasználók számára némi lassulással, kérdezősködéssel, idegeskedéssel járhat.

 A Stages a hegesztési hibára átmenetileg egy alátétet bocsát a felhasználó rendelkezésére, amely a hibát némileg korrigálja. A végső megoldásuk pedig a kormányt tartó elem állíthatóvá alakítása, ami lehetővé teszi az ügyfél számára, hogy ezt a hibát könnyen korrigálhassa. Ez szép, de nekem azzal az üzenettel jár, hogy a hegesztés sikerül, ahogy sikerül és kapsz egy állítható elemet, esetleges újabb hibaforrást, elégedj meg vele. A lendkerék esetén új alkatrészt küldenek és USA, UK, Németország területén biztosan van szakemberük aki cseréli. Kérdés, hogy Kelet-Európában ez hogyan kerül kivitelezésre, vagy marad a teljes visszaküldés? Ha a cseredarab sem jó, akkor új smart bike-ot kap a kedves vásárló.

Konklúzió

 Ennyi horror történet után joggal merül fel a kérdés, hogy nem fake newsról, lejáratósról van-e itt szó. Sajnos azt kell mondjuk, hogy nem. A néhány tucat vagy néhány száz fős tulajdonosi csoportokban még akkor is nagy a selejtek aránya, ha az összes csoporttagot egyben tulajdonosnak vesszük, ami nyilvánvalóan nem igaz (Tacx Neo Smart Bike esetén ez 8%). Természetesen, mint minden esetben itt is megbújhat egy csendes többség, akinél nem jelentkeznek a hibák és rendben működnek az egységek, ugyanakkor főként a Tacx problémái esetén én megint azt látom, hogy a konstrukcióba mélyen kódolva van a hiba lehetősége, annak bekövetkezése nem kérdés, csak annak időpontja.

 Jelenleg a helyzetet nem lehet másként értékelni, mint hardcore early adopterek canossa-járását, amelyet jó szívvel nem lehet ajánlani senkinek. A jó hír, hogy nyár van és őszig, télig, karácsonyig még sok száz-ezer példány kerül értékesítésre, amely tisztíthatja a piacot, árnyalhatja a képet. Ha nincs extrém helyhiányunk, vagy papír vékony falaink egy társasházban, netalán álmatlanságban szenvedő családtagjaink egyelőre nyugodtan megtarthatjuk még, vagy megvásárolhatjuk a kerékpárunk közreműködését igénylő edzőgörgőnket, a smart bikeok árának töredékéért, a gyártóknak pedig meghagyhatjuk az új termékkategória kapcsán a gyártási nehézségek kiküszöbölését.