Július harmadik hétvégéje már hosszú ideje a magyar Forma-1-es pályán körözni vágyók piros betűs ünnepe, ekkor rendezik ugyanis a Tour de Ring (Ring24) amatőr megmérettetést. A televízióból már jól ismert környezetben, parádés minőségű aszfalton zajlik a körözés egy teljes napon át, hogy eldőljön kik lesznek a ring bajnokai. Aki tartózkodna a 24 órás önkínzástól, annak pedig lehetősége van 24 kör erejéig egy kritériumversenyben belekóstolni a hungarorigi életérzésbe.

Idei indulásom már a negyedik volt a sorban. 2016-ban egy tapogatózó indulással 4-esben negyedik helyezést szereztem, majd 17-ben és 18-ban, előbb egy harmadik, majd tavaly második helyezést értem/értünk el. 2017-ben döntöttünk úgy Adorján Csaba barátommal “közösen” (bár erről kérdezzétek őt mennyire tudta mi vár rá), hogy az akkori teljesítményeinkhez minden évben 5%-ot hozzátéve 2019-re a párosok között, ha nem is a győzelemre esélyes, de igen ütőképes duót alkotunk majd.

2018-ban 162 körrel erősen megfáradva, de számos tapasztalattal gazdagodva álltunk a dobogó második fokán. A teljesítményünk alapos elemzésével azonosítottuk a szükséges további lépéseket. Ez egyrészt még több edzésből, az én részemről egy rigorózusan végigkövetett alapozó edzésprogramból ősszel, majd tavasszal a ring domborzatához és a várható versenyhelyzetekhez szabott edzésterv teljesítéséből állt, míg Csabának minél többet kellett tekernie és beszerzett egy, a jelenleginél könnyebb, aeróbb kerékpárvázat. A számok azt mutatták június körül, hogy mindkettőnk esetében meg van az 5% és így joggal pályázhattunk egy szép eredményre.

Körülbelül ekkor értesültem róla, hogy a korábban már győztes Gödér Károly, igaz nem Marik Gyulával, hanem egy másik barátjával, Szirmai Ádámmal fog indulni párosban. Mivel ők 2017-ben már 170 kört mentek, mi 168-at terveztünk nagy csatára volt kilátás. Aztán Károlyék mentek egy szenzációs 24 órát a Slovakiaringen, ami után úgy értékeltük, ha a tavalyi győztes “svájci-magyar” páros is jön, úgy nagy küzdelmet kell majd vívjunk a dobogóért és semmire sincs garancia.

Mielőtt teleportálnánk magunkat Mogyoródra el kell mondjam, az indulásunk, vagy inkább a hatékony versenyzésünk is veszélyben forgott, mivel Csabi kerékpárjában a fékváltókarok és a középcsapágy sem gondolta úgy, hogy szeretne egy kiadós nyúzásban részesülni, így egy héttel a rajt előtt letolt gatyával szerelgettem, próbálgattam rendbetenni őket. A BB-ből cserét még időben, expressz szállítással tudtam beszerezni, de az Fv-k esetében a pucold, tisztítsd meg, zsírozd be és imádkozz, hogy menjen módszert kellett alkalmazni. Jelentem sikerrel.

19-én pénteken még egy utolsó kör a bringákkal, aztán irány pakolni. Csabiék Horvátországból a nyaralásról érkeznek, ez náluk családi, szent fétis, ha Csabinak a foci VB döntőjében kellene játszani, akkor is az utolsó pillanatban érkezne meg. Párja Zsú bár a felkészülés folyamán 1-2 nyilatkozatában kizárta, hogy segítőként a tavalyi után eljön, szerencsére meggondolta magát. Ez a nem elhanyagolható különbség is nagy szerepet fog majd később játszani. Csabi este érkezik, átszereljük a pedálját, viszlát holnap. Mi is elpakoltunk mindent, reggel indulás.

7:20 Zalaegerszeg, benzinkút. Nem tudom ki, hogy van vele, de bennem nagyon erős a vizsgadrukk. 11 hónap felkészülés után mindent egy lapra feltenni, egy jótékony 10-15 plusz ütést helyez el a keringési rendszerben. Úgy tűnik azonban minden rendben. Egy pihenővel felérünk.

A szervezés a tavalyi évhez képest jelentősen javult. A regisztrációt kihozták a pálya bejárata melletti kis épületbe, a mélyedésben lévő nagy prérin ott a parkoló. Van boxbeosztás!, tehát amint átvettük a chipet, mehetünk is pakolni. Elvileg a gyömrőiek 4-es csapatával leszünk együtt a 17-es boxban.

Megérkezés és kipakolás. Mi vagyunk az elsők, ez jó jel. Eltudjuk foglalni a boxutca felőli, fal melletti részt, ami talán a legjobban véd a huzattól. Mázli, hogy pont egy szekciónak az oldalán, tehát főfalon tudunk tanyázni a mindig szeles mogyoródi katlanban. A gyömrőiek érkezésével kis változás, hogy ők a két négyes csapattal átficerednek a kordon túloldalára, így mi egy fekhely híján a Team Lendvai párosával kell csak, hogy együtt töltsük el az időt, ami kisebb zsúfoltságot jelent majd.

A technikai ördöge azonban nem akar nyugodni, egyszerűen a Red fékeket nem tudom középre állítani. Valamiért mindig elforognak hátul. Kezdi a bal, majd átmegy a jobb oldalra. Hosszú ideje megvannak már, kézikönyv szerint raktam össze őket, nem tudom mi lehet a hiba, a bowdenház hossza jó, finombeállító-csavarok alaphelyzetben, mégis 10-12 fékezés után félremegy az egész, picit befog a fék. Na nem kell itt satufékre gondolni, 1-2 watt itt elmegy, a keréknek csak a gyártási ici-pici játékából adódik a fékezés. Lazábbra nem akarom állítani, mert akkor a váltófül meg összeragad a vastag Lizard Skins DSP bandázsommal és akkor meg azzal kell szórakozni. Kabalának jó lesz, este 6-tól így versenyzek a végéig. Majd otthon szétszedem és 0-ról összerakom. Lehet valami anyag került a rögzítésnél az alátét alá (pedig eredeti SRAM alkatrész direkt külön drága pénzen megvéve) és egyszerűen elcsúszik az egész. De vissza a pályára.

Idén a szokásostól eltérően déli szél fúj, nem pedig északi, ahogy eddig megszoktuk. A célegyenesben jótékony hátszél uralkodik, az emelkedőn oldalhátszél segít, ugyanakkor az 5-ös kanyartól a sikánig, valamint a hátsó részen a rövid egyenes előtt, illetve a célegyenesre való fordulásnál érződik a szél. Szerencsére nem viharos, de ha valaki leszakad egy csoportról, főleg szóló, vagy páros esetén, ahol azért nem lehet sokszor fullgázt nyomva kapaszkodni, megúszhat hátra és elveszítheti jól kiépített pozícióját. Erre nagyon kell figyelni.

Mindeközben barátian üdvözöljük egymást az ellenfelekkel, mindannyian lenyilatkozzuk, hogy nem fogjuk nyomni, óvatosan beosztjuk, hosszú a verseny stb. Hogy ki mennyire gondolta ezt komolyan, azt csak a többiek tudnák elmondani, bevallom én csak annyiban, hogy az első 2-3-4 váltásban a hőmérséklettől függően 230-240 wattos NP-t szerettem volna menni a mezőnyben, ha ezt nem lépjük túl akkor akár az éllel is tartok, amíg az én nevemmel feliratozott gerebélyt nem dobja be a pálya szélén sertepertélő kalapácsos ember a mezőnybe.

Éppen ezért a beállásnál kb. a 10-15-ik helyre teszem a bringát. Próbáljuk meg az első pár kört, nézzük meg milyen, lesz, ami lesz. Elég hosszan ácsorgunk a rajt előtt, van talán 10 perc is mire elindulhatunk. Matt Stephenshez hasonlóan stresszhelyzetben nem megy jól a bepatentolás, ez már 17-ben és 18-ban is megmutatkozott, így most egy hónapig különösen gyakoroltam a kerékpárra történő hirtelen felülést és gyors elindulást, hogy minden flottul menjen. És úgy is sikerül, hamar pedálra kapot, már kattog is lefelé a váltó, paszírozom a wattokat és az elejével tartok. Elmegy az első kör, aztán a második is. 245 watt körül mozog az NP-m és jól bírom a pulzálásokat, úgy döntök, hogy maradok velük. 24 órás a verseny, szerencsére nincs nagy rángatás, ugyanakkor marha meleg van. A fejegység kint a pályán 37 fokot mutat. Mivel jó a pozícióm máris 1 kört ráteszek a tervre. Az elején talán vezetünk, nem látom Károlyékat és a Lendvai csapatot sem ott körülöttem, bár leginkább az előttem lévő nyeregcsövekre kidobált virtuális kampók lasszózásával vagyok elfoglalva. Így telik az első váltás, majd a második is.

Csabi szépen megy, beosztja a tempót. Ekkor úgy gondolom, hogy igyekszem erősen menni és amit kitekerek előnyt, esetlegesen Csabi szépen beosztva, lecsorgatva ott tart minket az 1-2. hely valamelyikén. Igen ám, de ehhez az kell, hogy mindig jól jöjjön ki a váltás, legyen boly, lehessen valakivel együtt dolgozni. Ami már a harmadik váltásnál szertefoszlik. Károlyék, beadják az első ütést és a harmadik felvonás végére kapunk tőlük egy kört. Egyedül poroszkálok, ő pedig egy jó sorral, talán az élbollyal elrakétázik mellettem. Nem reagálok, épp nem is tudok, annyi van bennem amennyi. Hosszú még a verseny.

Ahogy kezd esteledni úgy fáradnak el a csapatok és fáradunk el mi is. A lámpaszerelés időszakában jön a rossz hír, Csabi azt szeretné, ha 21:30-tól éjfélig, vagy fél 1-ig mennék. Fáradt, ki ne lenne az. Horvátból haza, most meg szív a még mindig 30 fok körüli hőségben. Mondom oké átállunk, de 2 órára és majd 2 körrel a kijövetel előtt szóljunk, hogy az alvó ember fel tudjon ébredni, kis dolog, nagy dolog. Az állás ekkor kb.: 1. Végtelen ciklus (Károlyék), 2. Elf (mi) +2 kör 3. Lendvai (kb. +2 kör). Él már az időmérés, ami a javulások ellenére továbbra is neuralgikus pont. Jó néhány óra kellett megint, hogy lássuk hol is tartunk.

Jön a legrosszabb menetem. Van, hogy a 9-es kanyartól a célegyenesig egyetlen magányos ponttá zsugorodom. Sehol egy első, vagy hátsó lámpa. Egyedül a versenyben vezető Team Imperatos és motorosa, valamint az őt követő másik két csapat zavar fel néha merengésemből. Egyedül próbálok minél erősebb 8 perc alatti köröket menni, ez nem is jelentene gondot, na de alig vagyunk túl a verseny harmadán, mi lesz még itt? A Végtelen Ciklusnak jobban jön ki ez a szakasz, úgyhogy mire Csabi szintén elgyötört magányosságban végződő váltása végére ér már három kör a hátrányunk, jó hír viszont, hogy az előnyünk a harmadikhoz képest szintén itt alakul. Ekkor fogalmazódik meg a gondolat bennem egyre erősebb, hogy ez így lesz végig. Tekerjünk csak és fussunk be a második helyen. Őrizzük meg az energiát, nehogy fejreállás legyen a vasárnapi hőségben.

Merthogy fejreállás már most is van. Az étvágyam oda. Zselét sem lehet a végtelenségig enni. Ekkor jön a megmentő dolog, mert az esti tésztaparti után Zsú felpattintja az általa hozott tészta készleteket, amiből tudok falatozni. Ahogy fogalmaz, rágni sem kell csak nyelni és valóban. Csabi tekerésekor 4 év után először alszom a pályán. Finom volt az étel, elálmosított. Álmodok is: a Valtonosok kimennek a célegyenesbe és lezárják, csak időnként engednek át 1-1 embert. Mindenki áll és méltatlankodik. Épp mire rám kerülne a sor, egy érintés a kezemen. Jön Csabi. WC, öltözés és indulás. Ez mindig egy ilyen álmos sprintet jelent néhány fordulat erejéig, míg az ember felveszi az utazótempót. Hihetetlen dolog történik velem.

Úgy érzem, mintha csak most kezdődött volna a verseny, teljesen frissek a lábaim. Kijövök épp ott egy csoport, teszem is rájuk a kereket. 6-os és 4 fős csapatok tagjai, frissek, van akinek csak a második kijövetele. Ennek ellenére nincs nagy tempó, harmadik, vagy negyedik pozícióban pont jó ez nekem. Egyedül az emelkedőt nem akarja senki rendesen megcsinálni. Bocs, nem rendesen, hanem ahogy nekem a legjobb. Mivel déli szél volt és még este is egy picit lengedezik ezért egy csoportban jól helyezkedve a szélárnyékot és a segítő hátszelet kihasználva szinte ingyen, aprópénznek számító 150-160 watt befektetésével is meg lehet mászni a huplit. Ha jól jön ki a lépés, mivel nem mindig, ezért szakadozik, málik a sor. Egyik eset után megrántom magam, eljön két hatos a többiek maradnak. Hárman megyünk pár körig egy hölgy és egy úr. Én bevallom nem vezetek, hatosok, oldják meg. Megpróbálnak leszakítani, de nem erősebbek, sőt. Két vagy három alkalommal is felcsévélem magam rájuk. Aztán derült égből villámcsapásként ott terem az Imperator és beáll negyediknek. Másfél körig megyünk így, bírom a tempót, a célegyenesre fordulva azonban a versenyben vezető két rúgással ott hagyja a csapatot. A hatosok persze le tudják reagálni, én sajnos nem, féltávnál vagyunk, ez nem a kamikaze képző. Rádiózok is be, hogy 2 kör és jövök. A váltás hozadéka, hogy egy kört sikerült faragni a Végtelen Ciklus előnyéből.

Bejövök eszem tésztát és megint tudok aludni. Igaz kevesebbet, mert minden erőfeszítés ellenére Csabi csak rövidebbeket tud menni, így többet kell vállalnom. Zsú és Nóri azzal bíztat, ha megcsinálom és bejövök, a következőnél már leszerelhetjük a lámpákat. Remek. Sajnos ebben a váltásban picit gyengébb vagyok fel-fel ugrok sorokra, de a nagyon fontos kritikus részeken kétszer is kihagy a lendület és elmegy a sor. Brusztolok. Annyi a szerencse, hogy mindig látom magam mögött az érkezőket. Lassan megismerjük a mezőnyt is. Ki mit megy, mennyit bír, így tudom, hogy hová kell felugrani és hová nem. A második helyet szigorúan tartjuk, amit Lendvaiék erősebb embere Csabin hoz, annak a kétszeresét adom vissza. Második hely, ezüstérem?

Vince Lombardi híres beszédén gondolkozom, aki kétszer is második lett a csapatával az NFL-ben és a játékosait arra instruálta tegyenek meg mindent, mert csak az első hely a lényeg, ő már nem akar máshol végezni. 2020 és újabb 11 hónap edzés. Végülis, legyen meg az előírt körszám a 168, akkor teljesítettük amit szerettünk volna, majd megmagyarázzuk. Holtpont. Rádió, jövök ki.

Félálomban a box másik oldaláról hallom, hogy a gyömrőiek egyik csapatát ostromolják hátulról, míg a másik banda vezet ezért összeállnak, nem pörölnek és együttes erővel hozzák be a bajban lévő gruppót a megfelelő helyre. Nekem ennél nem kell több. Azt már láttam, hogy az egyik, ezek szerint a kevésbé fitt gyömrői csapattal tudom tartani a lépést. Na már most ezek szerint lesz kint a pályán egy olyan vonat, ami csak arra vár, hogy felszálljak rá. A hátrányunk most technikailag négy kör. Ez a semmi esélyünk kategória. Ez egyedül vasárnap a melegben 40 percnyi előny már fáradtan, míg egy jó csapattal valahol 35 perc környéke. A Végtelen ciklus kezében ott az összes ütőkártya, ők ezt már csak elveszíthetik. Hivatalosan ezt hiszem én is. Ha találkozunk beszélgetünk, nagy az előnyük nincs értelme haragudni egymásra. Ha tesztelem őket még Károly és Ádám is tud jönni, jó erőben látszanak. Nem tudna a Tippmix olyan oddsot adni, hogy akárcsak 100 forintot is feltegyek magunkra.

És hogy mi volt a fordulópont? Az ember sokat gondolkozik azon, hogy amikor úgy érzi mindennek vége, mit tehet. Amikor nem forognak a lábak, amikor nincs elérhető cél, mi az, ami átsegíthet a sorozatos holtpontokon és már nem törődsz semmivel. A görcsközeli helyzetek, a sajgó gyomor, a zsibbadó kéz, a szemedbe lassan csorgó izzadság csak egy távoli fikció, amely nem veled történik, te mindössze egy szuper VR headseten keresztül érzed, amit a másik fickó érez, de téged ez nem befolyásol…

Amikor legközelebb bejövök stikában Zsú megsúgta, hogy a Lendvai csapat erősebb tagja picit odaszólt Csabinak a pályán. Na ne tessék itt perbeszédre, meg nyílt levélre gondolni, sokan fejezik ki nemtetszésüket, de úgy hogy nem vagyok a másik ember bőrében, úgy ne fikázzam, ki miért nem vezet. Csabinak nem kell vezetnie a mögöttünk jövő srácnak, hiszen az egyenlő a lassú öngyilkossággal. A hátulról jövőnek kell bizony kivágnia a huszáros virtust. Ha tud lépjen ki és szakítsa le, ha a másik tud vele jönni, vagy nincs erő a támadásra, nem kell hadoválni sem.

Ez volt a kulcs. Az első lépést nem az első hely felé tettem meg, hanem mondom Team Lendvai nem tetszik Csabi és az 5 kör hátrányotok? Akkor lehet, hogy kezdhettek hozzászokni a 10 kör hátrányhoz a célban, mert innentől kezdve Maczkó Bandi berserker módot kapcsol. Nem lesz sor, amire nem ugrik, értelmes keretek között a maximumot fogom kipaszírozni magamból. Ki a boxból, party mód ON.

Jönnek a gyömrőiek, fel a sorra, gyerünk, ha kiállnak, 6-os, 4-es csapatok bolyai, nem az élmenők közül, pont jók lesznek. Mindig mögöttük, vagy maximum kettővel mögéjük helyezkedve, hogy mindenre tudjak reagálni. Azonnal már nem megy a váltás, ugyanakkor ha megindul valaki, amíg én felpörgetem a mackós TDI-t, addig nem megy el mellettem az utolsó kerék és szépen felcsévélem rá magamat. Jönnek a körök a táblára. Az előnyünk nő 6-7, majd 8 kör, a hátrányunk nem csökken, csak stabilizálódik. Mindig letörten érkezem, lemerül az elem. Jön a tészta, kóla, víz, valami. Luca kutya képe, és mindig mondogatom magamnak, az én társammal nem lehet viccelni, hiszen tudom, hogy mindent megtesz és nem láblógatva poroszkál... Kell az a nagy különbség, legyen világos a helyzet.

Közben melegszik az idő. A kellemes 18 fokos éjszakát kezdi a Nap ismételten katlanná változtatni. Feltámad a szél. Továbbra is déli. Kijövök a boxból és több pislogás után kezdem felfogni, hogy itt valami nagy dolog van készülőben. A lengedező szélben az egyes kanyar után, mégiscsak a legkönnyebb szembeszeles részen Szirmai Ádám kimerevített könyökkel többször lefelé néz, és nem éppen tempósan halad. Félreváltás, lehet, pillanatnyi holtpont? Na majd meglátjuk. Valami smalltalkot beszélgetünk. Bírja az emelkedőt és a következőkben is egy csoportban még jön. Károlyt is tesztelem egy megindulással, ő is bírja, ugyanakkor, ha nem vagyunk együtt azért csipegetek az előnyükből. Csabi egy egész váltás alatt már nem kap sokat, tehát a mérleg lassan elbillen. Van időnk, van esélyünk, vagy csak szerencsénk volt? Teljesen mindegy. Fel kell emelni a fejet, hogy a kisablak után a kormányra feküdve minden tizedwattot összekaparjak. Csabi meg fogja tudni csinálni. Ha csak 5 köröket megy addig regenerálódok és ha nem? Ha lefekszek az emelkedő tetején ájultan a fűbe? Nem érdekes, most már csak egy valami fontos, a különbség csökkenjen.

A 24 körös kritériumverseny rajtjakor már csak 2,5 kör előnyük van. Ádám nyilvánvalóan fáradt és támadható, Károly pedig nem lehet mindig a pályán és az ő lábában is sok kilométer van már. Menni kell, menni kell. A 24 kör rajtjára nagyon rá kell figyelni. Szerencsére az első körük végén a célegyenesre fordulva érnek utol így beugrom a mezőnybe és megyek velük három kört. A Végtelen ciklust nem látom, de ilyen lehetőséget kár kihagyni, tuti, hogy itt vannak valahol. Miután leszakadok, váltást kérek. Csabi kimegy. 2 körnél járunk. Körről körre változik az időmérés, ahogy áthaladnak a célvonalom. Próbálom megsaccolni a köröket, milyen idő kell, mihez. Nagyon kevés van már hátra. Ha 30-40 másodpercet kapnak csak tőlünk, ami óriási, akkor is simán bekocognak. Ezért több kell. Be kell menni mégegyszer a 24 kör élemzőnyébe.

Váltás után folyamatosan hátranézek. Most tényleg poroszkálok. A dombtetőről lenézve, látom jön a wattvonat és a hátsó részen becsapok az első harmadba. A taktika megint ugyanaz. Ha valaki picit ránt a mezőnyön, nekem legyen annyi ember, hogy fel tudjak rajtuk menni. Jojózom. Amint lehet megyek előre, majd csúszom hátra. Egyszerűen nem tudok hirtelen 350 wattot kifejteni, pedig ugye milyen kevés is ez az üdvösséghez sokszor? Szász Attila (a későbbi bukásba bekeveredő ismerős) köszönt és szól néhány kedves szót, ami elveszi a figyelmem a nehézségekről. A mezőnyben bujkálva jól lehet spórolni az erővel, úgyhogy megint megy 3 kör és utána box. 1,5 kör a hátrány. Az amerikai statisztikusok picit radírozva ekkor már felteszik a táblára 1%-os valószínűséggel a sprintbefutó és célfotó lehetőségét. Nagyon közel vagyunk. Csabi kimegy, megtörténik a bukás. A telefonom lefagy ezért nem látom mi a különbség, de a Végtelen ciklust instruálják, hogy körön belül vagyunk. 7 perc a hátrány. Úgy érzem magam mint Verstappen az osztrák forma-1-es pályán. Elfogyott az erő az ellenfélből, vagy csak kényelmesen beosztják, most már mindegy, nincs megállás!

40-45 percről csak 7 és még hátra van 80 perc? Akkor az kevesebb mint 10% különbség. Na számoljunk csak, eddig mentél 33-as átlagot, valahogy úgy kell bújkálni, brusztolni, hogy ez megmaradjon és a másik csapat ne tudjon ilyen produkálni. A befejező ember úgy nézki a fáradtabb Ádám lesz náluk. Talán 5-6 perccel előttünk váltanak. Nem tudom, hogy akarnak-e még váltani, hogy két sprintesebb menet, vagy egy, de nyomás alá kell helyeznem őket, hogy erre esély se legyen.

Az utolsó váltásban az első két kört egyedül teszem meg. A rádióban és a pitwallról is téves különbségeket mondanak. A rádiót ki is veszem a fülemből. Tudom, hogy 7 percről indultunk. A dombtetőre felérve a bal szememen csillagokat látok és érzem, hogy kistányérra kell tennem a gépet. Ez nem lehet, most! Nyúlnék a zselé után, már nincs, iszok egy nagy kortyot és minden mindegy alapon egy irtóztató csattanós atyai pofonnal hozom magam vissza magam a meccsbe. Az adrenalinfröccs segített, forgatom újra a pedált.

A következő körben utolér a szólóban harmadik helyezett. Nem kérem, hogy vezessen, nem sokkal tud jobban menni, mint én. Amikor látja, hogy elfogyna a kraft odakiált: Push, push, you can do it. Az ötös kanyar csúcspontjánál utolér minket a versenyben vezető Team Imperator és odaszól a szólósnak, hogy mi a helyzet, majd nekem is. Mondom duó második hely, e csak 5 perc a hátrányunk…

És akkor az jött, amit sosem vártál volna. A srác oszt-szoroz és az mondja az meglehet, nézzük meg és képletesen a hónunk alá nyúlt és elkezdett húzni minket a saját tempónkban 7:10-7:30 körül körökkel. Amikor nem bírtam volna jött az instrukció, tekerd, taposd, egyik láb, másik láb. Az a három kör arra volt elég, hogy az Imperator váltásánál pont az egyes kanyar után utolértük Ádámot a szólós sráccal. Egyedül ment, már tényleg nagyon elgyötört volt.

Sipos Jánostól megtanulva, mindent beleadtam a lejtmenetnél és az emelkedőn is, hogy a bajban lévő ellenfelet színvallásra kényszerítsem. Ha tud jönni, akkor a helyzettől függően az utolsó körben az emelkedőn fogok őrülten rohamozni, nem hagyom sprintre, viszont, ha nem tud tapadni akkor el kell tőle húzni minél messzebb, bármi van, legyen különbség. A dombról visszanézve úgy láttam, hogy amikorra én felértem, ő még az emelkedő alján volt. A tetőn viszont, hogy véletlenül, vagy másképp, de az Imperator másik embere várta kis csapatunkat és ő is egy vállalható sebességgel vontatásunkba kezdett, sőt a ráadás körben, akkor még nem tudtam, hogy tét nélkül, de hatalmas sporttársi segítséggel hozzájárult a győzelem abszolút bebiztosításához.

Az utolsó három körben már csak bíztattam magamat, mereven bámulva az életet, a győzelmet jelentő kereket. A befutás utáni dopaminlöket után egyszerre tört rám az elmúlt 80 perc, de valószínűleg a 24 óra fájdalma és levertsége. Nagyon eltörött a mécses, de ilyen boldog könnykavalkádot még százszor elviselnék.

A végső eredmény:

1. Elf kisüzemi sörfőzde 179 kör

2. Végtelen ciklus 178 kör

3. Team Lendvai 161 kör

Egy nagy projekt zárult sikerrel, a Csabival és önmagammal folytatott emberkísérletemet aranyéremmel koronáztuk meg. Ennek értékét különösen növeli, hogy Károlyék roppant kemény ellenfélként, szívósan küzdöttek, mindkét csapat szuper-extra teljesítményekbe hajszolta a másikat, amit jól mutat, hogy ahogy ők, úgy mi is megnyertük volna az összes korábbi megmérettetést is ezzel az eredménnyel.

A kezdeti lemondás, majd legyintgetés után, az újból felkapott cél, majd az egyre nagyobb hit most csodát tett és minden jót bevonzott, ami érhetett minket. A gyömrői vonatok, az önmagát nem szétszaggató 24 körös mezőny, és a Team Impreator személyében materializálódott őrangyalaink megjelenése mellett nem tudnék mondani egyetlen kormánymozdulatot, pedálfordulatot, megindulást, ritmusváltást, amit máshogy csináltam volna és ne a lehető legtöbbet beleadva.

Ismét bebizonyosodott a segítők nélkülözhetetlen szerepe. Fontosságuk a regeneráció, a táplálkozás és a motiváció szegmensében is olyan pluszokat nyújtott, amely nélkül az eredmény nem jöhetett volna létre. Ők voltak a 12-ik fogaskerék, amely minden nehézségen átsegített. Zsú és Nóra asszonyok, az érmeket a mi nyakunkba akasztották, de a " virtuális konstruktőri" trófea örökké a tiétek.

Így esett hát meg a 2019-es Ring24. Hungaroring, én így szeretlek!