A Cyclingtips.com oldalon bukkantam Peter Felix, a Bicycling magazin korábbi szerkesztőjének érdekes írására, amelyet most megosztok veletek szabad fordításban [a listát több részben teszem közzé terjedelmi korlátok miatt]:

 Mióta az 1980-as években elkezdtem figyelni a profi kerékpársport világát, mindig is elkápráztatott az a bonyolult képlet, amelyet a doppinggyanúba keveredett, pozitív tesztet produkált, és hosszú időre eltiltott versenyzőkkel szemben a rajongók alkalmaznak, hogy megbocsássanak vagy a földbe döngöljék őket. Miért van az, hogy az egyik lebukott személy örökre pária lesz, míg a korábban eltiltott, majd a másik visszatért kerekest csendben elfogadják, netalán még kedvelik is?

 A kérdés évtizedes tanulmányozása után, még ma sem tudok erre választ adni. Azonban úgy gondolom elég szorosan követtem az eseményeket, hogy felállítsak egy listát a problémás versenyzőkről, kezdve a leginkább szeretettől, a legjobban megvetettig, a “legföldbedöngöltebbig”.

Ez a lista egy kísérlet a köz véleményének összefoglalására, ami képlékeny, folyamatosan változik, szubjektív és azon dolgok egyike, ami különös, pikáns ízt ad a profi kerékpározásnak.

 A furcsa, a szokásostól eltérő értékrend gyakran megjelenik a kerékpáros hírek között is. Nem olyan régen még sokan kétségbeestek a gondolattól, hogy Valverde rajthoz áll a kockaköves klasszikusokon, vitát folytattak Chris Froome Giro részvételéről és ízekre szedték a tanúk szavahihetőségét egy leleplezést követő bírósági ügy kapcsán.

 Bármennyire is úgy gondoljuk, hogy csak a tények alapján döntünk, magunkban lefordítjuk a híreket és érzelmeink és igazságérzetünk, valamint korábbi tapasztalatinak lencséjén keresztül szemléjük őket.

A következő listán 40 kerekest raktam sorrendbe – olyanokat akik vagy pozitív tesztet produkáltak, elismerték, hogy doppingoltak, vagy teljesen bárnyékolták karrierjüket a vádak és sejtések. Elismerem, hogy a lista lehetett volna hosszabb, tehát ne gyertek azzal, hogy Luca Paolini vagy Laurent Jalabert és Bo Hamburger (akik mind sárosak) nincsenek rajta. Természetesen áldásom adom rá, hogy kommentben kiéljétek minden dühötöket, fájdalmatokat és akár értelmes vitát is folytassunk a kérdésben.

 Az egész úgyis csak egy vicc. Valami olyasmi. Hááát valójában nem igazán ;-).

 40. Marco Pantani (mindannyiunk szívét örökre megcsáklyázva) Akármilyen hosszú is legyen a lista, a kalóz örökké az első helyen fog szerepelni rajta. Hát igen, a Stelviónál magasabb hematokrit szintjeivel és a szerhasználat örökös sötét árnyát magán hordozva, hisz sosem volt egy angyal, de sokak számára mégis Pantani döbbenetes képességei és verseny közben tanusított merészsége mindig is el fogja homályosítani az EPO, inzulin, növekedési hormon és kokainhegyeket, amelyet elfogyasztott élete során. Korai és szívszorító halála bebetonozta a vele szembeni örök megbocsátást a tömegek szemében és méginkább szívében. Nem mondom, hogy ez helyes, csak azt, hogy dolgok jelenleg így állnak.

39. Frank Vandenbroucke.  Lásd. a 40-es pontot.

38. Eddy Merckx, Jacques Anquetil, and Fausto Coppi (hármas holtverseny). Az amfetaminszedés gyerekjátéknak tűnik a lista többi helyezettjéhez képest, főleg, ha generációjuk legnagyobb bajnokairól van szó.

37. Tom Boonen. A kerékpározás egy olyan sport, ahol egy pusztán kokainnal (háromszor!) lebukott versenyző egész tisztességesnek tűnhet. Hát igen, volt némi pletykálódás, hogyan is nyerte meg negyedik Paris-Roubaix címét egy 50 kilométeres magányos szökés után, de a legtöbbünk, nem tenne szemrehányást Tomnak. Na meg ott volt az ominózus párharca a svájci kerekessel, ugye emlékszünk? Mindent egybevetve stílusos, szerethető és a hölgyek számára is bejövős kerékpáros volt.

 36. David Zabriskie. Tehát a srác a US Postal halálcsillagának munkavállalója volt és ugyanazokat a cuccokat tolta, mint Lord Vader, de ha elolvassuk Zabriskie vallomását, amelyet az USA Anti-dopping Szövetsége előtt tett, kizárt, hogy ne érezzünk némi szimpátiát a kerekes iránt, aki a drogok elől menekült a kerékpározásba, hogy aztán… de hiszen tudjuk mi történt. A Floyd Landissel közösen nyitott marihuána üzlete nagyon megdobta a szerethetőségét, be kell látnunk, aki trendi-menő dolgot csinál, arra nehezebben vagyunk mérgesek.

 35. Miguel Indurain. A Harcosok Klubjának első szabálya, hogy nem beszélünk a Harcosok Klubjáról! Az udvarias, és sokszor idegesítően csendes Nagy Mig (Big Mig) jobban ráérzett erre, mint bármelyik másik kerekes a korosztályából. Örökösen meggyanúsított, de soha el nem kapott, pozitív tesztet nem produkált versenyzőként Indurain a legmeredekebb csúcsokon is tartotta a lépést a nálánál 6-8 kilóval könnyebb hegyimenőkkel, hogy aztán agyonverje őket az időfutamon, mindezt úgy, hogy örökösen a víz felszínén maradt a doppingolás tekintetében. Stílusosan és csendesen – persze közben a Banesto teljes csapatát a hírhedt olasz dr. Francesco Conconi “kezelte”, akit szintén nem kell bemutatnunk – Miguel 5 egymást követő Touron diadalmaskodott 1991 és 1995 között és két évvel a sportot először igazán megrázó Festina botrány előtt szállt ki a nagy pedálozásból, végleg megőrizve renoméját.

34. Frankie Andreu. Bár van a kerékpárrajongóknak egy jól körülhatárolható csoportja, akik sokkal lentebbi helyen látnák Andreut, főleg a túlságosan őszinte felesége Betsy miatt, vagy azért mert csapatvezetőként megvédte Paco Mancebot, a korábbi US Postal kerekesnek szavahihetősége megmarad, hiszen pozitív teszt, eljárás, beígért jutalom, vagy jogi aktus nélkül ismerte el a szerhasználatot, teljesen magától.

33. Christian Vande Velde. Nehéz nem megsajnálni valakit, akit a saját csapatvezetője hozott hírbe a Cyclingnews fórumán. Ezen felül a USADA “kelletlen doppingosnak” minősítette, hovatovább sokan gúnyolódtak az utólagos 6 hónapos eltiltásával kapcsolatban, amelyet épp a 2012-es VB utánra időzítettek, mindhiába. Karrierje koporsójába mégis ez jelentette az utolsó szöget.

 32. Matt White. A bátor vízhordó, aki egyfajta ausztrál Jonathan Vaughtersként a csapatvezetői pályán folytatta aktív karrierje után. Elismerte a doppingvádakat, mialatt a kerékpáros Sátán csapattársa volt a US Postálnál, elimserte bűnösségét a bíróság előtt és az általa irányított csapatoknál zéró toleranciát bevezetve ritkán alkalmazott olyan kerékpárost, aki korábban doppinggyanúba keveredett. Sok-sok a listán szereplő névvel szemben ő komoly lépéseket tett a sportág tisztaságának növeléséért.

 31. Mario Cipollini. Lehet sokan nem értenek egyett ezzel a relatíve engedékeny pozícióval, de Hagymácska (Cipollin olasz jelentése) volt a legközelebbi jelenség, amellyel a profi kerékpározás megpróbált közel kerülni a bírkózáshoz. Az egész műsor, amit előadott egy színházhoz hasoníltott. Igen, voltak vértasakok, de ugye emlékszünk még rá, ahogy a zebracsíkos skinsuitban sprintelt?

 30. Roberto Heras. Heras viszonylag előkelő helyezése annak köszönhető, hogy őt valószínűleg a bennfentesek is egyfajta “jófiúnak” aposztrofálnák, miközben mi kívülállók egyszerűen nem is tudtuk követni ügyének folyamatos fordulatait és változásait. A spanyol hegyimenő EPO-val bukott a Vueltán és az egyik legjobb hadnagya volt Voldemortnak, de sikerrel perelt eltiltása után és számos elvett eredményét újra elismerték. Csak zárójelben teszem hozzá, hogy az egyik valaha volt legnagyobb VAM érték birtokosa...

 Hogy kik kerültek a középmezőny még polkorrekt részébe, a következő részből kiderül!

A formázás hibáiért elnézést kérek, sajnos a blogmotor nem akarta az igazságot.